2014. szeptember 30., kedd

Jeff VanderMeer - Fantomfény




A Déli Végek trilógia záró kötetét már kezembe venni is izgalmas volt. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, az első két része – bár mindkettő remek írói teljesítmény – a százezernyi megválaszolatlan kérdésével, rejtélyeivel, néha megfejthetetlen (érthetetlen) szimbolikájával bizony néhány olvasó kedvét szegte. Jómagam is mindkét kötet értékelésénél – ITT és ITT – azt emeltem ki zárszóul, hogy mindez szép és jó volt, de valamit – BÁRMIT! – azért mégis csak jó lenne megtudni majd legalább a történet végére. Bevallom, egy kicsit sem voltam benne biztos, hogy így lesz…

Jeff VanderMeer (1968-)
Egészséges paranoiám (és kishitűségem) szerencsére hiába lépett működésbe. Jobban kellett volna bíznom a szerzőben, hogy legalább ő átlátja, mi is történik (és miért) a regényében. Megnyugtatok mindenkit, a Fantomfény az eddig feltett kérdéseinkre választ ad. Ezen válaszok némelyike persze néha homályos, inkább csak sejtelem, mint valódi bizonyosság, de a nagy részükre konkrét pont kerül. A miértek, hogyanok és kik ismeretében végre kijelenthető, hogy a történet kerek egész lett – igaz, egy esetleges folytatás megírása nem lenne lehetetlen feladat.

Az Expedíció után a Kontroll máshol, máskor, egy teljesen új főszereplővel vitte tovább a történetet és ez a hirtelen váltás az utolsó részben is megtalálható. A Fantomfény (nagy része) ugyanis előzménykötet, amiben az eddigi kötetek szereplőinek – és egy „újnak” – a tolmácsolásában lehetünk részesei az oknak, ami az X Térség kialakulásához vezetett. Ezek a visszaemlékezések – egyébként a könyv 2/3-át teszik ki nagyjából – informatívak, egyenesek (érthetőek), nyoma sincs bennük az eddigi szöveg rejtélyességének. Igazság szerint ezt már nem is bántam, még száz titok helyett én is inkább a magyarázatokra voltam kíváncsi. A világítótorony őre, az igazgató és a biológus beszámolóit olvasva, motivációikat végre megértve, még azt is mondhatnám, hogy a könyv legmegdöbbentőbb válaszai nem is az X Térséghez kapcsolódnak. Az eddigi – manipulációi miatt – leginkább unszimpatikus karakter, az igazgató, de még a „vallási őrült világítótorony-szörny” is teljesen más megvilágításba kerülnek. Úgy értem pozitívba, hiszen ártatlan (és kéretlen) áldozatok csupán.

A „jelenben” a történetet Szellemmadár és Kontroll fejezetei viszik tovább. Ezekben a részekben a rejtelmek sora, az első két kötetben megszokott módon, azért még gyarapodik néhány kérdéssel – Most akkor mi lett Kontrollal végül? – és a homályosabb magyarázatok is az ő részeikhez kapcsolódnak. (Mi célja volt ezzel a végeérhetetlen vallási monológgal az X Térségnek?) Náluk sok karakterfejlődést nem fogunk találni és személy szerint én az ő részeiket annyira nem is tudtam értékelni már, mint a könyv felhomályosító részeit.


Jeff VanderMeer elmondhatja magáról, hogy írt egy trilógiát, amit hat (?) hónap alatt rohamtempóban kiadtak szinte az egész világon és igen nagy szakmai sikert aratott – megérdemelten. A könyvek egyike sem túl vaskos, egyben viszont 8-900 oldal lett volna, ami azért már tényleg hűha, de azt látni kell, hogy ez a három könyv ez egy könyv. Az első két rész egyszerűen alig értékelhető magában. Szenzációs, egyedi és érdekfeszítő, ezt érezni rajtuk, de mikor vége, akkor egy nagy MIVAAAN? MI VOLT EZ A DURVA AGYBAJ? marad belőle. Nézzétek meg, hol áll az első két könyv értékelése a könyves portálokon! Ne keresgéljétek, elmondom inkább, hogy a válaszok elmaradása miatt nem állnak igazán jól – a türelmetlenebb olvasók elvesztéséről nem is beszélve –, pedig… a regények egyetlen „bűne” ennyi. Erre a bajra pedig tökéletes orvosságot nyújt a befejező kötete, aminek értékelései is jóval magasabbak, mint az első két részé voltak. Nem véletlenül! Kérdés, hányan jutunk el eddig? (A szerző helyében én egyben adtam volna ki a részeket.)


A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése