2014. november 16., vasárnap

Urbánszki László - Fegyver csörög



Update a re-poszt elé: Már kapható a boltokban végre Urbánszki László IV. Béla korában (vagyis a tatárjáráskor) játszódó könyvsorozatának a második része, ami az utolsó pillanatban a Fegyver csörög nevet kapta a munkacíme - Harc Pozsonyért - helyett. (A posztba viszont visszamenőleg nem javítottam bele.) Én meg felvittem a könyvet a Goodreads.comra és a Moly.hu-ra is felkerült, elkészítettem a hozzá való infoboxos felületet is a blogra, szóval most már ha valaki rákeres a könyvre, a Google jó eséllyel ki is dobja neki ezt a posztot, amit a munkacímmel még nem tett volna meg. Bocs a duplázásért, cserébe nem sokára kirakom az első részről szóló írást is, hiszen időközben már azt is elolvastam. :)

Urbánszki László (1954-)
Urbánszki László idén hatvan éves; ex-hajós, megbecsült faműves mester és író egy személyben, akinek történelmi regényével – Nemtelen nemesek – és novelláskötetével – Odakint, a pusztában – a figyelmes olvasók már találkozhattak a könyvesboltokban. (Ezen kívül több e-novelláskötet is kapcsolódik a nevéhez, de ezek felfedezéséhez tényleg nagyon ébernek kell lenni…) Az írással kacérkodni 2006-ban kezdett, addig „csak” olvasott. Első munkája 2010-ben jelent meg nyomtatásban.

Mivel a mi háztartásunkban jó pár éve már szinte csak fantasy/sci-fi kötetek gyűlnek – hiszen a kalandos/históriás és bűnügyi regényeket a szülői házban olvassák lelkesen a felmenőim, tehát jelenleg azokat ott parkoltatjuk –, ezért nem állítom, hogy nagyon figyelmes lettem volna. László nevét nem ismertem, ahogy a műveiről sem hallottam egy-két hónappal ezelőttig. Egy véletlen folytán derült ki, hogy a szerzőt a neten keresztül egy pár éve már ismerem, de az írásaihoz még ekkor sem volt szerencsém. Azokat az asszony fedezte fel, akit teljesen elvarázsolt novelláinak régies nyelvezetével, szépirodalmi igényességével. Egy könyvnél nekem igen fontos szempont az igényesség, de azt hiszem, ettől még nem vetettem volna rá magam a regényekre. De teljesen váratlanul maga a szerző keresett meg emailben – mert ismeri és rendszeresen olvassa a blogot… –, hogy vállalnám-e (négy-öt társammal párhuzamosan) az új sorozatának, az Anno Domini jövőre (esetleg idén, ha minden összejön) megjelenő második részének (Harc Pozsonyért – Anno Domini 1242) elő-előolvasását, korrektúráját és az esetlegesen benne maradt logikátlanságok kigyomlálását, mielőtt beküldené a kéziratot a kiadóhoz. Ez a poszt tehát egy „béta-könyv” alapján íródott, bár remélem sok változtatást már nem kell eszközölni rajta a hivatásos szerkesztőknek – és remélem, hogy a kedvenc részeim is benne maradnak… (A sorozat első része a Vérszagra gyűl októberben kerül majd a boltokba.) Azonnal és örömmel vállaltam az igen megtisztelő feladatot!


Sajnos a Vérszagra gyűltet (Anno Domini 1241) – a sorozatba tartozó kötetek egyébként nem a megszokott 01., 02., satöbbi szerint vannak sorszámozva, hanem az évszám jelzi, hogy az időrend szerint hova tartozik az adott regény – még nem tudtam elolvasni, de a második részből hamar kiderült, hogy a két kötet szereplői közül sokan ugyanazok. Az első rész – spoiler mentes – vázlatos története: A tatárjárás során távoli puszták szülöttei keverednek egy magyar faluba nem sokkal az utánuk érkező mongol hódítók előtt. Az idegenek segítenek a mocsárba menekülő magyaroknak elkerülni a rájuk váró mészárlást, cserébe a letelepedés és otthonalapítás lehetőségéért.

A második részben a tatár-vésznek már vége, az új cél a jövő építése, az éhező vidéken az éhhalál elkerülése. Néhány falusi család a marhákban látja a céljuk elérésének eszközeit. Elhatározzák, hogy a háború alatt összeszedett vagyonukból meg is veszik az állatokat, ám az árba benne foglaltatik egy jó adag esküvői hozomány (ruhaneműk) megvásárlása is, amit a kivéreztetett országban nem is olyan egyszerű felhajtani. A nemes feladattal megbízottaknak a fél országon keresztül kell jutniuk, hogy a hőn áhított ruhákat megszerezzék. Igazi megpróbáltatásaik mégis céljukhoz közel érve kezdődnek csak, ugyanis a harcokban meggyengült magyar királyságra szemet vet az osztrák herceg, aki rablólovagjainak seregét vezeti Pozsony vármegye elfoglalására. A néhány fős – lovas-íjászokból és parasztokból álló – kompániának újra harcolnia kell a puszta életben maradásért. Minden ügyességükre – és az összes istenek jóindulatára – szükségük lesz, hogy a tűzbe borult vidéken céljukat elérhessék.

A réges-régi történelmi korokba vezető könyvek olyanok, mint egy jó fantasy regény. Ha az országot átkeresztelnénk, ez a történet is elmenne egy David Gemmell-es Legenda-regénynek akár – bár inkább mégsem, hiszen nincs benne várostrom, és nagyon sok népies-mulatságos jelenetet tartalmaz. A komor, általában valamilyen drámai esemény során tapasztalható hangulata miatt viszont mindenképpen. (A két „kedvenc” jelenetem a regényben is ilyen részek – a kopaszodó, dússzakállú szénégető története és Bojta őrmester kegyetlenségében is felemelő és hősies, friss csapatához intézett monológja – voltak.)

Az ízes, archaikus, szépirodalmi nyelvezetről már szóltam, ezt szerintem – bár nagy erénye a könyvnek – nem kell tovább ragoznom. Igazság szerint egy – igényes – középkori történettől én ezt valahol el is várom. Éppen ezért egy-két helyen kifogásoltam, hogy a szereplők nem a kornak megfelelően beszélnek, hanem túlságosan is kifinomultan. Ezek a párbeszédek tudatosan lettek ilyenek. A szerző a régi és a modern kori emberek közti azonosságot szerette volna érzékeltetni. Ez persze szíve joga, bár szerintem több köztünk a különbség, mint az egyezés. Két nagy rögtön: a harchoz és a halálhoz való viszonyulásuk. A könyvet olvasva új értelmet nyer a beleröhög a halál torkába kifejezés… Néha mintha őrültek lennének, komolyan. A másik dolog – ami biztosan autentikus (legalábbis Bernard Cornwell szerint mindenképp, az ő szavára meg ugyebár, adok), de mégis nagyon furcsa –, hogy a szereplők a történet nagy része alatt részegek. Nem csak a kezdetektől fogva részeges karakter, hanem „hazai oldalon” nagyjából mindenki – de a nyugati szereplők közt is nagy keletje van egy pár kupa sörnek (pálinkával). Az egyik jelenetben például a szereplőkkel valami váratlan (és rossz) történik, amire azonnali válaszlépésük egy három napig tartó masszív züllés volt – merthogy valahonnan éppen szereztek egy csomó ingyen bort! (Még egyszer: Ezt nem hibaként említem. Aki olvasta, tudja, hogy mondjuk Cornwell Angolszász históriák című sorozatában a pajzsfalban álló vikingek közt sem volt egy józan – soha és direkt, hiszen „szárazon” ki a fene állt volna be az első sorba… De azért akkor is furcsa, vagy nem?)

A könyv főszereplői hétköznapi emberek – a kedvencem a vezér, Kerecse volt, micsoda meglepetés… –, akik semmi extra, különleges erővel nem rendelkeznek. Persze profi nyilasok mindannyian, de a magyar oldalon ezt sokan mások is elmondhatják magukról. A pusztai harcmodorral szemben a lovagoknak egyébként sokáig nem volt ellenszerük – a regény idejére ez már nem így van –, ezért néhány harci jelenetben az egyébként gyengébb felszerelésű harcos felderítők már-már legyőzhetetlennek tűnnek, de ez talmi önámítás csupán. Több kedves szereplő is elhullik a ragyogóan megírt harci jelenetek alatt – és a végig izgalmas kalandok során.


Külön bekezdésben megemlékezhetnék még a nyugati és a magyar nemesurak kidolgozottságáról és a történelmi hűségéről is – nem is konkrétan történeti hűségre gondolok, inkább az országban uralkodó állapotok érdekfeszítő bemutatására –, de nem teszem. Elég a dicséretből, nehogy a szerző fejébe szálljon, mint a jó magyar bor. Lássuk inkább, mi nem tetszett a regényben. (De lehet, ezeket még kiszedik a Gold Book szerkesztői – erre különösen kíváncsi leszek.) László nagyon sokszor használja feleslegesen a macskaköröm jelet. Tudom, én is, de én nem történelmi regényt írok, hanem blogot. Itt elmegy, abban nekem sokszor szúrta a szemem. Ahol lehet, próbáltam irtani a szövegből – Update: nagyrészt sikeresen, hiszen 426-ból csak a legfontosabb 88 maradt a kéziratban! ;-) –, ahogy a röhögött szót szintén – bár ahogy nézem ezt már jóval kevesebb sikerrel... –, amit úgy vettem észre, a szerző túlságosan is kedvelt. Nos… nagyjából ez a két apróság lenne… nem is rossz, igaz? :)

A könyvet ajánlom mindenkinek, aki a kalandos-harcolós középkori történelmi regényeket kedveli, de azoknak is, akik egy pikánsan-humoros történetet keresnek, hiszen a lányok szívét sorra meghódító Levente románcai az ő tetszésüket is elnyerhetik. Rajtuk kívül az epikus, háborús fantasy könyveket előnyben részesítők is bátran tehetnek vele egy próbát, unatkozni nem fognak az biztos!

2 megjegyzés :

  1. Nemtelen nemesek – Odakint, a pusztában már olvastam és nem is egyszer .Nemtelen nemesekben tetszett a részeges ,szerencse játékos kis nemes és a hozzá csapódott kis társaság főleg a fiatal vadász ahogy beszélt nagyon érdekes volt.
    Idén meg jelenő mind két kötetet várom..
    kb 2 hónapja olvastam ki Benkő László-Tatárjárás-trilógiáját -jó lesz megint a arról az időszakról olvasni.
    plusz az elkövetkező három hónapban jó lesz a Gold book-nál körül nézni sok jó magyar szerzőtől jön történelmi regény .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megvan apámnak a karácsonyi ajándékcsomag az már biztos. :D

      Törlés