2014. június 27., péntek

Stephen King - Puszta földek





Stephen King (1947 - )

A Setét torony sorozat első javított – ITT – és második – ITT – része után (ami természetesen szintén javított változat volt) gyorsan elolvastam a harmadik részt is, hiszen lassacskán a nyakunkon a negyedik rész megjelenése is – már ha idén tényleg ki akarják adni az Európa könyvkiadósok az összes részt –, én meg már tűkön ülök, hogy megtudjam, a négyes és ötös részek közé utólag beékelt négy-és-feledik kötetben, az Átfúj a szél a kulcslyukonban vajon mi történhet.

A Puszta földek – amit egyébként 1991-ben Bram Stoker-díjra is jelöltek – tehát a sorozat harmadik része, ami a második rész után négy hosszú évvel jelent meg. A felvezető majd a bevezető kötet után ennek a második felére végre már valóban összeáll Roland ka-tetje (harcos társasága), és a félkezű Roland eddigi társaihoz – a lábatlan skizofrén nőhöz és a drogos fehér fiúhoz – csatlakozik a tíz éves gyerkőc és egy már majdhogynem beszélő szőrmókus is. Nos, valóban nem tűnnek világmegváltó erővel rendelkező csoportnak, mindazonáltal az egymásba vetett töretlen hitük a legkülönfélébb veszélyeken is sikerrel repíti át őket.

Veszélyekben pedig már az első két rész sem szűkölködött, de a Puszta földekben indul csak be igazán a könyvsorozat. Emlékezetesnél emlékezetesebb ellenségek bukkannak fel a kötet lapjain. Elsőnek Shardik, a szörnyűségében is szánni való medve-rém, majd a ludi Tik-Tak Ember és kollégája Hasgató – akikben pozitív tulajdonság már nem igen található –, majd ha őket valahogy mégis sikerült is elfelejtenie néhány olvasónak, de Blaine, a Mono biztosan örökre velünk fog maradni. Nem titok, hogy King munkásságára rengeteg író, zeneszerző, satöbbi volt hatással – a Setét Torony sorozatra például (az egyértelműen érezhető tolkieni és sergo leone-i hatásokon túl) Shakesperare, T.S. Eliot és Richard Adams, a Gesztenye, a honalapító szerzője – és műveibe rendszeresen csempészi bele popkulturális utalások és kikacsintások tömkelegét. A könyvben fontos szerephez jutó Csu-csu Charlie című gyermekkönyvet viszont hiába is kerestem. Meglepő módon az derült ki, hogy ez a mű csak a szerző fantáziájából bukkant elő. <Nagy segítségemre volt most is a könyv számos – valós és kitalált – összefonódásának kibogozásához a Setét Torony WIKIA oldala.> Egyébként senki nem tartja furcsának, hogy a Puszta földek borítóin világszerte, nem csak nálunk, gőzmozdony szerepel, mikor világosan le van írva kismilliószor, hogy ez a vonat egy mágnes-vasút…

HALÁL A SZÜRKÉKRE!

Ennek a résznek nagyjából a fele játszódik – az első, Jake-kel foglalkozó fele – a mi világunkban, a többi pedig Rolandék fél-csoportjával megesett eseményeket meséli el. A Setét Torony felé tartó elszánt vánszorgás ugyanis természetesen egy pillanatra sem áll le, és ahogy Rolandék haladnak questjükön előre, úgy ismerünk meg egyre nagyobb részt a káoszba fulladó, lassan széteső világból. Lud szörnyűséges városának szomszédsága mellett lévő haldokló falu (Folyamút) óhatatlanul is feledésbe merülő lakóinak történetét olvasva King drámai részletek iránti fogékonysága válik egyértelművé – már ha eddig e fölött valaki csukott szemmel elsiklott volna. A sorozat nekem innentől – a Ludba érkezéstől – vált igazán az egyik örök kedvencemmé, bár ha jól emlékszek vissza, a Varázsló és üveg, és még inkább a hamisítatlan akció-western kötet, a Callai farkasok a leginkább szívemnek kedves részek. (De már ez a rész is 10/10 volt…)

HALÁL A PUBIKRA!

Igazából csak ismétlésképpen – és a miheztartás végett – írom ide, mert nem nagyon akarom nyújtani feleslegesen a posztot és sokat ismételni sincs kedvem magam: King írói eszközei, stílusa mit sem változott a második részhez viszonyítva (az első ugyebár teljesen kilóg a következő részekhez képest). Izgalmas, olvasmányos, szórakoztató és drámai egyszerre, amiben az akcióban gazdag, kalandos részek szinte tökéletes arányban keverednek a karakterépítéshez elhagyhatatlanul fontos elbeszélő visszaemlékezésekkel. Azért csak szinte, mert a második részhez képest kevesebb a visszaemlékezés, ezeket a részeket pedig különösen szerettem. King ezen sorozata – ateistáknak a Biblia helyett – erkölcsi iránytűként is használható. Rolandot követve – hibáiból tanulva – sosem fogjuk elfelejteni atyáink arcát.

„…Susannah-nak eszébe jutott az az idő, amikor megkérdezte apját, egy csöndes, de mélységesen cinikus embert, hogy mi a véleménye, van-e Isten a mennyekben, aki beleszól az emberi történelembe. Hát, felelte az apja, azt hiszem, ennek ötven százalék az esélye, Odetta. Biztos vagyok benne, hogy Isten létezik, de nem hiszem, hogy sokat törődne velünk mostanában; véleményem szerint, mióta megöltük a fiát, fejébe vette, hogy Ádám fiaival vagy Éva lányaival nem sokat lehet kezdeni, és mossa kezeit. Okos fickó.”


Most nem vetettem össze az eredeti magyar kiadást (606 oldal – cca. 1.188.366 karakter) és az újat (694 oldal – cca. 1.122.198 karakter), de már a fenti adatból is látni, hogy nem nagyon lett kibővítve teljesen új jelenetekkel ez a könyv sem… Ettől persze még – és már – nagyon várom a Varázsló és üveg javított kiadását!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése