2014. szeptember 8., hétfő

Patrick Ness - Kés a Zajban




Patrick Ness több ifjúsági- és gyermekkönyv díjat nyert regénye, a Chaos Walking trilógia első része 2010 óta érhető el magyarul. Nagyjából azóta szemezek vele, hogy el kéne olvasni, mióta megláttam a Vivandra Könyvek igen designos, a szemet rögtön rabul ejtő borítójával a kötetet.

Patrick Ness (1971-)
Szokásommal ellentétben elolvastam a könyv hátsó borítóján lévő figyelemfelkeltőt – úgy gondoltam, hogy mivel ifjúsági a könyv, valószínűleg úgy sem fogom elolvasni és így legalább nagyjából tisztában leszek azzal, miről is szól. A kiadókat sokszor el lehet marasztalni azzal, hogy lényeges dolgokat spoilereznek el a tartalmi ismertetőben. Most nem ez volt a helyzet, sőt épp ellenkezőleg. Az ismertető figyelemfelkeltő lett ugyan – engem megfogott és kíváncsivá tett –, de arról, hogy mennyire nagyszerű könyvet is tartunk éppen a kezünkben, sejtelmünk sem lehet az elolvasása után, pedig – és most lelövöm a poént előre – ez a regény egyszerűen szuper, igazi élvezet volt olvasni és egyáltalán nem csak a tinédzserek érdeklődésére tarthat számot. Ó, messze nem!

Néhány ezer főből álló, a technológiától megcsömörlött vallási telepes-kolónia csoport érkezik ÚjVilágra, egy éden-szerű bolygóra az újrakezdés reményében a több tíz fényévre lévő távoli, túlzsúfolt Földről. Megérkezésük után nem sokkal véres háborúba keverednek egy őshonos intelligens fajjal, a szpakílikkel (Avagy a szpakkerekkel. A könyvben ugyanis mindkét szót használják a faj megnevezésekor.), akik két vírust eresztenek rá az emberekre. Az elsőtől az állatok megtanultak beszélni és meg is értik az embereket, a másodiktól az emberek tisztán hallani kezdik egymás gondolatait. Sajnos, a második vírus senki által nem várt mellékhatása a női populáció azonnali kihalása lett, ami után az életben maradt bosszúszomjas férfiak teljesen kiirtották a szpakíliket. A háború után néhány évvel később, az egyetlen – gyermekszaporulat hiányában halódó – emberi településen él az utolsó fiúgyermek, a tizenhárom éves Todd, aki az egy hónap múlva tartandó férfivá avatási ceremóniájára készül. A prentissvárosi férfiak gondolatainak soha meg nem szűnő kakofón Zaja mögött – szex, elkaplak a nyakadnál fogva, fáj, kösd össze a kezed, szex, betegség, isten hall, ezek mind állatok, vágások, zúzódások, fáj, istenben a rend, szex – azonban nyomasztó titkok lappanganak. Olyan mélyen gyökerező és annyira elharapódzott őrület, amivel Todd nem tud megbirkózni. Az engesztelhetetlen fanatikusok csapata elől hamarosan menekülnie kell, bár ezen a bolygón egyszerűen nincs hová futni. A bolygó – és rövid, emberekkel teli történelme – viszont még egy egész seregnyi titkot és csodát rejt.

A történetet elolvasva is már látható, hogy ez a regény bizony a sci-fit, fantasyt illetve a borzongást kedvelő olvasókat is érdekelheti, de legyen bármilyen izgalmas a sztori kiinduló pontja, csak ennyitől azért még nem kezdeném önfeledten magasztalni a könyvet. Ehhez kellett még egy olyan nyelvezet, aminek mára a puszta léte meglepetést okoz egy ifjúsági kötetben – már elnézést a csúnya általánosításért –, és kellett egy olyan veszett jó fordítás is, ami mindenhol koherens maradt. (Akik elolvassák majd, rögtön megértik, miért lehetett ez roppant nehéz fordítói feladat.). Hotya Hajni profi munkát végzett, amit legalább olyan jó érzés volt olvasni, mint a Stanislaw Lem könyveket magyarító Murányi Beatrix szóalkotásokban/szóferdítésekben szintúgy gazdag sziporkázását. Az ÚjVilágot benépesítő szereplők ugyanis mind ízesen beszélnek. De nem ám egy bizonyos fajta nyelvjárásban, amit viszonylag könnyű lehetett volna tolmácsolni, hanem ki-ki a saját kénye-kedve szerint csűri/erőszakolja meg a száján kiejtett szavakat. A főszereplő nyelve is annyira megváltozott már a földi dialektushoz viszonyítva, hogy beszéde nyelvtanilag sokszor helytelen, szókincse is visszafejlődött – főleg bémeg, mert nem is káromkodik, effmeg –, mondatszerkezete, ragozása, szórendje váratlan hibáktól hemzseg. Amikor pedig elragadják Toddot az érzelmei, vagy begyorsulnak az események, a könyvből egy időre eltűnnek a mondatközi és –végi írásjelek, amitől az egyébként se lassú, lüktető mű (A 461 oldalas kötet tizenkét nap – illetve hét, ha úgy vesszük – történéseit tartalmazza csak.) még inkább beszippantja az olvasót. A regény már ennyitől is teljesen egyedi, varázslatosan hangulatos lesz. De van ám még!

"...Rohanni kezdek a szemem megnedvesedik a mellkasom szúr és senki nem van aki látná de mégis nagyon zavar hogy egyszerre sírni-sírni kezdek sírni affrancba és megállok egy pillanatra és összegörnyedek és bémeg bémeg befoghatod de ezzel a görnyedéssel elpazarolok egy teljes büdös nyamvadtt percet és a rés persze elmozdul és eltűnik-el eltűnik."

Például a – remek ötlet! – Zaj, ami miatt elvileg nem lehetnek a telepesek között titkok. Igen ám, de a Zaj nem így működik. Abban ott visszhangzik minden, amit (ki)gondolnak, amit akarnak és minden ami az életük során megtapasztalnak. Inkább egy sosem csöndesülő alapzaj, véletlenszerű képekkel keveredő őrjítő zsibongás, amiben erővel (koncentrációval), még ha nem is egyszerű, el lehet nyomni bizonyos érzéseket, tetteket, bűnöket. A kiadó itt is hatalmas munkát végzett (és persze az író is), hiszen a könyvben sokszor a Zaj is formába öntés nélkül, ömlesztve olvasható, néha egészen képregénybe illően – grafikai bravúr segítségével – megjelenítve, máshol egyszerűen más betűtípussal szedve. Tökéletes munka. (Nem, nem bérelt fel a kiadó…)

Aztán, nem utolsó sorban ott van maga a történet, ami olvasmányos, feszült, érdekes és izgalmas. Az események hatására a (fő)szereplő folyton változik! Todd – mint egy igazi tini – hoz néhány morálisan minimum megkérdőjelezhető döntést. Sokáig ragaszkodik gyermeki ártatlanságához, gyávaságnak állítva be azt önnön maga előtt, majd egy feszült pillanatban újra dönt – újra rosszul. Olyan kemény döntéseket kell meghoznia a saját életben maradása érdekében, amik nagy hatással lesznek későbbi tetteire is. (Szem nem marad szárazon, az biztos.) A regénynek a kalandokon túlmenően mély mondanivalója is van. Az emberi kapcsolatok fontosságáról – a szeretetről és szerelemről –, a magánszféra becsességéről, a választás szabadságáról, a reményről, a felnőtté válás misztikumáról. Az ártatlanság elvesztéséről. A szereplő(k) élnek, lélegeznek, hibáznak, de mindenek előtt – erőn felül – kitartanak.

A Kés a Zajban azok közé az eredendően az ifjúság számára írt könyvek közé tartozik tehát, amit az idősebbek is nagy örömmel fognak forgatni, ha rászánják magukat az elolvasására. Igazán egyedi koktél lett ez a sci-fibe oltott, kalandokban bővelkedő fantasy-disztópia és vándorlásregény, amiben a lelkizős, drámai részek is nagyon élvezetesre sikerültek. Úgy tűnik, pontosan ilyen könyvet keresek, amikor egy jó Y/A-ra vágyok – egy nem is igazán valódi Y/A-ra. Egy jó tanácsom azért még lenne a végére: Amikor már a könyv vége felé értek, legyen a közelben a folytatás, a Válasz és Kérdés. Kelleni fog – RÖGTÖN! –, én szóltam előre…


A poszt az ekultura.hu-n is olvasható!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése