2014. október 28., kedd

Ann Aguirre - Helyőrség






Ann Aguirre (nem túl rég...-)
Még tavaly év elején – ITT olvasható bővebben az írónőről és a regény világának történetéről – fejeztem be a Pengeföldek-trilógia nyitó kötetét. Ebben az apokaliptikus világban a tizennégy éves Pikk és hozzá csapódó társa, Fakó az ezer veszélyt rejtő alagutakból a felszínre verekedik magukat, csak hogy rájöjjenek, a Fent még nagyobb megpróbáltatásokat tartogat számukra. A zombik jelentette folyamatos erőpróbák mellett új társakkal ismerkednek meg, akikkel közösen egy még lakott emberi település felkutatásába kezdenek. Az egyébként remek könyv folytatása, a Helyőrség remekül illik az általam mostanában nagy tömegben olvasott ifjúsági művek sorába, ráadásul zombik is szerepelnek benne, szóval alig vártam, hogy megtudjam, hogyan folytatódik a fiatalon felnőtté váló gyermekek kalandja.

A Helyőrségben a négyes új otthonukban, Menedék jól védett és a lehetőségekhez képest jól prosperáló városkájának életébe próbál minél jobban beilleszkedni és különlegességüket – Egy női harcos? Istentelenség! – elfogadtatni az egyébként békeszerető lakosokkal. A város környéki területeken azonban a zombik mintha valamiféle intellektuális fejlődésen mennének éppen keresztül, ami veszélyezteti az emberek törékeny békéjét is. A gyerekekre ismét nagy feladat vár, a települést minden áron meg kell védeni a régi-új fenyegetéstől.

Azt hiszem, most célszerű rögtön a legnagyobb bókkal indítanom. Mivel annyit vártam a Helyőrség elolvasásával, hogy időközben megjelent a zárókötet, a Horda is, ezért a második rész vége után – pedig bevallom, nem így terveztem eredetileg –, azonnal a harmadik (végre jó vaskos) kötettel folytattam az olvasást! Kell ennél nagyobb dicséret? Szerintem nem, de nem is igen tudnék nagyobbat kitalálni.

Rendben, tudom magamról, hogy kicsit elvakultan állok a dolgokhoz, ha zombikról van szó, de igazából nem sok jó könyvet tudnék felsorolni a témában. Filmeken valahogy sokkal hatásosabbak kedvenceim. Leírva nem nagyon jön át a fenyegető érzés, amit magukban hordoznak. Buták és lassúak, ez az igazság, a vágyuk az emberek megevésére meg akkora, hogy a legátlátszóbb csapdába is képesek azonnal beleesni. Ezért is örültem meg, mikor – az első rész értékelésénél ezt a hibák közt említettem – kiderült néhány érdekes dolog ezekről a zombikról. A legfontosabb, ami már egy ideje sejthető, hogy nem is zombik, hanem mutánsok, vagyis valaha volt emberek, akik ősemberi/állati intelligencia szintre fejlődtek vissza váratlanul. Ők a továbbra is bizonytalanságban tartott háború áldozatai, akik a második résztől már nem viselkednek teljesen agyatlanul, sőt! Tárgyakat és kezdetleges stratégiákat használnak, hogy elpusztítsák távoli – fertőzetlen – rokonaikat. Ezzel máris sokkal izgalmasabbá, kiszámíthatatlanabbá vált a történet. Érdekes lesz majd látni, hogy milyen gyorsan és mennyire „nyerik vissza” az állati ravaszságon egy kicsit máris túlmutató értelmi képességeiket a következő részben.

Az első részben a gyermekek vezetői is hasonló életkorúak voltak, akik jószerivel semmit nem tudtak a körülöttük lévő világról, hiszen a tudás nagyja a felnőttek halálával együtt elveszett. Most először, a Menedékben élő idősebb szereplők segítségével Pikkék – és az olvasók – végre tényeket is megtudhatnak a régi világról, szokásokról (és a civilizált viselkedésről) egyaránt. Ezzel az a furcsa érzés, hogy az események csak úgy a „levegőben lógnak”, de igazi világteremtő mélység nincs mögöttük, jobbára elmúlik, igaz, továbbra sem eme aspektusában a legerősebb a szerző.

A váratlan kalandok és a filmszerű akciójelenetek érzékletes, gazdag fantáziáról árulkodó elmesélése viszont igazi erősségei a könyvnek. Olvasásuk közben mi is a csattogó fogak és sebet fakasztó borotvaéles pengék kellős közepén érezhetjük magunkat. Ezeket a jeleneteket olvasva kicsit érthetetlen – oké, pontosan értem, csak nem örülök neki –, miért is kell a női lélek finomságairól vagy a vadásznő- és a kislány-személyiség csatározásairól ennyit olvasni. (Bár, emiatt mondhatnám éppen azt is, hogy a főszereplő aprólékosan kidolgozott...) A szerelmi háromszög már önmagában is akkora sablon, hogy egyetlen romantikus regényből sem maradhat ki, de hogy ezt még a szereplő gondolati narrálásával súlyosbítva kell olvasni… Brrr! (Már csak ezért, a nekem okozott fájdalom miatt is Kószának drukkolok, mert Fakó olyan, mint egy folyton lelkiző, picsogó kislány...) Aki nem háklis erre a témára – ilyen lehet az Y/A könyveket olvasók nagy része, főleg, ha lány –, azoknak semmi problémát nem fognak okozni ezek a mikro-jelenetek, én egy kicsit eltúlzottnak éreztem ezt a fajta nyavalygást, mint ahogy néha soknak éreztem a Pikk régi életére való visszautálásokat is.

Az érzelmi részek feletti szokásos sajnálkozásom dacára is olvasásra ajánlom a regényt azoknak, akik egy, a civilizáció összeomlása utáni világon játszódó szórakoztató történetre vágynak. De nem fognak csalódni benne a mozgalmas, horrorisztikus könyvek rajongói sem. Kár, hogy a Menedék és a Helyőrség után játszódó rgy-egy novella nem került bele ebbe a kiadványba, pedig elfért volna, hiszen alig 300 oldalas a regény. Gondolom ennek jogdíj okai voltak főleg – ha egyáltalán felmerült az ötlet. Elolvastam volna azokat is szívesen.

Hamarosan (talán már a hét végén) olvasható lesz a blogon a Horda posztja is, ami a sorozat legvaskosabb és egyben legvéresebb része! Maximum vér, no romance!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése