Tavaszi filmes II. - Filmek

A sorozatos poszt után jöjjön a kicsit terjedelmesebb filmes poszt. Igazgyöngyökkel… illetve némi trágyával.

Borgman (2013)

(–)

Nagy ritkán a sok amerikai szemét mellett sikerül belenyúlni valami európai remekműbe is. Ez volt mostanában a Borgman, ami egy echte hollandus őrület volt. Műfaját tekintve thriller, faék egyszerű sztorival, de miután végignéztük, mégis csak lestünk, hogy akkor ez most hogy… mit láttunk? A szereplőkről nem tudunk meg semmit! Miért teszik azt amit tesznek – rejtély! Groteszk sztori, váratlan csavarok, nagyszerű (ismeretlen) színészek (természetesen, hiszen hollandok). Kicsit hosszú, kicsit lassú, kicsit sötét, nagyon kicsit művészi, néhol kifejezetten vicces de végül összességében roppant kegyetlen. Nagyszerű, talán az elmúlt időszak legjobbja. [9/10]

The Book Thief (2013)

(A könyvtolvaj)

A Markus Zusak könyvéből készült – megvan, 500 forintért megvettem valami Ulpiusos leértékeléskor – filmdráma a II. világháború idején játszódik a német hátországban. Az Amelie csodálatos élete-szerű rendezés (szereplők, látvány, narrálás, satöbbi…) nekem általában bejön, most is tetszett a néhol szirupos, néha giccses de azért elég lehúzó sztori. Azt nem tudom, hogy a könyv is ilyen-e, de a film ennek ellenére nem lesz olyan klasszikus, mint az Amelie lett, mert valami hiányzott belőle. Ifjúsági tv-film érzésem volt végig – talán a vér hiánya miatt? –, ami azért elég hangulatgyilkos volt, mindenesetre nem sikerült abba a mélységbe lehúznia, ahol igazán hatott volna a film. A szereplők egyébként mindent megtettek, amit tudtak, az öreg táblafestőt kifejezetten csípem ráadásul, de a rendező (egyébként ő készíti a Downton Abbey-t is…) valamit egy kicsit most elrontott. [7/10]

A vizsga (2011)

(A vizsga)

Nem mondhatom, hogy azonnal rohanok moziba, ha kijön egy új magyar film, de ha valamikor eljut a fülembe egy-egy nekem mérvadónak számító méltatás, azt az alkotást azért megpróbálom pótolni. A vizsgát pedig többen is ajánlották, szóval megnéztem és azt kell mondjam, nagyon jó kis politikai thriller volt. A kommunista Magyarországon játszódó történetben a titkosszolgálat ügynökeinek megbízhatóságát ellenőrizi – Kulka János tényleg jól alakítja – a belső elhárítás szuper-ügynöke. A film feszült, hangulatos, a sztori csavaros, a rendező, az operatőr és a színészek is jobban muzsikálnak, mint amit egy átlag magyar filmtől ma reálisan várhatunk (elnézést az általánosítás miatt, de a mozikba kerülő romantikus szemetekből kiindulva szerintem így igaz). A tv-filmes hangulatot csak a zene erősíti, ami pár helyen nagyon jó, de néha nagyon nem jó. A forgatókönyvíró Köbli Norbert következő munkája A berni követ, ami állítólag szintén egy jó kis hidegháborús thriller. Amint lehet meg is nézem. [8/10] 

Escape Plan (2013)

(Szupercella)

Arnold Scharzenegger és Sylvester Stallone újra együtt egy akciófilmben, aminek ráadásul teljesen korrekt története van! Előzetes várakozásaimmal szemben – semmit nem vártam, maximum valami B-kategóriás bohóckodást – a film izgalmas volt, feszült és kellően sci-fi szagú is (top secret & top security börtön), hogy az elejétől fogva odaszegezzen a képernyő elé. A színészektől ugye ezúttal sem kell semmi extrára számítani, azt meg hozzák simán. Vállalható, meglehetősen szórakoztató mozi. [7/10]

Carrie (2013)

(Carrie)

Ezt a Stephen King-sztorit már kívülről fújom – minek kellett újra filmre vinni, nem is értem –, szóval az eleje már-már dög unalom (lenne, de mivel van benne egy csomó iskolás lány… szóval azért el lehet lenni vele), de a végén a pusztításra azért kíváncsi voltam. Nem is csalódtam, elég jó lett. Aki még nem látott egy Carrie-feldolgozást sem, annak bejöhet. Lassú. Inkább dráma, mint horror. [5/10]
  

All Is Lost (2013)

(Minden odavan)

Egyszemélyes tengeri dráma az öreg Robert Redforddal a főszerepben, aki az egész film alatt egyetlen szót mond, szóval majdhogynem némafilmről beszélhetünk. Az óceán közepi békés hajócskázást egy váratlan baleset szakítja meg, amiben a hajó oldala a vízvonal környékén felszakad, és a kapitánynak élet-halál harcot kell vívnia a megmenekülésért. Ez a film az emberi kitartás és hit örömódája. Magamat beleképzelve egy hasonló szituációba, nem vagyok biztos benne, hogy hasonló elszántsággal tudnék helytállni. Iszonyú jó film volt szerintem. Félelmetes és gyönyörű egyszerre. Minden képkockán látható, milyen profi szakmai stábbal készült. [9/10] 

Captain Phillips (2013)

(Phillips kapitány)

A Tom Hanks-film azt a megtörtént eseményt dolgozza fel, amikor 2009-ben szomáliai kalózok foglalták el az MV Maersk Alabama teherhajót. Izgalmas bepillantani egy olyan romantikusnak tartott foglalkozásba – ami az ország földrajzi elhelyezkedése miatt egy magyar állampolgár előtt eleve zárva van –, mint a tengeri hajózás, ezért a film tetszett, de az igazat megvallva azért nem volt túl izgalmas vagy látványos a film. A színészek hozták a kötelezőt, a hajó valóban gigantikus volt, de ennél bizony sokkal jobbra számítottam. [6/10]

Thor – The Dark World (2013)

(Thor: Sötét világ)

B.szki, még egy ilyen sz.rt! Egy pont Natalie Portman miatt és egy a látványra, ami néha nem volt roppant gyenge, de a szuperhősös filmek abszolút mélypontja volt eddig ez az „alkotás”. Unalmas, buta és kiszámítható, ami még az első részt is sikeresen alulmúlta. Remélem nem lesz több Thor-os sztori! [2/10]

Machete Kills (2013)

(Machete gyilkol)

A magyar cím mindent elmond erről a filmről, ami érdekes lehet. ZS-kategóriájú akciófilm, amiben Danny Trejo jól ismert egzotikusan brutális fizimiskája volt egyedül értékelhető, meg esetleg a majdhogynem félmeztelen csajok és Kaméleon, a bérgyilkos. Eredetileg sem kellett komolyan venni ezt a félig akció félig paródia filmet, de sajnos nem is lehetne, mert egyik fél sem hozza a tőlük minimálisan várt szintet. Az akciójelenetek nevetségesek – ez is lehet egy plusz pont –, a humoros részek viszont nem azok. [4/10]

The Hobbit: The Desolation of Smaug (2013)

(A hobbit: Smaug pusztasága)

Sokan csak húzzák a szájukat a kilenc órásra elnyújtott Hobbit trilógia kapcsán, pedig egyrészt az eddigi két rész se unalmas nem volt, se nem A Gyűrűk Urából ismert események ismétlése pepitában, viszont roppant látványos volt és izgalmas. Másodsorban azt se felejtsük el, hogy ha évente nem jönne – már öt éve! – egy-egy rész ebből a nagy volumenű sagából, akkor bizony jó – mozis színvonalú – fantasyt nem láttunk volna évek óta. Egyet sem! Én pedig inkább néznék még tíz évig csak J.R.R. Tolkien világán játszódó mozis fantasyket, mint hogy ne nézhessek semmit. (Szerencsére nem kell ilyen sötéten látni a dolgokat, hiszen ha minden igaz, akkor 2016-ban jönni fog a World of Warcraft regényeken alapuló első film!) [10/10] A hónap filmje, de a trailerét már mindenki unalomig ismerheti, szóval másokhoz rakok inkább ki előzetest.

Snowpiercer (2013)

(–)

Egészen eddig kellett legörgetni ahhoz, hogy az ember sci-fit találjon a posztban szereplő filmek között. De rögtön milyet! Az erős koreai beütéssel készült koprodukciós disztópia két órában azt mutatja meg, hogyan lehet az emberiséget egymás után kétszer is teljesen kiirtani. A globális felmelegedés elleni harc során az emberiség egy elszabadult vegyület segítségével – véletlenül – annyira lecsökkentette a bolygó hőmérsékletét, hogy mindenki megfagyott és meghalt. Csak az Földet körbejáró, szuper-exkluzív, minden luxussal és saját ökoszisztémával bíró óriási vasúti szerelvény éppen aktuális utasai élik túl a sarkvidékit is felülmúló állandó hideget és rendezkednek be a soha meg nem álló vasparipán. Egy emberöltő múlva az utasok felett már távolról sem a demokrácia az úr. A film teljes káosz ugyan, de mégis fogyasztható. A sztori maga persze teljesen értelmetlen ezzel az őrült vasúti ökoszisztémával (egy kocsi tengeriakvárium, egy élelem-gyár, egy disco, egy iskola és így tovább kocsik százain keresztül) és mintha a készítőknek még a film végső műfajában sem lett volna azonos a véleményük; hol disztópikus, hol humoros, hol akciófilmeket idéző – úgy látszik egy koreai rendező filmjéből nem hiányozhat tömegverekedő-jelenet… kézi fejszékkel –, de az összhatás kétségtelenül látványos, egyedi és szórakoztató lett. Én mindenesetre kiválóan érzetem magam két órán keresztül. [8/10]

Byzantium (2012)

(–)

Félig a jelenben, félig a múltban játszódó „vámpíros” film, amiben a fantasztikus és drámai részek sokkal erősebbek, mint a horror-hatás. Nem sok jó vámpíros filmet tudnék felsorolni, de ez a jobbak közé tartozna. A történet mondjuk annyira nem volt elképesztő, mint Gemma Arteton feneke, de azért arra sem panaszkodok. Előzetesen ettől a filmtől jóval kevesebbet vártam – egy Alkonyatot maximum –, mint amit végül kaptam. [7/10]

Battle of the Damned (2013)

(Átkozottak harca)

Dolph Lundgren ismét a filmvásznon és ha már ott van, akkor rögtön szembe is száll a várost elárasztó zombisereggel! Zombik, akció, vér, gyilkos robotok, vér, zombik. Más nem is kell. Agyatlan szórakozás, a bénább fajtából, de ugyebár zombik… [5/10]

47 Ronin (2013)

(47 ronin)

Nem kezdek el keseregni azon, hogy minek kellett ennek a filmnek is csinálni egy amerikai feldolgozást – az eredeti 1941-es megjelenése tényleg régen volt már azért –, de minek kellett egy szamurájokról szóló, kardozós, harcolós történetet annyira lebutítani PG12-re, hogy egy csepp vér sem fért bele? Még a harakiris jelenetben sem! Sehol! Nem akarok vérgőzös lenni, de ez így annyira unalmas volt, hogy már kínunkban a kosztümöket figyeltük – azok sem voltak autentikusak, btw… Ezen kívül mi a fenének kellett egy Japánban nagyjából a Spartacus-féle felkeléssel egyenértékű történetet ennyire átírni? Akartam szeretni, de ezt nem sikerült. [5/10]

La resa dei conti (1966)

(Számadás)

Jóféle spagetti western a sólyomarcú Lee van Cleef főszereplésében, akinek (vagy Clint Eastwoodnak) a filmjeit bármikor újra elnézem – de erre ráadásul nem is emlékeztem. Így történt, hogy ezt most a kislányommal együtt néztük végig – bár a végén azért ő bealudt. Neki a mexikói bandita volt a kedvence, mert beleesett arccal a sárba – meg egyébként is olyan vicces volt sokszor. Utólag már nem vele néztem volna inkább meg, túl sok volt benne a paradicsomlé és túl sokszor feküdtek le alukálni a szereplők a porba, mikor rájuk mutattak a „durranós bottal”, és a korbácsolós jelenetet is ki kellett magyarázkodnom gyorsan. [7/10]

Gamgi aka The Flu (2013)

(–)

Egy újabb (csak ez orvosi) sci-fi, ezúttal teljes egészében Dél-Koreából. Az elszabadult járvány – halálozási ráta: 99,9% – miatt karantén alá kell vonni a Szöul melletti nagyvárost, de az indulatokat megfékezni ezzel nem sikerül. Lázadás, koncentrációs táborok, erőszak, vér, mocsok és éhezés. Minden benne van, amit egy ilyen filmtől vár az ember. Sőt! A koreai filmek közt elég sok a jól sikerült darab, ezen már meg sem kell lepődni. Ez is egy közülük. A történet kegyetlen, a szereplők viszont mintha egy rajzfilmből léptek volna elő. Mindenesetre, ha a koreai hétköznapi emberi kapcsolatok ilyenek – a kezdeti autómentős jelenetre gondolok például, ahol mintha a doktornő egy debil lenne, mintha nem értené, hogy az élete forog kockán –, az elég furcsa lehet. Jó film volt, sokkal jobb, mint amit az IMDB mutat. [8/10]

Enough Said (2013)

(Exek és szeretők)

Romantikus vígjáték, amiben azt tudtam mondjuk értékelni, hogy a szerelmesek középkorúak, negyvenesek, ez adott egy kis extrát az unalomig ismert történethez, de nem törtem volna össze akkor sem, ha ez kimarad az életemből. Néha vigyorogtam mert vicces volt, de sokkal többször untam. Aki a hasonló filmeket komálja, annak tetszeni fog mondjuk, mert nincs benne semmi rossz, csak sajnos – nekem – nincs benne jó sem. [5/10]

Blood Shed (2014)

(–)

Zs-kategória alatti horror. Úgy tűnik, hogy egyetlen őrült gyilkos, néhány hajléktalan – ezek közül a nők, civilben mind fotómodellek, még véletlenül sem színészek! –, egy raktárépület egy kamera és körülbelül 1 dollár kell ahhoz, hogy az ember horrorfilm készítésébe kezdjen. A forgatókönyv az felesleges kellék úgyis csak, nem is éri meg vele foglalkozni, sminkelni mindenki tudja magát, feszültség lesz, mert majd kapcsolgatjuk a villanyt, a kamerát meg a szomszéd is profin tudja kezelni, összevágni meg majdcsak sikerül valahogy. Sikerült is. [3/10] (A főszereplőnő – Cherie Daly azért elég bomber…)

Veronica Mars (2014)

(Veronica Mars)

Volt egy kultikus nyomozós sorozat – ugyan ezen cím alatt futott – jó pár éve, aminek a főszerepében feltűnt Kristen Bell. Mi tagadás imádtam sok más társammal egyetemben. A sorozat lezárására egész eddig kellett várnunk, de az évek óta rebesgetett film végre elkészült és még egyszer – valószínűleg utoljára –  visszatérhettem a pofátlan magánnyomozó hölgy immár felnőtt életébe. A lezárásra visszajött minden régi szereplő, volt újra kisvárosi gyilkosság majd nyomozás és pár fáradtabb poén is. Mint fan, értékelem a film elkészítésébe fektetett energiát, élveztem minden pillanatát [7/10], de átlag nézőként nézve, nem volt egy meggyőző produkció. Egy újabb sorozatot Veronica karaktere talán már nem is bírna el. (Már ha itt marad a szülővárosába, ha meg elköltözne, akkor csak egy random Monk-epizód koppintásáig vihetné.) Szóval: Bye-bye, Veronica! [6/10] 

Knights of Badassdom (2013)

(–)

Horror-fantasy paródiákkal majdnem annyira rosszul állunk éves szinten, mint értékelhető fantasy filmekkel, ezért már azóta tűkön ülök emiatt a livefantasy-s geekekről szóló film miatt, mióta az első hírek röppentek fel róla. Ehhez képest egy középszerű alkotást kaptunk, aminek meg vannak a maga értékelhető momentumai, de összességében nem ájultam el tőle. (Jól nézett ki viszont a pokolból szalasztott emberi szíveket kitépő démoni szukkubuszt alakító Margarita Levieva, szóval… shotgun!) A Summer Glau körüli hypeot viszont még mindig nem értem. Azért imádja mindenki, mert szereti a sci-fit és rá lehet venni, hogy fantasztikus műfajú mozikban is szerepeljen? Nekem most sem lopta be magát a szívembe. Mindegy. Sajnos összességében a film sem, ez az igazi baj. [5/10]

Phantom (2013)

(–)

Elvileg igaz történet a hidegháborús időkből, amiben amerikai színészek alakítják az orosz tengeralattjáró legénységét (akcentus nélkül) – ami elég hangulat-gyilkos probléma rögtön a film elején. A klasszikus submarine moziknak a nyomába sem érhet, ahhoz túlságosan vontatott néha (nem a jó értelembe véve), de ez a műfaj is olyan, mint a fehér holló. Ha csinálnak egyet, meg kell néznem! Ezen felül a taktikai és harci részek érdekesek voltak, Ed Harris jól alakította a nyugdíj előtt álló öreg tengeri medvét, és David Duchovny is a tenyérbe mászóan unszimpatikus pártszimpatizánst. Klausztrofób film az atomháború árnyékából. A háborús filmeket kedvelőknek simán bejöhet, másoknak annyira nem ajánlanám. [7/10]