2016. augusztus 1., hétfő

Nick Cutter - A falka

Nick Cutter – A falka
(The Troop, 2014)
__________________
Magyar kiadás: Agave, 2016
Hossz: 400 oldal
Műfaj: horror, sci-fi, thriller
Fordította: Tillinger Zsófia
Korhatár: 16+
Beleolvasó

Tartalom:
Tim ​​Riggs cserkészparancsnok minden évben egyszer útra kel egy cserkészcsapattal – úgynevezett falkával – a kanadai vadonba. A Falstaff-szigeten töltendő három napos táborozás, hegymászás és túlélési ismeretek elsajátítása nem csak számára, de a fiatal cserkészeknek is az igazi nyaralást jelenti. Mégis, sehogy sem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az év valamiért más lesz, mint a többi. Valami várni fog rájuk a sötétben. Valami végtelenül gonosz…

Éjszaka érkezik hozzájuk. Ijesztően vékony, zavarbaejtően sápadt és telhetetlenül éhes. Egy kimondhatatlan gyötrelmektől szenvedő férfi, szervezetében valami titokzatos szörnyűséggel, ami gyorsabban terjed a félelemnél. A szárazföldtől elvágva a csapatnak olyan borzalmakkal kell szembenéznie, amelyhez foghatót a tábortűz körül elmesélt legrémisztőbb történetekben sem tudtak volna kitalálni. A túléléshez meg kell küzdeniük a félelmeikkel, a tomboló elemekkel… és végül egymással is.

Nick Cutter részben A legyek urát, részben a 28 nappal későbbet idéző, magával ragadó és feszes tempójú regénye egyenesen a rettegés legmélyére taszít, a sötétség szívébe, ahol a félelem uralkodik a józan ész felett.



Craig Davidson kanadai szerző drámai művekkel és novellákkal a háta mögött 2014-ben, immár Nick Cutter álnév alatt a horror zsánere felé fordult. Nálunk a Mélység című könyvével debütált még tavaly az Agave Könyveknél, de időrendben a 2015-ben James Herbert-díjat nyert A falka volt az első regénye, amit ide sorolhatunk. A már ismert – de a zsánerben még ismeretlennek számító – író bemutatkozása remekül sikerült. Hangos méltatói közt olyan elismert tekintélyeket találunk, mint Stephen King, Clive Barker vagy Chuck Palahniuk. Cutter persze nem volt rest meglovagolni a sikert, jelenleg negyedik, 2017 januárjára ígért horror-könyvén – a harmadik, a The Acolyte után –, a Little Heavenön dolgozik.

Nick Cutter (1976 - )
Nehéz szívvel ugyan, de A falka történetéből – és itt megemlíteném röviden, hogy a fülszöveget csak most, az írás kedvéért olvastam ugyan el, de mégis jár érte egy piros pont, amiért teljesen spoilermentes, és szó szerint semmit nem tudhatunk meg belőle a történetből! – most kénytelen leszek a poszt kedvéért röviden annyit elárulni, hogy [Spoiler!] a szigeten ragadt kisfiúkból álló cserkészcsapat tagjai nem egymás ellen fordulnak majd, hanem egy világkatasztrófát okozó járvány-kezdeménnyel kerülnek szembe. [Spoiler vége!] A falka és a Mélység közt tehát felfedezhetőek párhuzamos pontok. Mindkettő kiinduló pontja egy racionális tény, egy egészségügyi állapot, aminek megjelenése ugyan valószínűtlen a való életünkben, de nem annyira, mint egy igencsak szokványosnak számító szörnyes tematikának.

A mikrobiológiai- és géntechnológiai-kutatások és a környezetszennyezések korában egyenesen hihető, valós veszélynek tűnik egy-egy halálos új veszedelem megjelenése – elég csak a madárinfluenzia-pánikra gondolni a közelmúltból. A Kór ugyan most nem amnéziát okoz, hanem falánkságot, sosem csillapodó, egyre fokozódó étvágyat. Ha elkapod, semmi sem menthet meg, a vasszöget is olyan jóízűen megennéd, mint a saját társadat. Az, hogy közben – édeskés bűzt árasztva – még mosolyogsz is, és legyőzhetetlenül hatalmasnak érzed magad, csak hab a tortán. A fertőzés lefolyása gyors, a halálozási mutatója 100%, ellenszere nincs, terjedési rátája felfoghatatlanul magas, és lakossági módszerekkel védekezni sem lehet ellene. Tökéletes az alapanyag tehát néhány álmatlan estéhez. (Azokban a napokban, amikor olvastam, éppen a bolhákat és a férgeket irtottuk a macskákból – a történethez így ingyenes extraként kapott bónusz élvezet ára: megfizethetetlen!)

Kétségtelen, hogy némiképp talán unalmasabb lett volna, de ezzel az egy veszedelemforrással is működött volna a regény, ám Cutter nem bízta a véletlenre a dolgot, és juttatott még csavart bele. A már eddig is biztos talpakon álló könyvet a válogatott borzalmakat átélő gyermekszereplői emelik igazán a magasba: a kezdetben átlagosnak tűnő gyerekek természetesen nem bírják elviselni a feszültséget, a konstans bizonytalanságot, és sorra törnek meg a hatásuk alatt. A bekezdésnyi visszaemlékezések sorából kiderül – ami addig is sejthető volt már –, hogy vannak köztük olyanok, akik e nélkül az élmény nélkül is jó eséllyel lelki sérültként élték volna le életüket, míg le nem buknak – optimista jóslat szerint – végül az addigra (vélhetően) elkövetett bűneik miatt. Igazi szociopata-palántától kezdve a kockaság kirakatemberén (kövér/szemüveges/okostojás) keresztül, az apuci kicsi fiacskája szerepében sütkérező aranyifjún át a szimpla düh-kezelési problémákkal küzdő csemetéig megtalálható a csapatban a mai fiatalság színe-java. A regényt azért a fiatalkorú karakterek, a csapatkohézió szétesése, a pszichológia terror nyomásának folyamatos emelkedése és a közös színhely, az erdős sziget dacára is túlzás kicsit – tisztán irodalmi szempontból meg főleg! – A legyek ura kvázi utódjának tekinteni. A három-négy napos cselekmény alatt karakterfejlődés persze van, de ezek valahogy nem túl meglepőre sikerültek, és nem is annyira hihetőek, mint a fertőzés maga. Nekem kicsit túl gyorsan változtak túl nagyot a szereplők, bár mivel gyerekek és egyikük ugyebár pszichopata, lehet, hogy ez teljesen normális reakció. Nem tudom. Lehet.

A magam részéről – a regény többi részéhez hasonlóan és A legyek ura referenciapont miatt – a valóságtól kissé kevésbé elrugaszkodott eseménysort vártam – inkább fizikai tettlegességet és teljes elállatiasodást –, mintsem pszichológiai hadviselést, amit végül kaptam. Azt, hogy kicsit jobban koncentrál a túlélésért folytatott harcra és arra, hogy meddig megyünk el, mit meg nem teszünk érte, nem pedig arra összpontosít a központi, legnegatívabb kis Loki-kezdemény, hogy „milyen jó is, hogy nincs itt senki, aki a kezemre koppintana, csinálok is valami végzetesen nagy köcsögséget az összes társammal, akivel csak tudok”. Összességében azért nem kell megijedni, hiszen a naturális (gyomorforgató) jelenetsorok és – a lelki törések után – végül a vérbő agresszió ugyanúgy a regény szerves részét képezik, mint ahogy a Mélységben is fontos ismertetőjegyként tértek vissza. (Oldaljegyzet: akit a gyerekszereplős, igazán durva pszicho-horroros tematika kicsit is érdekel, az A szomszéd lány-t is olvassa el mindenképpen Jack Ketchum tollából. Na, az igazán kemény! Ne mondjátok, hogy én nem szóltam…)

A könyv szerkezetileg – időrendileg – nem lineáris. Az események fő sodrát időről időre a későbbi időkből származó újságcikkek, nyomozati anyagok, interjúk leiratai törik meg. Ezek kontextusba helyezik a szigeten történt eseményeket, bepillantást nyújtanak a kintiek (tudósok, katonatisztek) gondolataiba és az eseményeket kiváltó okokba is. A hátterében álló, csak sejtetni engedett „titkok” a regény végén egészen új, izgalmas nézőpontját villantotta meg a történetnek. Ez igen jó dolog, de általánosságban mégis elmondható, hogy kicsit sem vagyok ennek a stílusnak a híve. Ritkább az a regény, ahol eme fogás a műnek előnyére vált, mint az, ahol negatív irányba tolta az értékelésemet. Sajnos, itt is az utóbbi eset áll fenn. Nekem sokat rontott az élvezeti értékén a regénynek, hogy túl sokat tudtunk meg arról, hogy mi várható a könyv végén. Már eleve az is spoileres, hogy az újsághírekből azonnal látható, hogy mi történik a világméretű epidémiával, szóval azért izgulni teljesen felesleges – és nem is csak ezt az egy lényeges információt ismerjük meg túl hamar a szerző jóvoltából, illetve a szerkesztő lágyszívűsége miatt. De ez csak kisebb baklövésnek számít ennél az eredendően jó regénynél, ami amúgy igencsak élvezetes stílusban íródott, a végletekig nyomasztó volt és végig bizonytalanságban tartotta az olvasót a legfontosabb kérdésekben. Ki marad életben? És hogyan?

Nem ér semmit egy Kingtől vagy egy Barkertől származó elismerés sem, ha az olvasók „nem harapnak rá” egy szerző agyfrászt okozó ötleteire, de a horror zsánerében alkotó jobb tollnokok pontosan tudják, hogy mi kell a borzongást kereső olvasóiknak. Cutter pedig már a rejtett klausztrofóbiánkat könnyen valóságossá változtató Mélységgel és most már A falkával is bebizonyította, hogy ő bizony nagyon is ilyen: kiváló író.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése