2013. október 29., kedd

Csillaghullás... (talán mégsem)



Lassan közeleg a tél, a kiadók sorban rántják le a leplet a közeljövőben megjelenő köteteikről. Az Ad Astra Kiadó körül azonban nagy a hallgatás, ami eddig nem volt rájuk jellemző egyáltalán, sőt, a kiadók azon kevese közé tartoztak, akik fontosnak érezték az olvasókkal való kapcsolattartást. Sokan emlékezhetnek rá, hogy idén tavasszal még arra is képesek voltak, hogy elgondolkozzanak - majd (nép)szavazással döntsenek! - azon, hogy az egy sorozatba tartozó könyveiket ugyanolyan színű gerinccel hozzák-e ki (ahogy én - is - szerettem volna), vagy eltérő, de a színskálán passzoló színben (ahogy a többség végül is döntött). Az online közösség vágyainak messzemenő figyelembevétele mellett az Ad Astra természetesen a kiadványaikra is büszke lehet - legtöbbjükről olvashattatok is a blogon, a többivel is jelentkezek hamarosan. Köteteik olyan kortárs, friss fantasztikus művek, amelyek nem követik az aktuális trendeket, hanem mertek újítani, és Magyarországon ismeretlennek számító szerzők külföldön többszörös díjakkal elismert írásaiból szemezgettek. A fiatal, alig egy éves kiadó kiadványaik külalakjára is büszke lehet. Mindegyik könyvük borítója csodaszép, és a legjobb minőségű fehér papírt is ők használják - örül az ember, ha a könyveiket a kezébe veszi. A 2012-es alapítású cég már első kiadványaikkal is rögtön bebizonyította, hogy szükség van rájuk, hogy csökkentsék a kulturális "űrt", és a fantasztikus műveket kiadó többi cégcsoporttal együtt terjesszék a fantasztikus irodalom szeretetét.

Nekem is szúrta a szemem, hogy nem jön semmi új könyvmegjelenésről hír felőlük - a karácsonyra időzített harmadik Leviatán kötet, Scott Westerfeld Góliátján kívül -, ezért rájuk írtam, csöpögtetnének-e néhány infót, mik várhatóak még idén az Ad Astrától. Gondolhatjátok, hogy nem amiatt nem posztoltak szinte semmit nyár óta a webáruházuk vagy a Facebook oldaluk felületén, mert az olvasóközönség visszajelzése hirtelen nem jelent nekik semmit, hanem súlyosabb dologról volt szó.

Az Ad Astra Kiadó megszűnik, de a GABO Kiadó, aki egyébként mostanában indított egy fantasztikus művekkel foglalkozó blogot - talán pont emiatt is -, átveszi az Ad Astra megkezdett sorozatait és Kleinheincz Csillát is megtartja szerkesztőnek, és a könyveket a GABO SFF sorozatán belül fogják megjelentetni. Remélhetőleg egy Ad Astrás sorozat sem szakad félbe! Az üzlettel szerintem a GABO Kiadó sokat nyerhet. Eddig is remek fantasztikus könyveket adtak ki - Patrick Rothfuss, Isaac Asimov, Douglas Adams vagy James Smythe -, de így egy csapásra a zsánerkiadók elitjébe kerülnek. (Igen, tudom, mint "általános" tematikájú könyvkiadó, már most is a nagyok között vannak.)

Az Ad Astra Kiadó - olyan formában, ahogy oly sokan megszerettük az egy év alatt - tehát már nem szárnyal tovább a csillagokig. Viszlát Ad Astra, köszönjük a sok remek könyvet! Azt gondoltam, hogy tovább szárnyalhatunk majd közösen.

... és köszönet a GABO Kiadónak, hogy nem hagy mindent veszni!

Update:
Közben kijött a HIVATALOS változat is, és örömmel láthatjuk, hogy változott az állás, nem eszik olyan forrón a kását. Az Ad Astra Kiadó szerencsére nem tűnik el, csak profilt vált, és a hard sci-fi regények és a tudományos munkák kerülnek náluk előtérbe. ITT olvasható a kiadó teljes nyilatkozata, ITT pedig az eddigi szerkesztő - Kleinheincz Csilla búcsúlevele.

További sok szép sikert kívánok az Ad Astra Kiadónak!

2013. október 28., hétfő

Dmitry Glukhovsky - Metró 2034


Dmitry Glukhovsky - Metró 2034
(Metró 02.) 

Dmitry Glukhovsky - Metro 2034
(Metro 02.) 
Eredeti megjelenés: 2009 
Magyar kiadás: Európa, 2011 
Műfaj: poszt-apokalipszis, horror, disztópia 
Hossz: 272 oldal / 836.400 karakter 
Fordította: Bazsó Márton 
ISBN: 978 963 07 9303 2 
Beleolvasás:
ITT 
Vásárlás: 
BOOKER

Tartalom:
2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.
Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással – így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve.
A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt…
S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink – akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik – egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését…

A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.


2013. október 24., csütörtök

Dmitry Glukhovsky - Metró 2033


Dmitry Glukhovsky - Metró 2033
(Metró 01.)

Dmitry Glukhovsky - Metro 2033
(Metro 01.)
Eredeti megjelenés: 2005
Magyar kiadás: Európa, 2011
Műfaj: poszt-apokalipszis, horror, disztópia
Hossz: 438 oldal / 1.353.000 karakter
Fordította: Bazsó Márton 
ISBN: 978 963 07 9139 7
Beleolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
2033.
Az egész világ romokban hever.
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.


2013. október 21., hétfő

Ben Counter - Lángoló galaxis


Ben Counter - Lángoló galaxis
(The Horus Heresy 03.)

Ben Counter - Galaxy in Flames
(The Horus Heresy 03.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Szukits, 2013
Műfaj: sci-fi, akció, háború
Hossz: 340 oldal / 734.400 karakter
Fordította: Benkő Ferenc
Beleolvasó:
ITT

Tartalom:
Miután felépül borzalmas sérüléseiből, Hórusz Csatamester az Isstvan III lázadó világa ellen vezényli a diadalmas birodalmi erőket. Bár a lázadást gyorsan leverik, fény derül Hórusz valódi természetére. Mikor a hadúr vírusbombákat vet be a bolygó lakossága ellen, megtörténik az elképzelhetetlen: az űrgárdisták saját csatatestvéreik ellen fordulnak...

2013. október 18., péntek

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - STALKER

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - STALKER
Piknik az árokparton

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Пикник на обочине / Машина желаний
Eredeti megjelenés: 1972
Magyar kiadás: Európa, 1984, 2005; Metropolis Média, 2013
Műfaj: science-fiction, klasszikus, disztópia
Hossz: 256 oldal / 522.240 karakter
Fordította: Weisz Györgyi, Földeák Iván
ISBN: 978 615 5158 36 0
Beleolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER


Tartalom:
„A Látogatás ténye nemcsak az elmúlt tizenhárom esztendő, de az emberiség fennállása óta eltelt egész időszak legfontosabb felfedezése. Nem az a fontos, kik voltak a jövevények. Nem az fontos, honnan érkeztek, miért érkeztek, vagy hogy miért tartózkodtak itt ilyen rövid ideig, s hová tűntek innen. A fontos az, hogy az emberiség már biztosan tudja: nincs egyedül a Világmindenségben. Félek, hogy a Földön Kívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének soha többé nem lesz módja ennél alapvetőbb felfedezést tenni.”
– Valentin Pilman, Nobel-díjas fizikus

A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.
Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt…
Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története.
Az SF európai nagymestereinek legismertebb, számos nyelvre lefordított, filmeket és számítógépes játékokat is megihlető regénye most első ízben olvasható cenzúrázatlan, eredeti változatában magyarul. A kötetben szintén megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, melyből látható, mennyire átalakította a történetet a rendező sajátos megközelítési módja.


2013. október 16., szerda

A változatosság gyönyörködtet...



Ha elballagunk a könyvtárba vagy a könyvesboltba - vagy ránézünk otthon a könyvespolcunkra - azonnal szemünkbe ötlik, hogy mennyiféle méretű könyvformátumot használnak a kiadók. Ez nem nagy meglepetés, mindig is így volt, mindig is így lesz. Nincs is ezzel semmi baj, kinek a pap, kinek a papné, ugye, a kiadóknak pedig tényleg szíve joga, hogy eldöntsék, milyen formában kínálják nekünk a könyveiket. (Kedvenc könyvméretem persze azért van.)

A könyvek belsejét megnézve, még nagyobb a káosz. Mikroszkopikus méretű betűktől (ez azért már ritka) a kapitális betűnagyságig, a normál sorköztől a dupla (tripla) sorközig, a több centit elfoglaló fej- és lábléctől a különféle betűtípusokig - amik ezen felül még lehetnek ritkítottak, sűrítettek, keskenyek vagy szélesek is - mindent megtalálhatunk. A kiadóknál erre vannak szakemberek, akik megtervezik, hogy nézzen ki az adott könyv(sorozat), ebbe az olvasónak természetesen megint semmiféle beleszólása nincs, talán nem is kell, hogy legyen.



2013. október 12., szombat

Filmek, sorozatok - Őszi Part(y) I.



Sikeresen gyömöszöltem be pár mozgóképet két könyv közé, most meg elérkezett az idő, hogy írjak róluk egy-két rövid mondatot.

2013. október 8., kedd

David Gemmell & Stella Gemmell - Királyok bukása


David Gemmell & Stella Gemmell - Királyok bukása
(Trója 03.)

David Gemmell & Stella Gemmell - Fall of Kings
(Troy 03.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Delta Vision, 2013
Műfaj: fantasy, történelmi fikció, háborús
Hossz: 680 oldal
Fordította: Sziklai István
Beleolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
Sötétség telepedett a Nagy Zöldre, és az ókori világot szétszaggatja a megosztottság.
A Trója előtti harctereken gyülekeznek a mükénéi királyhoz hű ostromló erők. Köztük van Odüsszeusz, a mesés történetmondó, a mükénéiek vonakodó szövetségese, aki tudja, hogy hamarosan halálig tartó küzdelembe kell bocsátkoznia egykori barátaival.
A messze földön híres város falai mögött Priamosz, a trójai király várakozik. A betegeskedő, megkeseredett uralkodó két hősbe veti minden reményét: fiába, Hektórba és a rettegett Helikáónba, aki szörnyű bosszút áll a mükénéieken a felesége haláláért.
Immár feltartóztathatatlanul tombol a háború – a vérszomjas, öldöklő küzdelem, amelyben oly hősök csatáznak, akiknek a neve örökkön fennmarad a történetben, amely még évszázadok múlva is visszhangzik az emberek szívében.

A kortárs fantasy egyik legnagyobb mestere, David Gemmell a Királyok bukása című regényével méltó befejezését adja a halhatatlan ókori eposzt feldolgozó nagyívű történelmi művének.


2013. október 4., péntek

Fantazmo - Mo. új SF/Fantasy oldala


Örömmel jelenthetem be, hogy október elsején elindult Magyarország új fantasztikus témájú online magazinja, a Fantazmo, ahol rengeteg írással, cikkel, szórakoztató tartalommal igyekszünk kiszolgálni a fantasztikumot szerető legszélesebb közönséget a hard sci-fi, high- és dark fantasy olvasóktól a fantasztikus film- és sorozatnézőkön, a képregényolvasókon át a misztikus regények és filmek kedvelőiig bezárólag.

Igyekszünk, ugyanis az oldal szerzőjeként nekem is van a honlaphoz egy pirinyó közöm. A site ugyan még gyerekcipőben jár, de illusztris szerzőtársaimmal jelenleg is azon dolgozunk, hogy minél hamarabb megtöltsük tartalommal, és ne csak álom/ígérgetés maradjon, miszerint naponta többször is friss írás kerül majd fel.
A Fantazmo-n debütáló saját cikkeimet a PL-re is fel fogom rakni majd körülbelül két hetes csúszással - csak hogy itt is meglegyen minden írásom -, de mindig a PL marad az én játszóterem, és sok olyan cikk lesz a jövőben is, amit csak itt lehet majd olvasni.

Remélem a magazin elnyeri majd sokatok tetszését, addig pedig likeoljátok a Fantazmo-t a Facebook-on is.

Ide - vagy emailben - pedig cikkötleteket várok mindenfajta (SF/F/H) témában. Ti miről/kiről szeretnétek olvasni - nem feltétlenül tőlem - majd? 

2013. október 3., csütörtök

James S. A. Corey - Leviatán ébredése


James S. A. Corey - Leviatán ébredése
(A Térség 01.)

James S. A. Corey - Leviathan Wakes
(The Expanse 01.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: FuMax, 2013
Műfaj: sci-fi, horror, akció, háború
Hossz: 584 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Beleolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER
Díjak:
HUGO-díj jelölt, 2012
Locus-díj jelölt, 2012

Tartalom:
Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben, a szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.

2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.