2015. szeptember 18., péntek

James Lovegrove - Ré kora

James Lovegrove (1965-)
Kevés regény egyensúlyozik olyan könnyedén a stílusok határvidékén, mint James Lovegrove Panteon sorozatának nyitókötete, a Ré kora. Az 1990 óta folyamatosan publikáló brit szerző több tucat regényt tudhat már a háta mögött, nálunk mégis ismeretlen, hiszen művei kiadását csak idén kezdte meg egymástól függetlenül két kiadó is. A Szukits Lovegrove steampunkosított Sherlock Holmes történeteit jelenteti meg szeptembertől, míg a Metropolis Media a(z eddig) hét részes Panteon sorozatába vágott bele a nyáron.

A mű egy angol katonatiszt kalandjain keresztül mutatja be a véget nem érő vallásháborúkban lángoló Föld történetét. A valódi, mindenki által ismert történelmi háborúink és e között annyi a különbség, hogy időközben kiderült, az istenek (konkrétan az ősi egyiptomi istenek) valóban léteznek, sőt, „visszatértek” – miután sikeresen kiirtották (?) a többi isten-családot –, és az emberek hódolatát, az igaz hitüket ba-val, isteni energiával jutalmazzák, ami isteni erővel működő lőfegyverek előállításától kezdve élőhalott seregek felállításán át rengeteg módon felhasználható. Az az ország, amelyik nem áll egy isten „oltalma” alatt sem, máris elbukott, ezért a lázadás az istenek ellen fel sem merülhet. Egyetlen kivétel Segyiptom, a szent föld, ahol először kezdték őket imádni, ami semleges maradhat, hiszen mindegyik isten egyaránt jogosan a magáénak vallhatná, ezért inkább tabunak kiáltották ki. Ez az isteni pártfogás nélkül maradt, gazdaságilag és politikailag is két részre szakadt, szegénységtől szenvedő ország – amit északon egy gyengekezű demokratikus politikus, délen pedig önjelölt hadurak „irányítanak” – lesz a bölcsője annak a szabadságharcnak, ami valószínűtlen győzelme esetén az emberiséget megmentheti a rabszolgasortól. A titokzatos Fényhozó itt bontja ki a szabadság zászlaját...

A Ré kora az első benyomás alapján egyértelműen katonai sci-fi – esetleg fantasy, ahogy tetszik –, ám ez téves megállapítás, hiszen annál egyfelől kevesebb, másfelől meg több is. Kevesebb, mert két-három fejezetet leszámítva a harci részek egyáltalán nem dominálnak, és akkor sem hadmozdulatokról, hadegységek vagy osztagok jeleneteiről beszélhetünk, egyszerűen csak akciós részekről, amiben azért persze lőnek meg robbantgatnak, de ez édes kevés lehet annak, aki tipikusan ilyen könyvet keres. Összehasonlítva más szerzők – Dan Abnett vagy Bernard Cornwell – hasonló tematikájú írásaival, jól látható a különbség. Másrészt viszont több, hiszen már eleve az sem baj, hogy nem „csak” harci-regény – amit egyébként se mondott senki, de elég, ha csak ránézünk a borítóra, különösen az eredetire… –, hanem igen jelentős részben mitikus urban fantasy és alternatív történelmi mű is egyaránt.

Nagy erénye a könyvnek, hogy az egyiptomi istenek szemszögéből elmesélt fejezetek remekek – a regény legjobban sikerült részei. Nem szükséges az istenek hatalmi csoportjainak, családfájának ismerete, mint ahogy az ókori egyiptomi teremtéstörténet felfogásához sem kell különösen mély lexikális tudás, mert minden érthető, minden el van magyarázva, mégpedig nem is akárhogyan, hanem olvasmányosan, néha egyenesen két entitás párbeszédjébe „rejtve”. Emellett nem egy elnagyolt képet kapunk az istenekről – persze ez semmi egy tanulmányhoz képest –, hanem korrekt isteni-kiskátét a legnagyobbaktól a legjelentéktelenebbekig bezárólag, talán az „egész” egyiptomi panteon szerepel a könyvben. Laikus olvasók számára pont jó arányban egyébként, hiszen ennél mélyebbre merülés a sivatagos ország mitológiájába már a kalandosság rovására ment volna, de hogy így is meg fogunk tudni jó néhány érdekességet az egyiptomiak hitvilágáról, az egészen bizonyos. Külön öröm, hogy az istenek karakterjegyei, viselkedése viszont nem feltétlenül azonos azzal, amit más regékben-mondákban esetleg már láthattunk tőlük.

Izgalmas hátteret adott a regénynek az alternatív Föld világi hatalmainak háborúskodása, még ha nagyon egyedinek azért nem is lehet nevezni. Az általunk ismert hatalmi tömbök – Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, arabok, oroszok, kínaiak, japánok-óceániaiak – léteznek ebben is, csak isteni pártfogójuk nevén, így van Oziriszi Hegemónia (Európa) és nepthüsziak, hórusziták, és a többi. Egyszer kell megjegyezni csak, melyik egyiptomi isten melyik tájékon uralkodik, aztán már egyértelmű lesz, hogy ki-kicsoda, még ha a ki-kivel van azért változik is néha.

A szerző nézőpontkarakterei, David Westwynter hadnagy és Ré, a napisten. Mindkettőjük részei igen pörgősek, olvasmányosak, de míg a katona fejezetei egyszerűen „akciósak”, könnyeden szórakoztatóak, addig a Ré Napbárkáján játszódó részek kicsit komolyabb, filozofikusabb mondanivalót is hordoznak magukban. Központi kérdés például, hogy megváltozhat-e az emberek személyisége, ha még maguk az istenek sem képesek megváltozni? A cselekmény – legalábbis a világi része mindenképpen – sajnos eléggé kiszámítható és a kalandregények elmaradhatatlan kliséje, a szerelem ebből sem hiányozhatott. Egyetlen szerencse, hogy itt súlyához méltóan kevés szerepet (és helyet) kapott.


A Ré kora klasszikus „ponyva” – nem pejoratív értelemben használva a szót –, így annak minden előnyét és hátrányát a magáénak tudhatja. Izgalmas, mégis könnyed szórakozás, olyan, ami sokféle stílus szerelmeseinek okoz majd remek kikapcsolódást, de az már erősen kétséges, hogy valaha is a legjobbak között emlegetnénk. …Csillagkapu fanoknak – akár a filmre, akár a sorozatra gondolunk – persze különösen ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése