2015. november 12., csütörtök

Kornya Zsolt (szerk.) - Carcosa árnyai



Két dolgot szeretnék leszögezni rögtön az elején. Az első és legfontosabb, hogy aki nem tudja, mi fán terem a Necronomicon, vagy hogy ki is volt H.P. Lovecraft, az rossz ismertetőt olvas. (Vagy éppen hogy jót?) Ez a cikk ugyanis nem neki íródott. A másik, hogy a Delta Vision Kiadó – a szerkesztő elhúzódó betegsége miatt csak akadozva megjelenő – MesterMűvek sorozata még mindig a kedvencem az aktuális megjelenések közül, tehát nagyjából lehetetlen róla lelkendezés nélkül írnom.

Ambrose Bierce (1842-1913)
A MesterMűvek sorozat 2012-ben indult. Helyesebben rögtön három, egymástól markánsan elkülönülő – klasszikus, fantasy és science-fiction – alsorozat formájában jelent meg, amihez idén társult a negyedik, a dark alfolyam. (Hírek szólnak egy ötödik sorozat, nevesen a történelmi kaland elindulásáról is, ám erről közelebbit sajnos még nem lehet tudni.) Bár ezek a sorozatok tematikájuk szempontjából igen jól megkülönböztethetőek, egy lényeges dologban megegyeznek: a MesterMűvek sorozataiban nem a legforróbb címek, aktuális világsikerek jelennek meg, hanem nálunk ismeretlen vagy – a rendszerváltás korszakában megjelenő fantasy kiadványokra sajnos jellemző módon –, eddig csak csonkán, esetleg félrefordítva hozzáférhető régebbi kiadású művek.

Nemcsak a klasszikus alsorozatra jellemző, hogy a XIX. századtól a pulp-korszak végéig megjelent írásokból szemezget, hanem a többire is, de különösen igaz ez a darkra. A kötetekbe kerülő írások Kornya Zsolt – és persze csapata – lelkiismeretes, fáradságot nem kímélő szerkesztői munkájának hála, végre egységes terminológiával, hozzáértő fordításban, tekintélyes mennyiségű lábjegyzettel, a művek keletkezéstörténetéről, irodalmi- és a szerzők egymásra gyakorolt hatásáról szóló magyarázóanyaggal ellátva válhatnak könyvespolcunk igazi díszévé.

„Amikor a rémület és a képtelenség szövetségre lép, a hatás félelmetes.”

Robert W. Chambers (1865-1933)
A dark sorozat első kötete a Carcosa árnyai, ami egyúttal – mivel ez is több alrészre lesz felosztva –, a Lovecraft világa című folyam nyitó része is. A könyvben olyan, mára már igazi klasszikusnak számító szerzők gótikus, természetfeletti írásait olvashatjuk, mint Ambrose Bierce (1842–1913) – 14 novella – vagy Robert W. Chambers – 5 novella –, akinek a Sárga Királyról és Carcosa mitikus városáról szóló történetei ihlették a kötet címét is. E köré a vérfagyasztó mítoszkör köré csoportosulnak a többi, (külföldön) nevesebbnek számító – James Blish, Karl Edward Wagner, Brian Keene – és a tényleg csak a megszállott horror-olvasóknak ismerős – Michael Cisco, Joseph L. Pulver, Peter Rawlik – szerzők igazán hiánypótló művei. Rajtuk kívül, talán kicsit rendhagyó módon, Raymond Chandler – a hard boiled detektívtörténetek királya –, szerepel még a kötetben egy pre-marlowe-i krimivel, ami bebizonyítja, hogy a Sárga Király alakja a miszticizmus köntöse nélkül is megállja a helyét. (Azt, hogy mennyire nem csak a Delta Vision-ös stábot – és maroknyi lelkes olvasót – foglalkoztatják manapság is Chambers száz éves rémtörténetei, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyanútlan krimi nézők a tavalyi közönségsiker, az HBO-s True Detective című amerikai tv-sorozat első évadában is találkozhatnak a Sárga Király mitológiájával.) A Carcosa árnyait Molnár András hosszabb lélegzetű – kiváló és igen érdekes – irodalomtörténeti esszéje zárja, amiben részletesen vizsgálja Ambrose Bierce és H.P. Lovecraft (valamint Edgar Allan Poe) fikciós prózájának kapcsolódási pontjait.

Chambers költői, feltűnően sok művésszel dúsított horror-történeteiben – tiszta szégyen, hogy mivel nem tartotta magát igazán sosem rémtörténet-írónak, ezt az ötöt írta csak életében, a többi műve jórészt romantikus tematikájú volt – a valóság és az észlelésen túli valóság úgy keveredik össze, hogy sosem tudhatjuk, mi történik valóban és mi csak a szereplők képzeletében. A szerző írásai – szándékosan vagy véletlenül? – nem használják a horror-történetek kliséit, sosem lehetünk biztosak benne, hogy mi fog történni. A chambersi mitológiának központi alakja a kozmikus entitás, a Sárga Király, aki egyszerre (vagy egyáltalán nem) valóságos „személy” és egy színdarab (néha egy könyv) címe – annyi mindenesetre bizonyos, hogy a vele kapcsolatba kerülőkre romlást és őrületet hoz… Carcosa pedig nem más, mint az embertelen rémálmok városa, a Sárga Király otthona, valahol Hali tavának túlpartján, amire a Hyádok világít le, és ahol Hastur és Alar (ezek szintén városok, bár nem emberek lakják) vívja időtlen csatáját.


Carcosa mítoszának újabb kori szerzőit sem lehet szolgai utánzással vádolni. Mindegyikük saját elképzelése szerint bővítette tovább, vagy magyarázta meg a Sárga Királyt körülvevő igen sűrű rejtély-háló egy kis darabját. James Blish (1921–1975) például majdnem a komplett – őrületet okozó, az egész világon tiltott! – színdarab szövegkönyvét az olvasók elé tárta, mindezt olyan okos novella-szerkezetben, hogy sikerült nem agyoncsapnia a misztikumot, ami ugye a hatásosság fenntartása miatt egy horror-történetnél létfontosságú. Karl Edgar Wagner (1945–1994) pedig egyrészt az erotikát csempészi bele a mítoszba, másrészt a „Pálcikák” című elbeszélésében hamisítatlan – bár modern – lovecrafti hangulatot teremt, ami Brian Keene-nek (1967–) a kétszeres Bram Stoker-díjas horrorszerzőnek is sikerült „A Király a Sárgában” című vérfagyasztó novellájával.

Az izgalmas kiadványban szereplő történetek igen jóféle anyagnak tűntek már olvasásuk előtt is, és szerencsére nem is kellett csalódnom bennük. Bierce a tömör, fekete humorral és cinizmussal teljesen átitatott, sokszor magyarázat nélkül, maximum csak sejthető válasszal lezárt, a telepesek közt, a vadonban játszódó – tehát lényegében „misztikus-western” – novelláival hamar új, sírig tartó hívet szerzett magának. Egyébként már jó ideje annak, hogy beszereztem az Ambrose Bierce összes novellái-t (Szukits, 2003) magamnak – ahogy az Edgar Allan Poe összes elbeszélései I-II-t (Szukits, 2013) is –, most már azt is tudom, hogy miért és hogy nem volt hiába. (Ne feledjük el, hogy a Bierce-művek fordítása teljesen eltérő!) Nincs mese, hamarosan neki kell ülnöm annak is! A Carcosa árnyai pedig egyszerűen kihagyhatatlan a természetfeletti horror szerelmesei számára!

A posztom az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése