2015. április 30., csütörtök

Richard Stark - Kérdezd a papagájt



Néha-néha felbukkannak a blogon olyan posztok is, amelyek sehogyan sem illenek az oldal profiljába. Mostanában két-három ilyen is várható majd, egyszerűen azért, mert a fantasztikus regények mellett más is érdekel. De hamarosan jönnek azok is, egy kis türelmet kérek! :)

Donald E. Westlake (1933-2008.12.31)
Az előző Richard Stark ponyvának, a Nem futhatsz örökkének úgy lett vége – spoiler! –, hogy Parker a sikeres (???) rablás után rendőrökkel és kutyákkal szorosan a nyomában menekül az erdőben egy hegyre fel. Spolier vége! Most komolyan, ez meg milyen befejezés már? A durva cliffhangereket tv-sorozatoknál már megszokhattuk, de egy regény szerintem legyen valamennyire kerek, még akkor is, ha egyébként folytatásos (a Kérdezd a papagájt a 23. rész!) és nyúlfarknyi hosszúságú, valamint ne a mondat közepén érjen véget! Na, a lényeg, hogy nem volt mit tenni, várni kellett a következő részig egy fél évet legalább, hogy megtudjam, hogy folytatódik a Parker rétestészta, hogy elkapják-e és börtönbe kerül, avagy sem. [A regényeket kiadó sorozatkönyvek.hu-t időközben felvásárolta/beolvasztotta/megmentette a JAFFA Kiadó, így ez a rész már az ő logójukkal (is), közös kiadásban került a könyvesboltokba. (Remélem ez azt jelenti, hogy a Larry McMurtry könyvek is megjelennek hamarosan, ugyanis a Veszett kutyák második harmada (a Senki földjén) már hónapok óta ’Előrendelhető’ státuszban van… a befejező kötetről meg egyáltalán semmi hír, pedig olvasnám már tovább azt a történetet is…)]

De vissza a papagájos könyvhöz: Parker nem kerül rendőrkézre, ám a mucsai embervadászok által lezárt területről sem tud elmenekülni, bujkálni kényszerül, sőt kénytelen ingatag inkognitóját felhasználva csatlakozni a hajtók seregéhez és saját magát üldözni. A kettős játék azonban enyhén szólva sem sikerül tökéletesen és Parker jóval nagyobb slamasztikába kerül, mint amiben addig volt. Egyetlen önkéntes – helyi, öreg és amatőr – segítőjével a gyors pénz és a bosszú reményében új „balhéba” fognak, ám az – mint ebben az átkozott környéken semmi – sem a terveik szerint alakul. Parkernek minden szakmai tudására szüksége van ahhoz, hogy valahogy mégis élve keveredjen ki a nem kívánt kalandokból.

Igazi krimi-fanok véleménye szerint a 24 részes Parker-sorozat első kötetei (az első tucat) az igazán nagy durranások. Mivel a hanyatló tendencia nagyjából az összes sorozatra igaz szokott lenni, ezért elhiszem az állítást látatlanban is, hiszen a régebbi részek közül magyarul nem sok érhető el, szám szerint három. Ezt a regényt is inkább a szerző szikár, szófukar stílusa, profizmusa teszi jóvá, amibe beleszerettem és öröm olvasni miattuk a könyveit. Egyébként ugyanis nem volt se túl fordulatos, se kiszámíthatatlan, se igazán izgalmas, de még véres se. Parker ugyan az a kőkemény brutális hatékonyságú profi, aki eddig is volt, de a helyi lakosok azért nem a maffia, igazából le sem izzad a megpróbáltatások alatt, inkább csak kényelmetlenséget okoznak neki, mintsem problémát. A „balhé” tervezési fázisa – a könyv nagy rész – sem tartogat meglepetéseket, de a „falusi” környezet, az ott élők gondolkodásának, szokásainak, miliőjüknek pár mondatos bemutatása tökéletes. Ez egyébként nem vesz el sok helyet a főleg párbeszédekből felépülő regényből, de olyan tiszta és pontos, mintha filmet néznénk. Azt is érdekes megfigyelni, hogy milyen motivációk hatására lesz egy átlagemberből törvényszegő, valamint el lehet dilemmázni azon is, mi miként választottunk volna Lindahl helyében élete két nagy fordulópontján. Én szimpatizáltam vele, bevallom.

„…Ahogy körbejárta a városkát, Parkerben az a benyomás alakult ki, hogy ez a hely a felesleges emberek városa. Az itt élők olyanok voltak, mint az utolsó nézők a stadionban, akik még jóval a meccs lefújása után is a helyükön maradnak. Nem látott tévéző gyerekeket, a verandákon nem voltak játékok, egyik házban sem laktak kettőnél többen. Tisztességben elszegényedett idősek lakták Pooley-t, akik nem ismertek semmilyen más helyet ezen kívül, ezért maradtak itt nyugdíjas éveikre. Parker számára közömbösek voltak, egyetlen dolgot leszámítva. Idősebb, nem gazdag emberek egy elszigetelt közösségben: néhányan közülük valószínűleg tartanak otthon fegyvert.”

Véleményem szerint a Kérdezd a papagájt nem egy kiemelkedő mű a krimik végtelen sorában, de könnyed kikapcsolódásra vágyóknak mindenképp ajánlom. Én persze maradok a többi részre is, ha lesz egyáltalán, de jobban örülnék, ha az első regények közül jelenne meg az egyik. Addig meg – egyszer majd – elolvasom az Agave által kiadott duplát – Parker és a szindikátus / Parker és a szajré –, ha már a tavalyi Könyvfesztiválon beszereztem…

Ez pedig – nyilván az első mondat puha kötéses részét leszámítva... – akár a mottóm is lehetne:

„…Szerette a sikerkönyveket, de csak akkor vette meg őket, amikor kijöttek puha kötésben, ezért a felfokozott érdeklődés, amely a könyv megjelenését övezte, némileg csillapodott, és nem terelte el a figyelmét magáról a történetről, az erényeiről és hibáiról. Elnéző olvasó volt, nem haragudott az értelmetlennek tűnő folytatásokért sem; elvégre az élet sem mindig úgy folytatódik, ahogyan az ember várná, nem igaz?”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése