Ugrás a fő tartalomra

John Scalzi - A lázadás hangjai






John Scalzi (1969-)
Másfél év alatt az ötödik Scalzi regényt jelenteti meg az Agave. Ennél jobb ajánló nem is kell, ha példát keresünk arra, hogyan kell egy nálunk még (mármint 2012-ben) ismeretlen írót sikeressé tenni kis hazánkban is. A műfajában szinte tökéletes könyveket sorra szállító szerző megtalálása volt persze az alapfeladat, ami kétségtelenül egyben a legnehezebb is, de aztán a türelmetlen olvasók szelíd (?) nyomására reagálni is kellett és Scalzi könyvei rohamtempóban – „szerencsétlen fordító(k)” – jöttek is ki egymás után. (Idén augusztusban pedig megjelenik a hatodik könyve is, a Bezárt elmék!)

Kezdjük is egy kis gyorstalpalóval a Vének háborúja könyvekhez.
A jövőben játszódó háborús sci-fi sorozat első három része John Perry – galaktikus hiper-szuperkatona, majd civil kormányzó – alakján keresztül mutatta be a Földről elszármazott Gyarmati Szövetség heroikus harcát a világűrt benépesítő több száz értelmes faj ellen. A harc valóban epikus, de távolról sem biztos, hogy helyes, hiszen a GySz nem csak védekező harcokat vív, hanem sokszor ő az agresszor. Katonai erejét a tudatlanságban és visszatartott fejlettségi szinten tartott Föld haldokló öregjei – akiket új, fiatal, génmódosított és zöld színű testbe ültetnek át – által biztosítja. John Perry véget vet a századok óta húzódó állóháborúnak és új útra kényszeríti a Szövetséget, ami könnyen az emberiség kiirtásához vezethet. Mondanom sem kell talán, hogy mind a három regény egy csapásra alapmű lett a téma szerelmesei számára.

A negyedik rész nem sokkal viszi előre az eseményeket, hiszen a Zoë története a harmadik részt meséli el újra, csak J. P. fogadott lányának szemén keresztül. Bár ez a rész is a jól megszokott Scalzi-minőséget nyújtja, ám a fiatal szereplő gondolatisága miatt eléggé „Y/A szagú”, ami a háborús sci-fik elvakult szerelmeseit egy kicsit megzavarhatta, ezért a könyv átlag értékelései egy kicsit elmaradnak az eredeti trilógiáétól. John Perry alakjától mindenesetre – egy időre? – búcsút inthetünk benne. A következő rész, A lázadás hangjai ugyanis új szereplőkkel, teljesen új történettel színesíti a Vének háborúja univerzumát. (Ettől függetlenül sorszámozása szerint ez a sorozat ötödik része.)

Scalzi igazán kísérletezős kedvű szerző, hiszen emlékezhetünk még, hogy az első részt a blogján publikálta fejezetenként. A később világsikert aratott trilógia után nem félt újítani a tematikán és „Y/A” könyvet írt. Az ötödik részben aztán újra váltott, és a hagyományos elbeszélő mód helyett a viszonylag vaskos kötetben tizenöt – látszólag alig összefüggő – novellára fűzte fel azt az egy nagy történetet, amit el szeretett volna mesélni az olvasóinak. Persze, most is sikerrel vette a saját maga állította akadályt. Így, hogy a rövid írások között csak laza kapcsolat van – és egy főrejtély-szál –, lehetőséget kapott arra, hogy a lehető legtöbb idegen fajt, bolygót és szereplőt mutasson meg anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy egy gyorsan pörgő (de agyatlan) filmet néznénk, amiből a minél nagyobb mozgalmasság kedvéért kivágták az utazós/elmélkedős/karakterépítős jeleneteket. Itt is ez van ugyan, de a novellás szerkezet miatt erre fel sem figyelünk illetve el sem várjuk a hosszabb leíró részeket. (És igazából a nagy számú párbeszédes részek mellett nincs is rájuk szükség…)

De miről is szól ez a kötet? (Az előző részeket még nem olvasóknak: spoilerveszély!) Harry Wilson hadnagy – az utolsó három még életben lévő Vén Trotty egyike – a Clarke nevű Gyarmati Szövetség diplomata-űrhajóján száguldozik galaxis szerte, hogy a Föld–GySz együttműködés megszakadása után a B-listás politikus társai mellett dolgozva mentse a menthetőt, vagyis valószínűtlen szövetségek kötése útján megakadályozza, hogy az idegen fajok pillanatok alatt kitöröljék az univerzumból az emberi fajt. Örökre. A novellák történeteit olvasva lassan felvázolódik egy Föld–GySz–Konklávé–„szakadár”Konklávé-frakció négyes-fogat közötti hatalmi sakkjátszma, ahol persze mindegyik rivális fél a saját céljait szeretné elérni. A földiek az űrbe akarnak kijutni, a GySz újra katonákat akar toborozni a Földről – és újra kolonizálni –, a Konklávé (400 idegen faj mindent elsöprő szövetsége) az egész galaxisra szeretné kiterjeszteni a törvényeit – akár erőszakkal is –, a szakadárok pedig az egész emberiséget – földestül, GySz-estül együtt – szeretnék megsemmisíteni. Hogy még véletlenül se tűnjön ez az amúgy is kényes hatalmi helyzet egyszerűnek, arról egy titkos csoport (egy ötödik?... vagy csak az egyik oldal elleplezett akciója van a háttérben?) gondoskodik, akik mindent elkövetnek, hogy a marakodó felek egymás torkának ugorjanak.

A novellák egytől egyik olvasmányosak, szellemesek, fordulatosak és érdekesek. Némelyikben akciójeleneteket is találni, de a politikai kalandozások azért jóval gyakoribbak bennük. Gyengébb írást nem is igen lelhetünk fel közöttük. Kedvencet is nehezen tudnék megnevezni, de jellemzően inkább azok közül válogatnék, amelyek végül űrcsatába torkollnak. :-) A tárgyalások ugyanis még véletlenül sem mentek sosem a tervezettek szerint. A könyv a magas szórakoztatási faktora ellenére sem lesz sok olvasó kedvence – egy ideig még legalább is. Két hibájának felidézésén ugyanis gondolkodnom sem kellett, annyira kirívóak. Az egyik, a fontosabb, hogy a közelmúlt két, szintén Agavés regényéhez – vagyis Jeff VanderMeer Déli Végek sorozatához – hasonlóan a rejtélyes fél motivációjáról – ne adj isten, kilétéről – SEMMI nem derül ki, csak annyi, hogy az egész világegyetem befolyásos kormányzatait képes az orránál fogva vezetni és MINDIG „megtréfálni”. (Fogalmam sincs tehát, mi folyt a háttérben az egész könyv során, ráadásul a kötet – a bevezetőben még dicsért, most pedig „szapult” – frissessége miatt ezt még az angol olvasók is csak 2015-ben fogják majd megtudni a folytatásból, ahogy várhatóan persze mi is. Ez szííívás!) Bár a könyvben el sem hangzik a „konszu” szó – ők az „istenek” itt –, én valahogy őket orrontom a háttérben. De ha más mozgatja a szálakat, azon sem fogok meglepődni.

"...Vagyis igazából nem szegjük meg a fizika törvényeit? – kérdezte Roberts. – Mert én akárhányszor egy galaxist átugró hajóra gondolok, szinte magam előtt látom, ahogy Albert Einstein rendőregyenruhában megbírságolja."

A másik „problémám”, hogy az emberek politikáját egyszerűen nem értem. Naiv és tudatlan vagyok persze a globális politikai játszótéren manapság is, de amit csinálnak, amiért harcolnak, az színtiszta baromságnak tűnik nekem. A GySz a Föld ELLEN fenekedik a legjobban, ahol tudják, ott lassítják a fejlődésüket, mintha riválisok lennének, nem ugyan abba a fajba tartoznának. Nem akarnak beállni a Konklávéba se, pedig az SEMMI negatív dologgal nem járna, ellenben aki tag, az simán hódíthat meg új világokat, ami a GySz legnagyobb álma. (Arról nem is beszélve, hogy adott esetben milyen pusztítást tudnának a gyűlölt-félt Konklávéban véghezvinni belülről…) A földiek meg miután megtudták John Perrytől, hogy mennyire át lettek vágva évszázadokon keresztül – a saját GySz-ük által –, és a Konklávéba tömörült idegen fajok emberségesebbek, felvilágosultabbak, mint Mi, ráadásul ebbe a csoportba tárt karokkal várnak – minden megkötés nélkül –, miért nem alakították meg a Világkormányt – a Világkormány eszméjének bemutatására szentelt novella engem nem igazán győzött meg (mármint a sztori jó volt, csak a paranoid kirohanás arról, hogy a Vk miért nem lenne jó nekik, az sántított egy kicsit) – és miért nem csatlakoztak a Konklávéhoz már másnap?


Azért persze kötelező olvasmány azoknak, akik olvastak már Scalzit, és azoknak is, akik még nem. (Miért nem? Pótolják gyorsan az első részt legalább!) Én pedig nagyon szeretném már kézbe fogni a Bezárt elméket, ami a szerző első, nem a Vének háborújához kapcsolódó regénye lesz magyarul és persze a hatodik rész miatt már 2015-öt is van miért várnom. (Sőt, karácsonyra szerintem még a HUGO- és Locus-díjas Redshirts is igazán beleférhetne…)

Hatalmas köszönet a könyvért a kiadónak, és egyúttal kérem, hogy legyen már az Agave könyvekben tartalomjegyzék, ha lehet! :-)

Megjegyzések

  1. legjobb darab eddig a szettből ez a könyv :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszett, főleg a sokszínűsége ragadott meg, rengeteg műfajban próbált írni Scalzi (volt itt horror, kémtörténet, paródia stb.), és nagyon jó karaktereket alkotott, illetve írt tovább.
    Az első problémáddal valahol egyetértek, nem volt valódi lezárása a könyvnek, de a novellafüzér jellege miatt én úgy értelmeztem, hogy ez egy betekintés a hatalmi játszmákba, és a lezárást - ahogy te is írod - majd a következő könyv hozza.
    A második felvetésed úgy emlékszem, hogy valamelyik novellában ki van fejtve, miért is nem csatlakoznak a Konklávéhoz. De végeredményben ahogy most leírtad, én is elgondolkoztam rajta, hogy valami tényleg sántít. :)

    Egy kis pontosítás mindenfajta kötözködés nélkül: John Perry csak az 1. és a 3. regényben központi figura, a másodikban egy másik katona (a nevére nem emlékszem) a főszereplő.

    A Bezárt elmékre én is kíváncsi vagyok, mit tud a Vének háborúja-regényeken kívül Scalzi, bár a műfaja, témája miatt kicsit tartok tőle, vajon tetszeni fog-e. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, tényleg, igazad van, abban a későbbi felesége volt a főszereplő. (Ugye?) :)

      Törlés
    2. Igen, és egy másik "zöld" férfi katona. :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. A legjobb rész a sorozatból. Mindenhol azt írják, hogy laza novella füzér a könyv, de valójában szorosan összefügg mindegyik. Olyan, mintha egy sorozatot néznél. A pontból tart B pontba, ahová el is jutunk az utolsó résszel, viszont mindegyik novellában egy adott konfliktussal találkozunk. Engem nem zavart, hogy nem derült ki ki állt a háttérben, az jobban zavart, hogy véget ért a könyv. :D
    GySz politikáját értem, azzal nincs bajom, de a Föld politikája engem is "kiakaszt". De valahol még őket is megértem.

    VálaszTörlés
  5. holnap nézz körül nálunk :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése