2014. május 7., szerda

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - A kárhozott város






Arkagyij (1925-1991) és Borisz Sztrugackij (1933-2012)
A híres orosz írópárost valószínűleg még azoknak sem kell nagyon bemutatni, akiknek nincs túl sok affinitásuk a fantasztikum műfajához. Ha mást nem, annyit biztosan tud mindenki, hogy a több tucat regényt jegyző alkotók művei gyakran váltak a kommunista cenzúra áldozatává, így több írásuk évekig csak az asztalfiókban – illetve lojális barátoknál elrejtve – porosodott.

Mivel abban a diktatúrában (is) a kontroll gyakorlásának egyik gyakran használt eszköze volt, hogy nem a kiadók, hanem a hatalmon lévő párttisztviselők mondták meg, mi jelenhet meg és mi nem, ezért a rejtett, de mégis sokszor meghallható rendszerbírálat miatt ezen még ők maguk sem igen csodálkoztak – A kárhozott várost konkrétan úgy írták meg, hogy tudták, valószínűleg sosem jelenhet meg nyomtatásban. Az 1975-ben elkészült regény végül a rendszerváltás előtti enyhülés kezdetekor, 1988-89-ben jelenhetett meg, két részletben.


A páros legfilozofikusabb regénye – áll a méltatás a fülszövegben, ami elsőre nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt a könyvet nekem mindenképpen el kellene olvasnom. Egy pár hétig vacilláltam is rajta, hogy tegyek-e egy próbát vele a néhány hónappal ezelőtti Sztrugackij-fiaskóm fényében – mikor is az A hétfő szombaton kezdődik című szatírájukba beletört a bicskám, és szégyenszemre abbahagytam a milliók által oly nagyra tartott könyvet –, de aztán szerencsére eszembe jutott a Stalker és a Lakott sziget, amik után egyszerűen nem hagyhattam ki ezt a disztópikus víziójukat sem.

„…Még a hülye is értelmes lény. Ha ő maga nem érti is meg, elmondja másoknak… – Hirtelen fölélénkült. – Gondolj csak például a mítoszokra. Mint ismeretes, a hülyék alkotják a túlnyomó többséget, következésképp minden érdekes eseménynek általában éppen egy hülye a szemtanúja. Ergo a mítosz egy valóságos esemény leírása egy hülye értelmezésében és egy költő földolgozásában.”

A Városban évtizedek óta rendületlenül zajlik a Kísérlet, aminek végső céljáról senki nem tud semmit. A Kísérlet az Kísérlet – hangzik el a regényben számos helyen. A Kísérletben részt vevő milliós nagyságrendű embertömeg számára érthetetlen megpróbáltatások kibogozhatatlan sora csak az élet. Elvileg mindannyian önkéntesek, illetve politikai menekültek, ám az idő múlásával mindannyian úgy érzik, ők nem erre a csendes őrületre szerződtek. Hol vannak egyáltalán? Keleten egy égig érő Nagy Fal, nyugaton egy szakadék, a horizontig nyúló semmivel töltve. Északra és délre pedig az ötven kilométer szélességű sziklaperemen húzódó Város rég elpusztult, embert nem látott negyedei kilométerek ezrein keresztül. Mintha a Kísérlet már évezredek óta tartana. De vajon egyáltalán folyik még itt valami, vagy az új lakók csak valami automatikus rendszer miatt érkeznek folyamatosan? Esetleg az elképzelhetőnél valami még szörnyűbb titok lappang a háttérben?

A mű egy utópikus felvetéssel kezdődik – a Város lakói teljes demokratikus egyenlőségben élnek, anyagi javakat nem halmoznak, a munkahelyüket sorshúzással félévente megváltoztatják –, ám már itt, a szemetesek barátságos beszélgetésének olvasása közben érezni a párbeszédek mögött meglapuló paranoiát, az őrület szélén táncoló feszültséget. A lakók pánik közeli hangulatban vannak a létbizonytalanság, a megmagyarázhatatlan élelmiszerhiány (hiszen a központtól távolabb lakó parasztok most is dúskálnak) és – legújabb fenyegetésként – az agresszív majomhordák támadásai miatt. A könyv ezen része sikeresen teremti meg ezt az irreális világot és a sötét hangulatot, ami aztán végigvonul a könyvön. Rengeteg furcsaságot megismerünk már itt is – például, hogy minden náció érti minden más beszédét, vagy hogy a Napot ki és be tudják kapcsolni –, de a későbbi események fényében ezek még csak a jéghegy csúcsai… vagy még azok sem!

„…A hatalomhoz annak van joga, aki birtokolja. Vagy még pontosabban fogalmazva, annak van joga a hatalom birtoklására, aki gyakorolja a hatalmat. Ha képes vagy másokat az akaratodnak alávetni – jogod van a hatalomhoz. Ha nincs – fel is út, le is út…”

A szereplőket fejezetenként más foglalkozásokban látjuk viszont, ami egyrészt remek módja annak, hogy a karakterfejlődésért rajongók szívét egy csapásra megnyerjék, másrészt a könyv nagy erénye is pont ez. Könnyen be tudják mutatni így, hogy válhat egy naiv, rendszerhű kommunista ifjúból, ahogy egyre emelkedik a társadalmi ranglétrán, szinte már önmaga ellentettje, egy gestapós altiszt legbizalmasabb barátja, egy ideológiailag talajt vesztett egyén. Mint ahogy Madách Imre Az ember tragédiájában Ádám egyre újabb korokat látogat meg Lucifer társaságában, úgy a foglalkozások folyamatos cserélődésének itt ugyanez a szerepe. A történet nézőpontja így folyamatosan változik, aminek köszönhetően a regény soha nem ül le. Ezen túlmenően azonban – hiszen a könyv sok szempontból önéletrajzi ihletettségű – remek terepet ad az íróknak, hogy a hatalommal szembeni összes ellenérzésüket, kritikai észrevételüket, a vezetők és a politikai rendszerek hamissága, kérész-életűsége miatt érzett dühüket kiadhassák magukból.

„…Az ember nem tehet semmit, nem képes semmire. Csak egyet tehet, egyre képes – önmagáért élni. Andrej a fogát csikorgatta ennek a gondolatnak a reménytelen világosságától és határozottságától.”

Eddig az orosz szerzőpáros bármelyik regényét is olvastam, mindre jellemző volt a szépirodalmi minőségre való törekvés, a vége-hossza nincs körmondatok egymásutánja, amibe néha komplett párbeszédek, mellékgondolatok is bele vannak szőve. Mi tagadás, erre a könyvre is ez a jellemző. Kicsit lassabban, figyelmesebben kell olvasni, mint egy könnyed ponyvát, de nem sokkal. Még a leginkább elvont, moralizálós részek is világosak, érthetőek, mi több, érdekesek és izgalmasak. Ahol pedig a mondanivaló egy kicsit háttérbe szorul, és több helyet kapnak az események, ott a könyv teljességgel letehetetlen, néhol cinikusan humoros is. A második rész – mikor Andrej a helyét változtató vörös téglás ház ügyében nyomoz – pedig egyenesen horrorisztikus; az expedíciós rész – és a valóban megdöbbentő végjáték – mellett nekem ez a rész volt a kedvencem, főleg a sakkjelenet miatt. Oly sok műben próbálták már valahogy – jobb esetben középszerűen, általában egyszerűen rosszul – szemléltetni, hogy valaki úgy játszik emberi sorsokkal, mint a sakkbábukkal, de ebben a könyvben ez tökéletesen sikerült. Már csak ezért is megéri elolvasni a művet, ami egyébként – a Stalkert leszorítva az első helyről – a kedvenc Sztrugackij regényemmé vált.

„…A nagy stratéga több volt, mint stratéga. A stratégát mindig kötik tulajdon stratégiájának keretei. A nagy stratéga elvetett minden keretet. A stratégia játékának csupán elhanyagolható eleme volt, éppoly véletlenszerű, mint Andrej számára – valamiféle véletlen, vaktában megtett lépés. A nagy stratéga éppen azért vált naggyá, mert megértette (vagy talán születésétől tudta): egyáltalán nem az győz, aki valamennyi szabályt betartva képes játszani. Az lesz a nyertes, aki a szükséges pillanatban át tud lépni minden szabályon, aki rá tudja kényszeríteni a játékra a maga szabályait, amelyeket az ellenfél nem ismer, és amikor szükséges – azokat is félre tudja söpörni. Ki mondta, hogy a sajátjai kevésbé veszélyesek, mint az ellenfél figurái? Ki mondta, hogy a királyt óvni kell, és kimenekíteni, ha sakk fenyegeti? Ostobaság, nincs olyan király, amelyet szükség esetén ne lehetne pótolni egy huszárral vagy akár gyaloggal. Ki mondta, hogy a gyalog, ha átverekedte magát egészen a távoli horizontig, feltétlenül tisztté válik? Hülyeség, néha sokkal hasznosabb, ha megmarad gyalognak, álljon csak a szakadék peremén – a többi gyalog okulására…” 


A második testvér 2012-es halálával az impresszív életmű sajnos végleg lezárult, de a Metropolis Mediánál sorra jönnek ki a jól ismert klasszikus regények, de immár mind cenzúrázatlan – tehát teljes méretű – és javított változatban. A kiadó következő kiadványa a szenzációs páros tollából az Ugrás a jövőbe című könyv lesz, várhatóan még az idén.

Az írás az Ekultura.hu-n is megjelent.

2 megjegyzés :

  1. Hmm, nem tudom, idetéved e még valaki aki tud válaszolni a kérdésemre:

    van különbség a két kiadás között? Nekem az európás van meg és ha nincs különösebb differencia, akkor nem venném meg az újat. Átdolgozott kiadás, vagy ugyanaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Javított, cenzúrázatlan kiadás, először Mo-n. Azt, hogy ezért érdemes-e beszerezni az újat, nem tudom. A régi változatot nem olvastam, így nem tudom, mennyivel (hány oldallal) is több ez valóban.

      Törlés