2014. szeptember 23., kedd

A. M. Aranth - Cleadur - Dobszó a ködben




Gondolom nem nagy meglepetés, hogy nem tudtam (és nem is akartam) ellenállni az október elején megjelenő Holdárnyék-sorozat debütáló kötetének megjelenés előtti elolvasásának, hiszen a szerzője kedves jó ismerősöm évek óta… A barátság azonban nem jelenti azt, hogy kesztyűs kézzel fogok bánni a könyvével, ráadásul a szerző kifejezett kérése volt, hogy húzzam le róla a keresztvizet nyugodt szívvel. Még azt is megérti, ha egyáltalán nem tetszik a könyv – mondta –, elvégre a célközönsége sem én lennék, szóval nem lenne nagy meglepetés egy „visszafogottabb” kritika sem tőlem. Ilyen instrukciók után kezdtem hát bele a Dobszó a ködben elolvasásába.

A. M. Aranth ()
A Moonshadow egy bentlakásos középiskola, ahová átlagos gyerekek járnak. Az iskola melletti, örökös ködlepelbe burkolózó városba költözik a tizenöt éves Ashley, és az egy évvel fiatalabb ikertestvérpár, Amy és Gary. Ők hárman, szüleikkel, folyton vándorolnak és igen sok helyütt laktak már rövid életük során. A tanév kezdetekor az iskola diákjait megdöbbentő esemény hozza lázba. Tanárjuk eltűnt a ködben! A testvérek – frissen szerzett barátaik oldalán – azonnal a titokzatos bűneset kibogozásába fognak, de erőfeszítéseik ellenére megnyugtató választ nem, csak további kérdéseket találnak. Hamarosan a gyerekek addigi csendes életét egyre sokasodó és egyre nyugtalanítóbb események mételyezik meg, egészen addig, míg végül végzetesen beleragadnak a köréjük szőtt hazugságok hálójába.

Bár az angol-történelem szakon végzett A. M. Aranth első megjelent könyve valóban a Dobszó a ködben lett, de már számtalan – asztalfiókban landoló – mű írása során csiszolta írói eszköztárát. Ezek az írások igen változatos tematikákat ölelnek fel, hiszen van köztük steampunk, alternatív történelmi regény és önmagát félig komolyan vevő, félig parodizáló, horror-elemekkel tarkított űropera is. A Dobszó a ködben igazi Y/A urban-fantasy, amiben a nyomozós, kalandos, misztikus illetve egészen horrorisztikus elemek éppúgy megtalálhatóak, mint az egész sorozatban kulcsfontosságú szerepet kapó metál-zene is.

A könyvben három dolog tetszett igazán. Az első a hangulata, ami roppant erősre sikerült, és bár már most tudom, hogy kapok érte majd a fejemre – hiszen a szerző nem egy J. K. Rowling-fan –, de muszáj a Harry Potter könyvekhez (is) hasonlítanom a regényt, már csak azért is, mert annak is egy iskola az egyik fő helyszíne, meg ennek is és mindkettőben sok a (gyerek)szereplő, akiket könnyedén, profi módon mozgatnak megalkotóik. De amellett, hogy egy ifjúsági regényhez hasonlítom had említsem meg, hogy a könyv néhány felkavaróbb jelenete miatt Stephen King Az-ja is állandóan felidéződött bennem. (Igaz, főleg kisebb dolgok miatt, mikor a gyerekekkel rejtélyes – vagy mágikus??? – események történnek, és azok csigázzák finoman egyre magasabbra a kedélyeket. Emlékeztek például arra a jelenetre, mikor a filmben a kissrác kinyitja a csapot és abból vér folyik víz helyett? Na, itt sem egy életbiztosítás a fürdőszoba… vagy a köd… vagy a macska… vagy…)

A másik szuper adalék a regény saját mitológiája volt. A szerző a valóságot és a kitalációt folyamatosan vegyíti, de olyan ügyesen, hogy igen nehéz lesz elválasztani, mi tényleg létező és mi nem, ami egyfajta varázsvilágba viszi el az olvasót. Tudtam, hogy a könyv fantasy alapokon nyugszik, és előre készültem már rá – hiszen ez most a trendi –, hogy a városba költöző család/az iskola tanulói/tanárai vámpírok/farkasemberek/UFO-k/szuperemberek, de bevallom, addig nem jöttem rá, mi is van a háttérben, amíg ki nem derült. Pedig, visszatekintve, az elejtett apró nyomokból kitalálhattam volna. Nem fogom lelőni előre ezt a poént, olvassátok el, ha többet akartok tudni…, de az én tippem sokáig az volt, hogy a Moonshadow egy, Charles Xavier professzor X-Men-képzőjéhez hasonló rejtekhely…

A harmadik dolog, ami igen megfogott, az a regény nyelvezete. Mivel ismerem a szerzőt, ezért nekem az tetszett benne leginkább, ahogy visszaköszöntek azok a nyelvi fordulatok, amiket élőbeszéd közben is használ, másoknak ez nem lesz ilyen feltűnő, ők a humort és a frissességet értékelhetik majd a regényben.

- Honnan van a csajoknak örökké ennyi energiájuk? - lihegte Will, ahogy caplattak mögöttük.
- Megmondom - felelte Jerry azonnal -, a nők napfénnyel és széllel is gyönyörűen elvannak. De néha fogyókúrával táplálkoznak.
- Az főleg energiadús - jegyezte meg Gary -, olyankor több erejük van vitázni.

Most, mivel eddigre a kötet Y/A besorolása miatt úgyis elvesztettem már néhány – erre a témára – immúnis olvasót, összefoglalom gyorsan, mi ijeszthet még el olvasókat a regénytől. Tehát: a főszereplők gyerekek, ezt sok felnőtt nem szokta díjazni, aminek lehet akár megmagyarázható oka is – például, hogy a gyerekek szövege egy felnőtt szerző tolmácsolásában hamisan cseng –, de itt ezzel nem fogunk találkozni. A szerzőnek – tanárként – volt elég lehetősége tanítványait hosszan megfigyelni, ezért gyerekszereplőit úgy alkotta meg, hogy senki se tudjon belekötni azok hitelességébe. Meglátásom szerint ez sikerült. Sem a diákokkal, sem a felnőtt szereplők nagy részével nem volt semmi problémám, sőt a gyerekeket és a pókszerű igazgatót kifejezetten csíptem. Ezek a szereplők élnek, mindannyiuknak saját egyénisége, motivációi vannak. (Eleinte nehéz volt a szereplőket követnem, mivel igen sokan vannak, sokszor nem tudtam ki-kicsoda, de aztán belerázódtam.)

Vörös hajú csaj nincs a könyvben, de lehetne...
A gyerekek közös érdeklődési köre, ami a különös események nélkül is összehozta volna őket a tanórák után, a zenélés szeretete, konkrétabban a metál zene! Ez az egyik átívelő motívum, amire a későbbi regények is fel lesznek fűzve (legalább is most azt gondolom, hogy koncertezés közben fognak majd nyomozgatni…), és hát tudhatjátok, hogy a rock/metál az nem az én műfajom, ráadásul azt sem nagyon értem, hogy mi a jó úgy általában a zenélésben – a zenehallgatás az már persze más tészta! Azt viszont tudom, hogy a szerző igazi fém-fej (meg szerepjáték-geek és kardgyűjtő-nerd), szóval megértem, miért szőtte bele a könyvébe ezt a szálat ilyen erősen. Az én könyvem szereplői is biztosan Warhammer 40K-t játszanának – egy Dark Angel sereggel. Szóval van itt Finntroll meg Motörhead és egyéb társaik dögivel, metálos legyen a talpán, aki mindet ismeri. Egyszóval engem nem hoz lázba, de el kell ismernem, a könyvben csak úgy zakatol, lüktet a rock! A Moonshadow koncertjét – a szexi dobos Amyvel és a goth Leah-val – azért én is örömmel megnézném.

Sok a kamasz, tombolnak a hormonok. Ez az – a „romantikus” drámázás -, amit egyszerűen rühellek, de itt (és ezt a dicséretet szerintem még egy író sem zsebelhette be tőlem) kíváncsi voltam, ki kivel jön össze, sőt, Jerrynek – csak vágná le a haját! – még drukkoltam is… És mikor eljön az idő, és az égben köttetett kapcsolatok végre révbe érnek… nem mondom el, ki kinek lesz a párja, de nagyon elégedett voltam…

Amy...
A Cleadur – Dobszó a ködben a sorozat első része – aminek történetéről most direkt nem írtam részletesebben –, és ahogy ennek most az énekes-dobos Amy, úgy minden további résznek a zenekar egy másik tagja lesz majd a központi figurája. Míg ez a kötet még csak megalapozta a nagyszabású átívelő szálával a történet fő irányát, addig a 2015 év elején várható második részben (Acorenu – Kiválasztva) már igazán beindulnak az események és komoly nyomozás fog folyni, egy sor ősi, 1500 éves óangol nyelvű jóslat után. Külön érdekesség, hogy a regényben lévő nyomok segítségével ráadásul az olvasó is képes lehet majd meglelni a rejtély mélyére vezető ösvényt, tehát egyszerű olvasmányon túl még egy agytekervényeket megmozgató intellektuális játéknak is fel lehet fogni a Holdárnyék-sorozatot. Bár nem „nekem” íródott, mégis várós lett a folytatás! A misztikus urban-fantasykat kedvelő tinédzser nyomozóknak (14+) és fiatalos szüleiknek ajánlom főként. Metálosoknak, rockereknek, gótoknak pedig egyenesen kötelező.

7 megjegyzés :

  1. Nagyon bírom, amikor ajánlókat írsz, ügyesen fel tudom kelteni az érdeklődést.
    Engem már az első mondat megfogott, miszerint bentlakásos iskola a helyszín, rögtön feléledt tanár énem, kíváncsi lettem erre a sulira. Aztán olvasom, hogy a szerző is tanár... :)
    Alapvetően nem az én korosztályomnak ajánlottad a könyvet, de könnyen lehet, hogy teszek majd vele egy kísérletet. A metál zene hangsúlyossága elbizonytalanított kissé, de a többi meggyőzött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A metál engem sem érdekelt különösebben, de helyettesítsd be majd klasszikus zenével. A lényeg inkább az önfeledt zenélésen van, nem a srácok stílusán. :)

      Azt azért hozzáteszem, hogy ugyan a suliban sok rész játszódik, de konkrétan a koleszban nem. Annak a második résztől nő majd meg a szerepe.

      Törlés
    2. A suli pláne jó. :)
      Az jutott még eszembe, hogy vajon férfi vagy nő az író? (Bár ezt talán nem véletlenül hagytad ki, lehet, hogy bizalmas infó.)

      Törlés
    3. Igazából nem tudom, hogy az bizalmas infó e, szóval inkább kihagytam. De igen, férfi vagy nő. :D

      Törlés
    4. :D Köszi!

      Egyébként ez érdekes kérdés, hogy manapság miért választ valaki magának írói álnevet. Azt gondolnám, hogy nem igazán jelent nagyon nagy különbséget bevételi szempontból, ha angol vagy angolos hangzású a név. Főleg ha egy jó borító, tipográfia és egy stabil kiadó van mögötte. De ez lehet, hogy csak a már bejáratott szerzőkre igaz.

      Törlés
    5. Most nem errol van szo, nem anyagi okai vannak. A regénnyel kapcsolatos ez is. Tudatos dontes. ;)

      Törlés
    6. Oké, köszi a választ, ez így teljesen érthető. :)

      Törlés