2014. január 27., hétfő

Pálos Csilla - Repülj madár! - részlet



Kíváncsi vagy rá, milyen izgalmas kalandokban volt része ősapáidnak? Vajon milyen varázserővel bírtak régen a táltosok? Kit neveztek  az ősanyók vadleánynak? Miként kovácsolta össze a hunok és a magyarok sorsát a Csodaszarvas és a Turulmadár?

A tizenhárom éves Bors nem is sejti, hogy ő különleges fiú. Mikor az ősi Levédiában elrabolják a bátyját a kazárok, tudomására jut, hogy sorsát megpecsételte egy táltos jóslata; s ő az, akinek el kell vezetnie a magyarokat a Kárpát-medencébe. A Turulmadár és a Csodaszarvas védelmezi, míg őt eleinte csak az a cél vezérli, hogy megtalálja Ödent, a bátyját.

Öden és Bors kalandjaik során megismerik a barátságot és a szerelmet. Útjaikat gonosz cselszövők keresztezik, akik ellen ugyan felveszik a harcot, ám időközben olyan titkok tárulnak fel előttük, amik örökre megváltoztatják életüket.


Repülj madár!
III. Rész - Növekedj csudálatos fa!
Második fejezet – Áldozat

Bors és Füli egy hónap alatt érték el Hollós törzsszövetségének a táborát. Füli nem tudott minden nap repülni, volt hogy több métert zuhant a magasból lefelé. Borsnak gőze sem volt, mi lelte a madarat, ám gyanúja szerint Tündérek földjén érhette valami baj. Nagyon aggódott érte, vissza kellett nyernie az erejét. Ily gyöngének még sosem látta, szökkenni és lépdelni is nehezen bírt, tolla csomókban hullott, teste vészesen fogyott.
Hollós táborában már nem égett tűz, a lakók nyugovóra tértek. Bors Hollós jurtája felé settenkedett, Fülit az erdő szélénél hagyta. Hollós sátrában még világos volt, odabent három árny mozgása látszott. Bors észrevétlenül guggolt a jurta mögött, jobbra tőle ki volt kötve egy kuvasz, de az szerencsére nem kapott szimatot.
– Tehát így határoztál? – recsegte odabent egy ismerős hang.
– Igen – motyogta egy másik, amiben Bors Hollósra ismert.
Az egyik árny abbahagyta a járkálást.
– Te hogy gondolod? – fordult a recsegő hang egy másikhoz.
– Ahogyan Hollós – felelte amaz. – Ezt nem tehetjük meg!
– Nyúlszívűek! Ennyi? Hát ennyi volt!? Ezért álltunk ki majd fél esztendeig egymás mellett!?
– Nem csak ezért… - sziszegte Hollós.
– Te ezt nem a magyarokért, vagy apádért tetted! – dörmögte a döbbenet ittas hang. – Önös érdekből cselekedtél! Ha apád most élne…!
– Apám halott.
– Teee…!
– Elég! – kiáltotta a harmadik. – Turda, ezt egyszerűen nem teheted meg!
Turda gúnyos horkantást hallatott, majd dühösen kicsörtetett a jurtából. A kuvasz nyomban megugatta, de a vezér nem törődött vele. Morcos képpel tűnt el az éjszakában, Bors egyre hevesebb szívveréssel hegyezte a fülét.
– Mikor induljunk? – kérdezte Kál.
– Hamar – felelte Hollós. – Attól tartok, Turda nem lesz kegyes. Hihetetlen, hogy apám őt is beavatta ebbe az iszonyatos tervbe! Ezért ragaszkodik Turda ennyire Levédiához! Mert úgy véli, így van a győzelemre esélye! 
– Lehet, harcolnunk kellene – vélekedett Kál.
– Ostobaság! Csak akkor harcolunk, ha védekezni kell. Azt akarom, hogy Turda törzse mellénk álljon!
– És Csanádnak mit mondasz majd végül?
– Az igazat. Hogy sajnáljuk…
– Tényleg sajnálod? – kérdezte Kál hitetlenkedve.
Hollós nem válaszolt rögtön. Árnya az asztal mögöttről látszott, kezében egy fatáblát forgatott.
– Igen – felelte végül. – Apám terve gusztustalan. Levédia nem lehet a magyaroké. Borsnak volt igaza. Mindig is tudtam! De bizonyos okokból… Mellétek álltam, és szövetséget kötöttem veletek. Csak így szerezhettem meg. Másképp Borsé lett volna, de így elterelhettem a figyelmét! Kockára tettem az egész törzsemet… Ha a népem levált, mint vezért, meg fogom érteni. Nem fogok tiltakozni. De nekem szükségem volt rá! Nélküle nem ér semmit az életem!
Kál árnya bólintott.
– Mihamarabb fel kell mennünk északra, csak utána csatlakozhatunk Csanádékhoz! Turda útjába kell állnunk, mielőtt még nem lesz túl késő! Nem győzhet az apám még holtában is! Veszítenie kell!
Bors döbbenten guggolt a jurta előtt. Hollós és Kál felbontotta a szövetséget Turdával? Csanádék oldalára álltak? Mi ez az egész!?

*

Még sötét volt odakint, amikor Öden kilépett a jurtájából. Csupán egy nadrágot öltött magára, hiába volt odakint hűvös a levegő. Mezítláb indult el a falu végében húzódó hegycsúcshoz, a vállán egy kecskét cipelt. Az állatot kikötötte egy fához, ő maga pedig tüzet csiholt. A csillagok már nem világítottak olyan fényesen, a hajnali szürkület csípős, tiszta levegője töltötte be a vidéket. A kecske békésen legelészett, ő nem tudhatta, hogy a reggelt már nem érheti meg.
Öden átszellemülten szívott bele a hűvösbe. Kinyújtóztatatta karját, majd törökülésbe a tűz elé telepedett. Lehunyta szemét, és halk motyogásba kezdett. Köszönetet nyilvánított a jó szellemeknek, amiért megóvták a faluját az eső általi pusztulástól. Köszönetet adott továbbá azért is, hogy a magyarok épségben megérkeztek az Erdőn túlra. Hálája jeléül a kecskét ígérte nekik.
Miután az állat torkát elvágta, a testet a tűzbe dobta. A fiú megbabonázódott a lángok játékától, pislogás nélkül figyelte a máglyát. A tűzben megjelent egy csodaszép, égig érő fa. Kilenc ágát lángok borították, egy fiú próbálta eloltani a tüzét, de csakhamar őt is elkapták a lángok. A fa tövig leégett, egy szikrázó kék tó, szürke színt öltött.
– Levedi! Levedi fejedelem! – hallotta valahonnan a távolból Szabolcs hangját.
Nem! Leég az egész erdő! Iszonyatos vijjogás hallatszott, a Csodaszarvas összerogyott. Öden ordítani akart, de képtelen volt mozgatni a száját. Csodaszarvas! Füli! Bors!
– Levedi fejedelem! Térj magadhoz, uram!
Kinyitotta a szemét. Oldalra dőlt és hányt egyet. Egész testében remegett, a homlokáról veríték csepegett.
– Látomásod volt, uram? Azért rángatóztál?
Öden megtörölte a száját.
Már pirkadt. A tűz lángja kialudt, csak parázs pislákolt benne.
– Láttam egy fát – nyelte a fiú. – Leégett! Az erdő elpusztult és a Csodaszarvas is… és volt ott egy fiú! – sóhajtott, majd nyelt még egyet. – Egek! Borsot láttam elégni a fával!
– Miket beszélsz, uram?
– Vigyél el a bölcsekhez!
Szabolcs átkarolta a fejedelmet. Öden még mindig remegett, fojtogatta a hányinger. Vajon mit akartak a szellemek üzenni neki? Bors veszélyben volt, ahogyan a Csodaszarvas is?
A bölcsek közt már majdnem mindenki ébren volt. Kint ültek a sátruk előtt, épp reggelihez készültek. Öden próbálta összeszedni magát, de Szabolcsba kellett kapaszkodnia ahhoz, hogy állva tudjon maradni.
– Mi hozott ily korai órán szerény hajlékunkhoz, Levedi fejedelem? – kérdezte Nyárád.
– Látomásom támadt – nyögte Öden, majd összecsuklott.
– Ezt idd ki! – utasította Nyárád, majd a kezébe nyomott egy agyagedényt.
A fiú engedelmesen kiitta belőle a tejet. Törökülésbe helyezkedett, megpróbált úrrá lenni remegésén.
– Láttam egy fát – motyogta. – Egy kilenc ágú fát mely az égig is felért! Hirtelen porig égett, a Csodaszarvas és a turulmadár elpusztult, és az öcsém, Bors is odalett. Volt ott egy tó is. Abból nőtt a fa. A színe kék volt, de miután a fa leégett, szürkévé változott.
A bölcsek tanácstalanul néztek egymásra. Egy Ezelek nevű öreg azonban láthatólag nem lepődött meg.
– Tudom, miről beszélsz. Egyszer láttam ezt a fát. Csudálatos fának, életfának, vagy világfának szokták nevezni. Ez a fa nem nyújt árnyékot, egy távoli helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. Olyan csudálatos fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. Kilenc elnyúló ága van, amelyek ha kavarogni kezdenek, abból támad a szél. Ez a fa az, amelyik összekapcsolja a három világot; a földalattit, a földit és a túlvilágot. Az élők világából csupán a törzsét és a kilenc ágát láthatod, semmi többet.
Szabolcs leült Öden mellé, a bölcsek mind az öreget figyelték.
– Ez a fa, – suttogta Ezelek – messze északon, a Tündérek földjén található. Én is véletlenül akadtam a nyomára, mikor még magyarokkal szolgáltam, és elestünk egy csatában. A paripám súlyosan megsebesült. Itattam egy keveset vele annak a tónak a vízéből, melyből a fa törzse gyökerezik. Akkor még nem tudtam, hogy a vízének gyógyító a hatása. A lovam egy kettőre meggyógyult! De aj, vigyázni kell azzal a vízzel! Ha nincs bajod, ne igyál belőle, mert akkor öreggé tesz! – fenyegetőn meglóbálta mutatóujját, majd folytatta. – Az alatt a tó alatt élnek a tündérek. Én nem láttam őket, viszont később beszéltem egy emberrel, aki találkozott velük. A tündérek azt állítják, hogy az életfa táplálja a Csodaszarvas és a turulmadarak varázslatos erejét. Ha a fa leég, meghalnak a varázsos állatok is!
Öden döbbenten nézte a bölcset. Mi van, ha Hollósnak pontosan ez volt a célja? Rájött, hogy hol van a csudálatos fa, és oda tartott, hogy leégesse azt? Vajon Bors veszélyben volt? Az igazságot látta meg a tűzben?
– Ki tud még ennek a fának a létezéséről? – kérdezte Ezelektől.
– Kevesen. Egy törzsvezérrel beszéltem még anno erről, akit Farkasnak hívtak.
– Nem! – pattant fel a helyéről Öden. A düh által visszatért az erő a testébe.
Ha Farkas tudott a fáról, akkor Hollósnak is tudnia kellett. Öden most már biztos volt benne, hogy Hollós a csudálatos fához tartott és Bors térképe is oda vezetett.
– Mi a baj ezzel? – kérdezte Ezelek.
– Farkas vezér, minden idők egyik legveszedelmesebb magyar vezére volt! Ő miatta szakadt két törzsszövetségre a magyar nép! Ha értesült az életfáról, gondolom, porig akarta égetni. Meg akarta bosszulni, hogy a Csodaszarvas és a turulmadarak sosem álltak a pártjára, ezért meg akarta őket ölni! Hollós erről biztosan értesült és átvette apja szerepét!
A fiú fejében megérett a terv. Bors keresésére kellett indulnia, nem hagyhatta, hogy leégjen az életfa!
– Elmegyek a Tündérek földjére!
– Veled megyek! – kiáltotta Szabolcs.
– Nem! Rád itt van szükség! Okítsd tovább székhely társaiddal a magyarokat, hogy megkezdődhessen mihamarabb az új haza elfoglalása! El kell sajátítaniuk a harctechnikát, ezért amíg távol leszek, téged nevezlek ki vezetőnek. Hallgasson és engedelmeskedjen neked mindenki, bármit is mondasz!
Szabolcs ijedten nézett Ödenre.
– Túl nagy, amit kérsz.
– Én bízom benned!
A bölcsek aggódva pislogtak Ödenre.
– Biztosan jó ötlet, amire készülsz?
– Igen. Meg kell találnom az öcsémet! A Csodaszarvassal megyek. Ő bárhová eltalál!
Ezelek bólintott.
– Megértelek. De egy embert mindenképp vigyél magaddal az útra. Ne menj egyedül! Az túl veszélyes lenne!
Öden pakolt magának váltóruhát, egy kevés élelmet, kiválasztotta a legélesebb fegyvereit, majd a Csodaszarvas hátán a magyar sereg táborához vágtatott. Nekik is el akarta mondani, hogy egy ideig Szabolcs lesz a vezérük.
A táborban dulakodásra lett figyelmes. Egy csoport körbeállt két párbajozót. Az arcát kalapaggal eltakaró vívott épp egy nagydarab sráccal.
– Héj! – kiáltotta Öden, majd leugrott a szarvas hátáról. – Mire véljem ezt!? – de senki sem figyelt rá.
A nagydarab fiú a földre taszította a kalapagost. Kardjának hegyét a nyakához érintette, amitől a kalapagosnak megeredt a vére, mégsem adta fel a küzdelmet. A mokaszinjéből előhúzta kését és fektében beleszúrta a nagydarab lábába. Az felüvöltött kínjában és kiejtette a kezéből a kardot. A kalapagos gyorsan oldalra gurult, így kikerülte az éles fegyvert, ami a földbe szúródott. Még a nagydarab egy lábon ugrált, a kapalapagos fogta a kardot és ellenfele hasa elé szegezte.
– Na? Milyen érzés dagi!? Ugye milyen jó, mikor nincs kiút és neked szegezik a fegyvert!?
A nagydarab srác bevizelt.
– Elég! – lépett a körbe Öden. – Tedd le a kardod! – fordult a kalapagos felé.
A fiú pár pillanatig nem mozdult, aztán leeresztette a fegyverét.
– Mi volt ez!? – kérdezte tajtékozva Öden a kalapagostól. – Hát ellenségek vagytok, hogy egymást öldöklitek!?
A fiú nem válaszolt.
– Sosem mutatja az arcát! – kiáltották erre többen is a kalapagosra mutatva.
– Ezért provokáljátok hát!? Arra nem gondoltatok még, hogy lehet, meg van sebesülve az arca és szégyelli!?
A körben állók lesütötték a szemüket.
– Ilyet soha többé ne tegyetek! Ennek pedig – mutatott a nagydarabra – lássátok el a sebét!
Miután ketten közrefogták és elbicegtek a nagydarab fiúval, Öden a kalapagoshoz fordult.
– Lenne számodra egy feladatom. Pont ilyen bátor és ügyes harcosra volna szükségem, mint amilyen te vagy!

*

Bors másnap arra ébredt, hogy nagyon fázik. Éjszakára abban a barlangban húzódzkodott meg, amiben régebben Arany is bujkált. Odakint sokkal melegebb volt a levegő. Füli dühösen vijjogott, mikor meglátta barátját. Borostyánszeme csillogott a fájdalomtól, szárnya tele volt gallydarabkákkal. Biztosan repülni próbált - eredménytelenül.
Bors megpróbálta kiszedni a tollazatból a sok szemetet, ám a nagy része odaragadt. Megpaskolta Füli csőrét, aki bánatosan lehajtotta a fejét. Borsnak majd megszakadt a szíve a madárért, de nem tudta, mit tehetne érte. Csak abban bízhatott, idővel találnak számára valamiféle gyógymódot.
A fiú intett Fülinek, hogy kövesse. Lesétáltak a hegyen Hollós táborának határáig. Ott egy terebélyes bokorcsapat mögött rejtőztek el, ahol figyelni tudták az eseményeket.
Vajon komolyan gondolta Hollós, hogy fellép Turda ellen? Valóban Csanád szövetségesévé akart válni?
A tábor kisebbé vált, Turda beváltotta a fenyegetését és elhagyta törzsével a szövetség állomását.
Füli izgatottan mocorogni kezdett.
– Mit látsz? – kérdezte Bors.
A turulmadár megindult előre. Futni kezdett, majd szárnyra kapott.
– Ne! Maradj! Füli! – kiabálta Bors, a madár azonban nem hallgatott rá.
Bors futni kezdett utána, de már késő volt. Füli elvesztette ismét az egyensúlyát, és iszonyatos hévvel csapódott be a tábor legelső jurtájába. A robajra figyelmes lett az egész tábor. Bors előreszegezett íjjal rohant szerencsétlenül járt madara után. A turul fülsüketítő hangon vijjogott, az emberek nem mertek közelebb menni hozzá. Egyvalaki lépett csak mellé, aki gyengéden megpaskolta a csőrét.
– Jaj, Füli! Madárka! Te mit csináltál? Vigyázz! Kiszabadítalak! No, ne félj már! Nem lesz semmi baj!
Bors még érezte, ahogyan összecsuklik a lába, utána viszont már csak a sötétséget látta.

Linkek:
Blog
Moly
Goodreads
Vásárlás
Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése