2015. szeptember 24., csütörtök

Filmek, sorozatok - má' megint

Megint el telt egy kis idő és letudtam néhány filmet valamint jó pár sorozatot is. Gondoltam, senki nem haragszik meg nagyon érte, ha most ezekről olvashat néhány sort, nem pedig egy könyvről.


(-)

Az előző filmes poszt "győztese" volt az első része, ennek a horror-vígjátéknak, aminek agyatlansága már akkor is túlment minden határon. A film készítői a második és harmadik részt ugyan szívesen letagadnák - szól a fáma -, az igazi második résznek a negyediket (Citizen Toxic) tartják, de ha egy agybeteg filmet kerestek estére, itt be is lehet fejezni a keresést.
Miután a Toxikus Bosszúálló kiirtotta a rosszfiúkat egész Tromavilleből, Japánba szörföl át, hogy megkeresse apját, aki - a gonosz Apokalipszis Társaság hamis információja szerint - ott lakik. Az egész elterelő hadművelet persze csak arra szolgál, hogy a patrónusa nélküli Tromaville felett átvegye a szindikátus az uralmat.
A vágatlan verziót néztem meg, ami továbbra is olyan blőd, mint az előd - igaz, ezen nem nyerítettem már hangosakat, de szerintem ez csak azért volt, mert már számítottam a hülyeség-orgiára. 109 perc Benny Hill-show vagy inkább egy hosszú Monthy Python szkeccs - indokolatlan mennyiségű neccharisnyával és combfixel. Tökéletes "ivós" buli-film. Hogy az mi? Ha az összes olyan jelenetnél isztok, ami valami elképesztő gusztustalanságot tartalmaz, elég hamar kész lesz a díszes filmértő társaság (nem mintha erre szeretnék buzdítani bárkit is), de ha akkor isztok, amikor olyat láttok a képernyőn, amit sose gondoltatok, hogy életetekben látni fogtok - akkor nagyjából le sem fogjátok tenni a poharat. (Önfeledt táncot járó fejetlen hullákat például...) Alig hiszem el, amit látok, komolyan. Nagyszerű cucc - nem csak a készítők elgurult gyógyszereiről regélő képi világa miatt, hanem sokszor szövegileg is elég vicces. Teljesen elszállt, még ha nem is olyan hatásos már, mint az első rész volt. [9/10] de másoknak [1/10] is lehetne, nem vitatom.


Fekete leves (2014)

Szoktuk figyelni, milyen magyar filmeket érdemes megkukkantani, így szúrta ki valamelyikünk ezt a fekete-komédia/krimit. Megnéztem, teljesen korrekt volt. Néha lehetett rajta mosolyogni, elszórakoztatott, a színészekkel sem emlékszem, hogy lett volna problémám. A történet elég bugyuta volt, de azért nem rémes. Szóval - egynek elment, rosszabbra számítottam. [6/10]

(Halálos iramban 7)

A Halálos iramban sorozat a hetedik részéhez ért... Ezt is megértük... mármint mi, a főszereplő ugye nem, ő meghalt az utolsó rész forgatása alatt (de nem miatta!). Ezt mondjuk nem is tudtam, csak a film végén esett le, mikor filmbeli barátja, Vin Diesel elbúcsúzott tőle. Na, ott van egy egyveleg az első részektől kezdve, amiből azért kiderül, honnan indult és hová jutott végül a koncepció. Maga az autós téma engem annyira nem mozgatott meg soha, az előző részeket is max a látvány miatt néztem végig, amivel most sem volt semmi probléma, sőt, giga-jelentek tömegével találkozhatunk benne. Amik egyúttal giga-ökörségek is voltak, nem sokáig bírtam ki röhögés nélkül - például mikor lejönnek a felhőkarcoló tetejéről, vagy mikor ledobják őket a repülőről, de sorolhatnám vég nélkül... Remélem ezt még a készítők sem gondolták komolyan...
Egyébként viszont a hatodik rész vége miatt - Jason Statham jelenete után (nem mintha annyira nagy kedvencem lenne) - nagyon vártam már a hetedik részt. A kezdő jelenetsor pedig (persze baromság volt úgy, ahogy van) igazolta is a várakozásomat, iszonyú hatásos volt (meg inkább hatásvadász, tudom, leszarom). Totál agyatlan popcorn-szórakozás, de annak nem is volt rossz. [7/10]



Tusk (2014)
(Agyar)

A bunkó vlogger (vagy rádiós, már nem is tudom) Kanadába megy valami helyi szerencsétlent meginterjúvolni, ahol is megismerkedik egy különc öregúrral, aki "elcsábítja" őt fordulatos élete érdekes történeteivel. A könnyed meló végül rémálomba fordul.
Kevin Smith egy alacsony költségvetésű fekete humorú horror-vígjátékkal tért vissza a moziba. Ismert klasszikusaihoz képest sajnos sehol nincs ez a film. Se nem elég vicces, se nem félelmetes vagy sokkoló, viszont - pozitívumként elmondható - elég morbid és groteszk az alapötlete. Másfél órát nem igazán ért meg így sem. [5/10]

(Az Almanach projekt)

Mérnöknek készülő tanulók megtalálják a pincében egyikük apjának titkos tervrajzát, amit a DARPA csoportnak készített. A terv egy időgép prototípusát tartalmazza. Egyértelmű, hogy a fiatalok azonnal hozzá is kezdenek az eszköz megépítésének. Igazán nem meglepő módon sikerül is a projektjük, de az utazgatások közben - micsoda váratlan fordulat! - sikerül a tér-időt kicsit megbolygatniuk.
Sok egyedi ötlet nincs a filmben ugyan, de szerencsére nem is akarja komolyan venni magát. Tipikusan olyan film, ami vasárnap esti családi tévézésre lett hangszerelve. A trükkfelvételek - már ahol egyáltalán vannak - viszont elég jók lettek. Semmi igazán extra, de tényleg, viszont mégis valamiért szerethető darab. [7/10]

(-)

Ez akár hátrébb, a sorozatokkal foglalkozó résznél is lehetne, lévén, hogy 2x90 perces angol BBC-s mini-ről van szó.
Megtörtént eset alapján készült nyomozós-dráma, aminek az első részében a bűnöző-banda és az 1963-as évek bűnügyi szenzációja, a nagy balhé, az angol királyi postavonat kirablása áll a középpontban, míg a második részben az utánuk nyomozó rendőrcsapaté a központi rész. Szokásos BBC-s minőség, szuper színészi teljesítményekkel, fasza kosztümökkel, satöbbi. A második részre egy kicsit talán leül, az nem volt olyan érdekes, de összességében simán megérte megnézni még így is. [8/10]

(-)

A baráti társaság az erdőben lévő "kis" nyaralóba megy bulizni, hogy ott - teljesen kiszámíthatatlan horrorfilmes fordulattal - kiderüljön, hogy földönkívüliek csapata rabolja el folyamatosan a földieket. A fiatalok nem hagyják magukat.
Ebben semmi olyan fordulat nem volt, amit ne láttam volna már százszor, egyetlen mentsége, hogy tudtam nézni egy kis "rémfilmet" - nem volt ijesztő semennyire -, mikor épp azt akartam. [4/10]

Time Lapse (2014)
(-)

Ez a második időutazós film volt mostanában, ami elém került. Ebben egy fiatalokból álló társaság azt veszi észre, hogy a szemben lévő lakásban álló hatalmas fényképezőgép olyan képet rögzít róluk, amely csak 24 óra múlva elkövetkező eseményeket mutat. Egy kis ötletelés - és már nyitva is az út a bűntelen meggazdagodás felé.
Eleve elrendeltetés, idő-paradoxonok - a szokásos témák jönnek itt is elő, csak az egész meg van spékelve egy kis thrilleres, bűnügyi szállal. Nem volt ANNYIRA rossz, a kevés szereplős drámák meg eleve bejönnek, de azért a hatalmas fordulatoktól sem dobtam egy hátast. [6/10]

Insurgent (2015)
(A lázadó) 

A Y/A disztópikus sorozat második része, ami Veronica Roth könyvein alapul.  (Az első része az A beavatott volt.) Ez az a fajta "sci-fi" disztópia, ami már nekem is túl lányos, esetleg túlságosan is Y/A. Már az első részét is csak becsületből néztem meg, és a harmadikat is abból fogom majd - meg persze azért Shailene Woodley (sose fogom a nevét megjegyezni, az tuti) is elég aranyos.
Minden csili-vili benne, akció, szabadságharc, "magvas gondolatok", szerelem, jó csaj-jó pasi is van, szóval biztosan a pénztáraknál is jól teljesített, de bizony ez szerintem elég gyengécske volt. [5/10]

Seventh Son (2014)
(A hetedik fiú)

Az egyetlen "kőkemény" fantasy a listán. Mivel ez is könyvadaptáció, azt hittem eleinte, hogy Orson Scott Card A hetedik fiú (A Teremtő Alvin sorozat első része) alapján készült, de nem, ez Joseph Delaney Wardstone Chronicles címet viselő dark-fantasy sorozatából készült, nem is feltétlen az első részéből. (Az eredetileg tizenhat részes sorozatból egyébként három elérhető magyarul is.) Annyi rosszat hallottam már a filmről - még a forgalmazó filmstúdió is eltolta a bemutatását -, hogy eleve semmit nem vártam tőle, csak egy bugyuta, kis költségvetésű mesécskét, szóval nem is csalódtam semmit. Ellenkezőleg. Teljesen korrekt alakítást láttam Jeff Bridgestől, egy valószínűleg teljesen működőképes (szerethető) fantasy-világot (mármint a könyvekben), alapos mitológiával, Julianne Moore meg fiatalabb korában se volt ilyen szexi, mint boszorkány/sárkány-királynőként. A CGI-jelenetek rendben voltak nagyjából, a történet meg - az öreg Szellem (vagyis a szörnyvadász-lovagrend tagja) és új inasa a vidéket újra elárasztó szörnyek ellen indul - olyan, amilyen, ennyi nekem bőven elég, nem gondoltam, hogy valami igazán egyedit kellett volna kapnom. Nekem tetszett, a nagylányommal néztük meg, aki pár jelenet miatt néha sürgősen kiszaladt a szobából, szóval gondolom elég félelmetes is lehetett a célközönségnek számító gyerekek számára. [7/10]

(A rajzoló szerződése)

Peter Greenaway pikáns, kosztümös-történelmi klasszikusa, amiben egy rajzolót megbíznak azzal a feladattal, hogy az uraság kastélyának a környékéről rajzoljon néhány képet. Sajnos azonban időközben az úr eltűnik és a kastély vendégei azt gyanítják, a rajzoló képein gyilkosságra utaló bizonyítékok láthatóak.
Egy kedves kollégám ajánlására néztem meg a filmet, amiről végül az derült ki, hogy annyira nem adta, mint azt sejtettem is előre. :) Nagyon lassú volt és nem kicsit beteges a képi világa is, aztán meg a végén az általam várt csattanó is elmaradt ráadásul. Művészlelkeknek azért melegen ajánlom. Nekem: [5/10] maximum.

(Egy durva év)

Egy durva krimit akartam, olyan igazi maffiásat, vagy ilyesmi, ezt választottam - persze a címe miatt. Ebből megtudtam, hogy 1981-ben New Yorkban nem történt semmi szörnyűség a világon, csak elloptak pár liter olajat a teherautókból. Iszonyú nagy csalódás volt az egész film, egy dolog tetszett benne csak: az a bohózatba illő akciójelenet a hídon a tolvajok és a sofőr között. Nos, az nagyon kész volt! (Spoiler: Beszélgettek, mindannyian előzékenyen szóltak, hogy nem akarnak lövöldözni, aztán együtt elfutottak a rendőrök elől, majd a tolvaj segített egérutat nyerni a sofőrnek a zsaruk elől!!!) Hát ez meg mi a... volt!?! A színészek jók voltak, meg minden, mégis dög unalom volt. [3/10] Ez is valaki könyvéből készült, de nem fogom elolvasni az biztos.

--------------------


Brooklyn Nine-Nine - Season II.
(Brooklyn 99: Nem százas körzet)

Szitkom a 99-es rendőr-körzet látszólag agyilag zoknikból álló közösségével a főszerepben. Tavaly még úgy gondoltam az első évadnál, hogy tipikus kaja közben jó lesz-típusú (az asszony egyébként még most is utálja, szerinte úgy szar ahogy van...), mostanra viszont egészen megszerettem. Nem azért, mert hogy jobb lett volna a második évad, mint az első. Az elsőre idegesítő karaktereket viszont megszoktam. Andy Samberg már nem irritál, a fekete (homokos), faarcú rendőrkapitányt és az idióta, nárcisztikus titkárnőt kifejezetten csípem, a csupa izom őrmestert vagy a két rendőr-felügyelőnőt szintén, ahogy a két öreg balfék nyomozót is. Más meg nincs is. Sose lesz egy Park and Recreation vagy egy The Office belőle, de a harmadik évadra is maradok az biztos és nem csak azért, mert kíváncsi vagyok arra, ki jött fel az osztályra a lifttel az évad végén... [8/10]


Longmire - Season II.
(-)

A negyedik évadánál tart ez a modern időkben (most) játszódó western-krimi, amiben a wyomingi rendőr-marshall csapat, élükön a nyugdíjas évei előtt járó Walt Longmire sheriffel küzd a megye őslakos és fehér bűnözői ellen.
A sorozat értékelése nagyon magas az imdb-n és azok közt is, akik nézik, de nekem igazából már az első évad sem jött be valamiért. Mégis adtam neki félszívvel egy újabb esélyt, hiszen érthetetlen számomra is a fanyalgásom. Két rész után aztán fel is adtam újra, mert a véleményem nem változott...
A táj, a fényképezés gyönyörű, már csak azért is érdemes lett volna nézni esetleg, és a sheriff is szimpatikus alak. Két rész alapján még azt sem mondanám, hogy a bűnügyek - nincs értékelhető átívelő szál, maximum magánéleti - ne lettek volna érdekesek - az első rész például egész izgalmas volt, bár lehetett tudni, hogy happy end lesz a vége úgyis... -, de az összhatás, a hangulat nekem mégis nagyon kevés volt. Unalmas. Steril. Vadnyugati Derrick. [5/10] Én sajnálom a legjobban. :(



iZombie - Season I.
(-)

Egy idei újonc sorozat, ami azzal kezdődik, hogy a főszereplő, egy fiatal orvostanhalgató zombivá változik, amit azonban sikerül eltitkolni. Az agyak megevése utáni vágyat leszámítva ugyanis teljesen emberi marad. Átmegy dolgozni a hullaházba, ahol főnöke és egy rendőrnyomozó asszisztálása mellett az oda kerülő hullák ügyeit segít felderíteni. Ez egész könnyen megy, hiszen ha megeszi az áldozat agyát, látomásai lesznek róla és átveszi személyiségjegyeit sőt tanult skilljeit is.
Zombis, szóval belenéztem, de négy rész után - most már tényleg komolyan elhatároztam, hogy ami nem annyira jön be, csak nagyjából, azt abbahagyom - kaszáltam. Ennek több oka is volt, a legfontosabb talán, hogy az átívelő szál nagyon gyenge volt, sokkal inkább egy rész egy eset rendszerű. A főszereplő csaj átváltozva (rövid fehér haj, gótos smink) egész aranyos volt (a barátnője meg kifejezetten jól néz ki), a főnök tipikus geek sidekick, de ennyi az összes pozitívum, ami eszembe jut. Az események folyamatos és felesleges narrálása sem segítette azt, hogy a szívembe zárjam a sorozatot, ahogy az sem, hogy egy csomó idő ment el minden részben a zombi-lány tönkrement szerelmi életének, kapcsolatának siratásával, a hapsija utáni epekedéssel.
Olyannak képzeljétek el körülbelül, mint a Monk-ot, csak zombikkal és sokkal gyengébb humoros részekkel. Nézhető éppen - a második évad is be lett rendelve -, csak nem nekem. [5/10]


Broadchurch - Season II.
(-)

Angol kisvárosi karakterközpontú krimisorozat - erről is volt már szó a blogon. Az egész első évad egy gyilkossági ügy felderítéséről szólt, a második évad pedig a lecsukott gyilkos bírósági tárgyalását és az ügynek a kisvárosra gyakorolt hatását mutatja be, miközben a bukott nyomozó múltjáról is lehull a lepel.
Ezt most nagyon egyszerű értékelnem. SOKKAL jobb, mint az első évad volt. Érdekesebb, drámaibb, izgalmasabb. Egyben ledaráltam a nyolc részt. A poszt írása közben vettem észre - némileg meglepődve -, hogy lesz jövőre harmadik évad, hiszen a sztori most teljesen kerek nekem. [8/10]


The Fall - Season II.
(Hajsza)

Még egy angol (esetleg ír, merthogy Belfastban játszódik) krimi-sorozat, csak ebben egy sorozatgyilkos után nyomoz Gillian Anderson főfelügyelőnő, aki sokkal jobban néz ki cirka ötven évesen, mint az X-Aktákban bármikor is, pedig az nem mostanában volt. Ez is karakterközpontú, a sztori meglehetősen lassan csordogál csak, unatkozni azonban ezen sem fogunk köszönhetően a remek forgatókönyvnek és a profi filmkészítőknek. Fasza beállítások, remek képek, jelenetek, nem éreztem klisésnek egyáltalán, pedig ez a tematika is kb. lerágott csont már. Ennek is lesz harmadik évada jövőre. Kell! [8/10]


Strike Back - Season V.
(Válaszcsapás)

Nincs már 24, és az ötödik évaddal elbúcsúzik a másik nézhető (sőt, szuper!) adrenalinlökettel felérő csihi-puhi terror-elhárítós akciósorozat is. A Cinemax sorozatától előzetesen szerintem senki nem várta, hogy ennyire szórakoztató lesz majd. A két kommandós főszereplő-haver öt évig tartotta rajta a szemét a világ terroristáin és mindenkit szétgéppuskázott, aki csúnyán nézett. Megállíthatatlanok voltak, igazi tv-s szuperhősök. Az utolsó évadban sem volt ez másként, én végig élveztem az összes részt, ugyan úgy, mint az elején, bár az azért feltűnt, hogy a történet elég faék egyszerűségű volt, semmi nagy durranás, de még így is működött - most az észak-koreai rezsim által futtatott terrorista-hálózat volt a fő ellenfél. Sajnálom, hogy nincs tovább. Kicsit hazai is volt a sorozat, hiszen sok jelenetet nálunk vettek fel (persze nem a dzsungeles részeket), talán az előző évad vége játszódott konkrétan Mo-n (Budapesten és Turán!), de ebben meg felrobbantották a Nyugati pu. melletti kis teret (a film szerint valahol Bécsben, vagy Németországban voltak éppen.) :) [8/10] Az opening zenéje meg még mindig nagyon ott van, örömmel végignéztem mindegyik résznél.


Constantine - Season I.
(Constantine)

Tényleg elkezdődött az új időszámítás a sorozatnézési szokásaimat tekintve, ahogy ígértem (főleg magamnak). Két részt néztem meg csak ebből a misztikus szörnyvadászos fantasy-horror sorozatból, ami a Hellblazer képregényeken alapul. Azt is főleg csak azért, hogy tudjam, miről is szól, és hogy az azonos című filmhez hogyan kapcsolódik. Ahogy a filmnél, úgy a sorozatnál is tetszett a nagy dumás, laza főszereplő alakja, szerintem a színészt is jól választották meg, de ahogy a hasonló tematikájú Supernatural-t is abbahagytam az elég unalmas egy rész-egy eset koncepciója miatt, úgy ezt is elkaszáltam. Segített a döntésben az is, hogy a sorozatnak az első évad után a forgalmazó stúdió is kaszát szavazott, magyarán nem készül neki folytatása, szóval nagyjából mindegy, mikor szállunk ki belőle. [6/10] De sajnos a legjobb inkább el sem kezdeni. [1/10]


Dominion - Season I.
(Bukott angyalok)

Lejöttek a földre az angyalok és elhozták az apokalipszist az emberek számára. A Föld mostanra az angyalok háborújának helyszíne, és a túlélő emberek csak sakkfigurák. Meg van valami titkos, nagy csendben felcseperedő megváltó is - persze.
A Syfy Channel sorozatának lassan a második évada is a végéhez közeledik, én egy jó húzós 15-20 percet szántam rá, de valami iszonyat gagyi volt az egész (lehet, hogy ez javult később, nem mondom, hogy nem), amire sajnáltam volna még egy másodpercet is szánni, szóval: KASZA. [1/10] A CGI, a helyszínek, minden nagyon alja volt...


Zenith - Season I.
(-)

Retro-futuristic steam-punk thriller - most már tudom, hogy valahol, valakinél valószínűleg ez lehet a s.z.a.r. meghatározása. Előzetesen talán túl sokat vártam tőle, de legalábbis nem ilyen művészieskedő, se-füle-se-farka katyvaszt, mint amit kaptam. Ha jól sejtem, ez valami amatőr próbálkozás lehetett, de közel nézhetetlen sajnos. A történetben valami poszt-apokalipszises jövőben járunk, ahol nagy a keletje a kábulatot okozó drogoknak és gyógyszereknek... aztán szaladgálnak ide-oda kézikamerával... meg beszélnek... Én meg kikapcsoltam az első rész felénél és: KASZA! [0/10] Nem kétlem, hogy aki végignézte, az értelmesebb ajánlót tudna írni róla, esetleg kiderül, hogy van a filmnek eleje, közepe meg vége is, lezárt történettel, de... Kösz, nem! (Haverokkal végignéztem volna esetleg egy sör mellett, röhögni meg ötletelni, hogy ez most mégis mi, meg miért van ez-az, de egyedül egyszerűen képtelen voltam rá.)


What Remains - Season I.
(-)

Ha krimi és mini, akkor úgy tűnik, mostanában angol, ahogy ez is az. Négy rész, kerek, lezárt sztori, nincs folytatás. Ilyen egy tökéletes sorozat. Főleg, hogy egyébként igen jó volt a történet, meg persze a színészek, sőt a rendező és az operatőr is jó munkát végzett. Gyönyörű képi váltások, lehúzó, melankólikus hangulat, remek karakterek - főleg a nyugdíjazása napja előtt álló beteges nyomozó, David Threlfall, akiről mondjuk sosem hallottam szerintem, de nagyjából zseniális, most bebizonyította.
A történet meg annyi, hogy egy társasházba költöző friss házaspár a padláson megtalálja egy több éve halott nő hulláját, akiről kiderül, hogy a házban lakott, sőt - elvileg - még most is ott lakik, hiszen látszólag se a szomszédoknak, se a rokonoknak nem tűnt fel, hogy évek óta nem is látta őt senki, sehol. Vajon történt egyáltalán bűntény? A rendőrség szerint nem valószínű. [9/10]


Sirens - Season I.
(-)

Se szirének, se rendőrségi szirénák nincsenek ebben a szitkomban, hanem egy mentőskocsin dolgozó csapatról szól. Öt perc múlva instant KASZA lett, nem is a téma-tévesztés miatt - egy jó röhögésre mindig kapható vagyok -, hanem a szereplők miatt, akikre nem voltam kíváncsi egyáltalán. [0/10] Egyébként biztosan nem olyan vészesen rossz, a második évadát is berendelték neki, szóval sokan szerethetik.


Inside No. 9 - Season I.
(A kilences házszám alatt)

Még egy angol mini. Hat részes, mindegyik külön, önálló történet, nem kapcsolódnak össze egyáltalán, csak a színészek ugyan azok (legalábbis a főszereplők). Kicsit olyan mintha a Black Mirror és valami groteszk angol komédia különös szerelemgyereke lenne. Az első részt tíz perc után ki akartam kapcsolni, mert értelmetlen volt - egy szekrényben beszélgettek ketten, majd hárman, végül majd' tízen -, de valamiért kitartottam, és a vége nagyon ötletes lett, meghökkentő. De az igazán ütős a második rész volt, amiben két betörő próbál ellopni egy festményt a gazdag ember házából. Valójában nem történik semmi különös a fél óra alatt, kvázi némafilm az egész, de én ennyit nem röhögtem filmen már régóta, mint ezen a két ütődött gonosztevőn. A harmadik epizód újra kicsit sötétebb hangot üt meg - ahogy a többi szintén -, szóval igazi stíluskavalkád az egész, gondolom nem véletlenül. Várom a következő évadot, merthogy lesz belőle. Pontozni részenként kéne, de a második rész mindenképpen 10/10 lenne.


The Last Ship - Season I-II.
(-)

Az utolsó hajó című nagy költségvetésű poszt-apokalipszises sorozatról is hallottam már hideget-meleget, el is határoztam már tavaly, hogy ezt kihagyom, de hát hogyan is tehetném egyszerűen, mikor poszt-apok...? ... és egy óriási hadihajón játszódik? Annyi a történet, hogy egy halálos vírus(fegyver) végez az emberiség nagy részével, de az éppen az Északi sarkkörön állomásozó (és küldetése miatt hónapokra rádiócsendre kárhoztatott) hadihajó és legénysége, fedélzetén egy víruskutató doktornővel átvészelte az egész pusztulást. Mikor munkájukat befejezték és hazamennének, megtörik a rádiócsendet és megtudják, hogy mi történt otthon maradt szeretteikkel (és nem mellesleg az egész világgal), elhatározzák, hogy megmentik akit tudnak, kifejlesztik az ellenszert, satöbbi-satöbbi. A széles állkapcsú, hősiesen kinéző G.I. Joe katonák megmentik a napot. Igen ám, de az ezer veszély mellett egy zseniális (sok jele nem volt ennek) orosz tengernagy is a pusztulásukon fáradozik.
Nagy pozitívumai vannak a sorozatnak. Az első a hadihajó(k), ami(k) nagggyon faszák. Aztán ott van, hogy egyetlen történet az egész, nem random nehézségek minden részben, ami mára nálam már alap, hacsak nem szitkomról van szó. Aztán ott van Rhona Mitra - ha csak egy zöld háttér előtt mozogna, azt is nézném pár részen keresztül. Szóval: bejött. De annyira meg nem - elég bugyuta volt az egész koncepció valahogy, valami hiányzott. Azért elég gyorsan az első évad végére értem, de ott meg nem lehetett befejezni, mert elég köcsög a cliffhanger a végén, szóval folytattam is a darát (pedig a második évad még le sem ment teljesen, ilyet pedig - hogy nem egyben nézek meg egy évadot, hanem várok a következő részre egy hetet - évek óta nem csináltam már, szóval akkor annyira meg rossz sem lehetett, értitek!?!) Aztán az évad végi cliffhangert a második évad második részének a végére teljesen megoldották, kerek lett a sztori, minden nyugvópontra került, a harmadik résztől valami új nehézséggel kell majd megbirkózniuk, de azt még nem tudom, mi lesz pontosan, bizonytalan ideig - lehet, hogy örökre, lehet, hogy csak addig, míg lemegy az utolsó rész is a második évadból (bár biztos annak a vége se lesz normálisan lezárva, szóval...) - JEGELEM. Eddig [7/10], de kicsit ebben már a military fan-faktorom is benne van.


The Strain - Season I.
(A kór)

Guillermo del Toro (Ördöggerinc, A faun labirintusa) Kór-trilógiáját maga a szerző ültette át a filmvászonra az FX kábeltévé-csatorna (Justified) segedelmével. Aki nem ismerné - én se olvastam a könyveket - , a történet az, hogy a repülőtéren leszálló repcsin mindenki halott, és a járványügyi szakértő és csapata hiábavalóan próbálják megakadályozni a repülőn pusztító kór kikerülését és elterjedését. New York utcáit pedig villámgyorsan ellepik a fertőzöttek, akik mintha valamiféle vámpírokhoz kísértetiesen hasonló lénnyé alakultak volna át. (Pontosan ez is a teljes igazság.) Két orvos, egy gyerek, egy öreg zsidó ószeres és egy patkányirtó száll szembe a fertőzéssel, amit az ősi teremtmény - a Mester - mellett más, emberi szolgák is minden erejükkel elterjeszteni igyekeznek.
Erről is hallottam jót és rosszat is. Főleg azt, hogy a könyv jó, a sorozat meg nem, illetve a sorozat is jó - a feléig nagyjából. Ezt is ki akartam hagyni ezért, de ezt sem tehettem meg, és a sorozat közepéig nem is nagyon értettem, mi bajuk van a fanyalgóknak. Gondoltam, biztos olvasta mind a könyvet, és ahhoz KÉPEST rossz, de nekem nem sok problémám volt. Később ez megváltozott, pedig semmi nagy változás nincs a sorozatban ott (a közepe környékén) sem - az első rész csodálatos vámpír-árnya után ekkor már láttam nagy totálban is a szörny valódi (kurvára nevetséges) alakját is, de még akkor is simán nézhető maradt a sorozat -, és akkor rájöttem, hogy pont ez a bajom. Látszólag a fél világ vámpírrá vált - a nem fontos szereplőkön kívül mindenki azonnal meghalt, mikor találkozott egy fertőzöttel -, ez mégsem szúrt szemet ÚGY IGAZÁN senkinek. A nappali jelenetekben iskolába jártak a gyerekek, sétálgattak az utcán, maximum bevágtak jó sűrűn szirénahangot meg rádióadásokat, amiben arról beszéltek, hogy indokolatlanul megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma (a fertőzöttek ugyanis a szeretteikhez térnek először vissza), de pánikra nincs ok, az elnök nem vonja a várost blokád alá, nem kell Nemzeti Gárda. Semmi nem történik igazából. Oké, nincs internet egy darabig, meg vannak azért magyarázó körülmények, de ennél azért több eseményre számítottam volna. Olyan átgondolatlan az egész, mintha nem lenne kidolgozva rendesen, hogy ilyenkor a lakosság hogyan reagálna. A sallang-emberek (a nem főszereplők) mintha nem is élnének, csak úgy vannak. Ha van szerepük, akkor meghalnak, ha nincs, akkor aznap még mennek dolgozni, mintha nem lenne semmi furcsaság körülöttük. Ez a fajta írói (gondolom a könyvben ez jobb) nemtörődömség, sterilség nagyon ritka egy high-concept sorozatban.
Nem volt még szerepük sok, de nekem a fekete kapucnis vámpírok (a puszta létük) egyébként tetszettek, a második évadban gondolom kitör rendesen a két frakció közt a vámpír-háború. Ugyan így piros pont jár a náci-vámpír karakteréért, elég fura színészt találtak a szerepre, jól játszotta a szerepét (és az öreg zsidó is, de ő ismertebb arc, mint a másik, így nem okozott meglepetést). Színészileg egyébként sincs szégyenkeznivalója a sorozatnak, de most úgy hiszem, én nem térek majd vissza. [5-6/10]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése