2013. december 19., csütörtök

John Scalzi - Zoë története


John Scalzi - Zoë története
(Vének háborúja 04.)

John Scalzi - Zoe's Tale
(Old Man's War 04.)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Agave, 2013
Műfaj: sci-fi, ifjúsági
Hossz: 316 oldal / 764.088 karakter
Fordította: Farkas István
ISBN: 9786155272448
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
Képzeld el…
Képzeld el, hogy tizenöt éves vagy, a rég halott biológiai apád az emberiség legnagyobb árulója, a nevelőszüleid ellenben hős exkatonák és egy új gyarmat kormányzói. Képzeld el, hogy minden lépésedet két félelmetes földönkívüli testőr kíséri, és egy komplett idegen faj tanulja tőled egy csillagközi valóságshow keretében, hogy miként kell öntudattal rendelkező intelligens lényként élni.
Képzeld el, hogy örökre el kell hagynod szülővárosod és szülőbolygód egy világvégi új gyarmat kedvéért, ahol új barátokat kell szerezned vadidegen telepesek között, hogy örömeidet és gondjaidat megoszthasd valakivel. Mert az új világ mindkettőt bő kézzel méri.
Te mit tennél ebben a helyzetben?
John Scalzi nem osztott meg velünk minden részletet a Roanoke történetéből Az utolsó gyarmat című könyvében, ezért olvasóira hallgatva még egy utolsó, különleges utazásra hív minket a Vének háborúja-univerzumba és a Roanoke-ra, hogy újra átéljük a gyarmat kalandos létrejöttét.


John Scalzi (1969 - )
A Vének háborúja trilógia vitathatatlan világsikere után John Scalzi – ígéretét szerencsére megszegve – nem tudta otthagyni az általa teremtett univerzumot, és visszatért, hogy megírja a harmadik rész, Az utolsó gyarmat parallel-regényét, a Zoë történetét. A könyv tehát a sorozat negyedik része, de az előzmények ismerete nélkül, önmagában is olvasható, érthető.

A regényben kétezer embert választ ki az emberi világokat magába tömörítő Gyarmati Szövetség, hogy az ellenük (is) szövetkező, négyszáz idegen fajt szövetségbe tömörítő Konklávé direktívájával önként szembeszállva, egy új bolygót – a Roanoke-ot – foglalja el az emberiség számára. A kolonizáló csapatok élére John Perry és Jane Sagan kerül, akik családostól el is indulnak a megjelölt planétára, hogy aztán hamarosan egy véres bolygóközi háború kellős közepén találják magukat. Pár mondatban ennyi lenne Az utolsó gyarmat története… de akkor miért ezt írtam ide, kérdezhetitek. A megoldás rém egyszerű.

Az utolsó gyarmatban John Perry – a Gyarmati Véderő ex-őrnagya –, és felesége Jane Sagan, a Különleges Erők ex-hadnagya szemszögéből olvashattuk el, hogyan is folyik egy új emberkolónia-mag felállítása az emberiség felé alapvetően ellenséges érzülettel viseltető univerzumban. A mostani részben – a könyvsorozat eddigi eszméjétől elsőre szokatlan, eltérő módon – egy intelligens, humoros tini lány, Zoë szemén keresztül követhetjük végig az előző rész eseményeit. Zoë, aki a főszereplők fogadott gyermeke, az előző könyvekből már ismerős mellékszereplőből címszereplővé válik. Zoë, akaratán kívül, de biológiai apja révén, az obin nevezetű földönkívüli faj „istennője”, bálványa lett, baráti köre természetesen jórészt mégis a hozzá hasonló korú fiatalokból áll. Ezek a tinédzserek fiatalos látásmódot, gondolatokat, témákat – úgy tűnik, most is elmaradhatatlan a párkapcsolatok boncolgatása, a szórakozás és az identitáskeresés kérdése – hoznak a történetbe, amiket a Y/A (ti: young-adult, vagyis ifjúsági) könyveket kereső olvasók is örömmel üdvözölnek majd. Kérdés, hogy vajon az idősebb (jobban mondva az eddigi részek katonai szellemiségét kedvelő) Scalzi rajongók mennyire üdvözölhetik majd ezeket a változásokat?

Nos, nekik sem kell rettegniük, Scalzi remek stílusa ezúttal is megmaradt, és a könnyedebb témák mellett Az utolsó gyarmatban megismert komolyabb, durvább események ebben a részben is megtörténnek.

"...Az egyik legnépszerűbb dal a Hadd vezessem a traktort című volt, egy telepes balladája, akit egy mennonita tanítgatott a mechanikus traktorvezetés művészetére, lévén ők voltak az egyetlenek, akik járatosak voltak a számítógép nélküli mezőgazdasági gépek kezelésében. Ezért lettek a mennoniták a növénytelepítés felelősei, és ők tanították a többieket a gépkezelésre. A ballada a traktor árokba borulásával végződött. Egyébként megtörtént esetet dolgozott fel. A mennoniták kifejezetten szórakoztatónak találták a dalt, még akkor is, ha egy lerobbant traktor volt az ára."

Scalzi ereje az általa teremtett komplex univerzumon kívül a karakterek és a párbeszédek megformálásában van. Nem számít, hogy génmódosított katona, ifjú leány (hasznos volt a gondos női előolvasók segítsége, így Zoë szerencsére nem idegesítő, hanem igencsak kedvelhető figurává vált) vagy egy földön kívüli – félig pók, félig zsiráf – obin, egyszerű földműves vagy politikus, beszédüket egyaránt élvezetes olvasni, gondolkodásmódjuk ugyan annyira világos, hihető. Ebből a szempontból sok más szerző bizony órákat vehetne tőle. Emellett könyvei izgalmasak és váratlan fordulatokban gazdagok, ami a Zoë történetére is igaz, még úgy is – és ez nagy dolog –, hogy a régi olvasók elvileg ugye már tudják, mi is fog következni, kivel mi fog történni. A könyvéből áradó szarkasztikus, ki-kibeszélő humora már csak hab a tortán.

Az egymással azonos időben játszódó, de az eseményeket más nézőpontból vizsgáló regény, a párhuzamos regény nem Scalzi találmánya. A háborúsabb tematikájú sci-fi történeteknél maradva Orson Scott Card is megírta világsikert aratott könyvének, a Végjátéknak az ellenpólusát, a szintén kitűnő Ender árnyékát, de az irodalomtörténetben egyéb példákat is találhatunk. Kicsit rosszmájú és szerencsére megalapozatlan az a feltételezés is, hogy a hasonló könyvek csak egy újabb rókabőr lenyúzására tett kísérletek lennének. A két regény, még ha minőségileg hasonlóan jó színvonalúra is sikerül – mint akár Orson Scott Card akár John Scalzi próbálkozásai –, alapvetően más élményt kínál, elolvasásuk abszolút megéri.

Kinek ajánlom?
– aki szereti a könnyed stílusú, szabados nyelvezetű könyveket;
– aki kíváncsi az utóbbi évek leghangulatosabb sci-fijére;
– aki azt hiszi, hogy elköltözni egy gyarmatra a galaxis másik végébe nem más, mint a romantikus mókázások legújabb változata.

Az írás a Fantazmo.hu-n is megjelent! 

Beleolvasó

3 megjegyzés :

  1. Elmesélek egy történetet.
    Annak idején, talán a sfmagon olvastam Scalzi Vének háborújáról. Akkor még nem jelent meg nálunk, de a könyv első mondata engem kilóra megvett. Fent tartom, hogy ilyen ütős mondatot sem addig, sem azóta nem olvastam. Legyen az első vagy utolsó.
    Aztán Agave kiadta könyvet, gyorsan meg is vettem, és elolvastam. A Vének háborúja egy baromi jó könyv, sokszor kiolvastam már, és a kedvenceim között van, de magának a könyvnek nem sikerült felnőnie az első mondathoz. Nekem végig olyan érzésem volt, mintha dokumentarista stílusban íródott volna. (Persze semmi köze nincs hozzá, ráadásul nincs is a stílussal semmi bajom.)
    Később olvastam a Szellemhadtest fülszövegét, és elégé húztam rá a számat. Persze rögtön megvettem, ahogy megjelent, egy lendületből kiolvastam. Azt kell mondanom, hogy alaptalan volt a szájhúzásom, mert a sorozat legjobb része a Szellemhadtest.
    Majd jött az Utolsó Gyarmat, amitől előzetesen nagyon sokat vártam, de óriási csalódás lett. Igazán nem is tudtam eleinte, hogy miért nem tetszett a könyv. Scalzi stílusa nem változott, a meseszövése ugyanolyan jó maradt.
    Most, hogy Zoé történetét is olvastam, rájöttem mi volt a bajom, bajaim. Az Utolsó Gyarmat csavarja nem tetszett. Legközelebb hozzám végig a GYE állt, és tudjuk mi lett a vége a könyvnek. Ez nem tetszett. Az sem tetszett, hogy míg az első két könyvben szuperképességekkel rendelkeztek a főszereplők, ebben már nem.
    Egyébként Scalzi egy nagyon szemtelen úriember, ugyanis az általa kitalált világról nagyon sokat nem árul el. Ugyan sok technikai újdonságot megismertet velünk, de magáról az Univerzumról csak kiskanállal adagolja az információt. Pedig annyi mindent olvasnék még róla, olyan lehetőségeket vázolt fel a könyveiben, ami engem baromira érdekelne.
    Amúgy Zoé története jó volt, de ugyanolyan, mint az Utolsó gyarmat. De az utolsó két könyvet nem tartom kihagyhatatlannak az ember életéből, de az első kettőt feltétlen muszáj elolvasnia egy sf szerető embernek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az utolsó kettő rész elmarad az első kettőtől (nekem az első a kedvencem), de nem sokkal. Rendkívül szórakoztatóak még így is. :)

      Nekem sem jött be a végén a csavar egyébként. Eszembe sem jutott, hogy ez lesz!

      Törlés
  2. Nálam az első rész a nyerő, ami mindent visz, viszont rögtön utána Zoe története. Van az a jelenet a 100 obin harcos és Zoe között, az egyrészt ipari hatásvadász, amit én hiába észleltem az agyammal, mégis megtette a magáét, így A Vének után rögtön a negyedik rész jön nálam. A legkevésbé a Szellemhadtestet szerettem, de mondjuk még így is marha jó volt. Scalzi nagyon tud valamit:)

    VálaszTörlés