2013. augusztus 31., szombat

Richard Stark - Mindent vagy mindent


Richard Stark - Mindent vagy mindent
(Parker 19.)

Richard Stark - Flashfire
(Parker 19.) 
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Sorozat Könyvek, 2013
Hossz: 304 oldal
Műfaj: krimi
Fordította: Illés Róbert
Belolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
Parker helyettesít valakit egy bankrablásban, amelyik ugyan a várakozásoknak megfelelően jól sikerül, de Parker mégsem kapja meg a részét. Társai arra próbálják rábeszélni, hogy vegyen részt velük a következő, nagyszabású ékszerrablásban. A bankrablásból szerzett pénz ehhez az akcióhoz kell nekik, alaptőkének. Amikor azonban Parker megismeri a részleteket, az esélyek felmérése után nemet mond. Három társa ekkor csupán egy kevéske előleget ad neki, bár megígérik, hogy megkapja majd a részét, néhány hónap múlva, a sikeres, nagyszabású akció után.
Pedig, jobban tették volna, ha nem ígérnek semmit, hanem megölik Parkert, aki közismerten rosszul tűri, amikor megpróbálják átverni. Társai nyomába ered, és a tét most már nem csak az a pénz, amivel tartoznak neki, hanem az ékszerrablás teljes bevétele.
Ahhoz azonban, hogy kivárja, amíg a három profi végrehajtja a tervét, és azután elvegye tőlük a zsákmányt, Parkernek fegyverekre, iratokra és nem utolsósorban pénzre van szüksége.

„Westlake pontosan tudja, hogyan kell megragadni az olvasót, becsalni a történetbe, és aztán addig fokozni az izgalmakat, amíg már nincs menekvés.”    Washington Post





A jó múltkor írtam a Sorozat Könyvek égisze alatt megjelent Larry McMurtry könyvről, a Gyilkosvölgyről, ami azonnal, ám mint látható, csak átmenetileg leszorította az olvasási listámról a westernnel gyakorlatilag egyszerre felfedezett Richard Stark (Donald E. Westlake) könyvet.

Donald E. Westlake (1933-2008)
Nem vagyok igazán nagy krimifaló, de Richard Stark Parker-sorozatának első része, a Visszavágó az első krimi lett életemben, amit kétszer is elolvastam – talán egy-két Sherlock Holmes történetet leszámítva. És még másodszorra is remek volt! Persze a Visszavágóból készített bosszú-film is roppantul tetszett annak idején, azt is többször néztem meg. Azt ugye már mindenki tudja, hogy a Richard Stark egy álnév, ami mögül a 75 éves korában elhunyt krimi-király, Donald E. Westlake ontotta a krimiket számolatlanul, hiszen csak a Parker-sorozata 24 részből áll. A Sorozat Könyvek Mindent vagy mindent című könyve ezen sorozat 19. része. Hogy miért nem sorrendben jelennek meg az egyébként roppant lazán, de attól még összekapcsolódó részek, arról az igazat megvallva fogalmam sincsen. Jelen kötet idei megjelenésének oka talán a Jason Stathem főszereplésével (egyébként elég jó választás Mel Gibson után) készült – Parker (2013) –  film moziba kerülése és az akörüli hype lehetett - már ha volt ilyen egyáltalán, hiszen én például azt sem tudtam a könyv olvasása közben, hogy bármiféle kapcsolat van könyv és eme mozgókép között. Viszont a következő magyarul megjelent Parker-regény, a Veszélyes szövetség a sorozat 21. része, aminek az okára aztán már végképp semmi magyarázatom nincsen. (Mármint, hogy a 20. rész miért maradt ki.) Úgy tűnik, még a szokásosnál is hányatottabb sorsa van hazánkban néhány világhírű író életművének. Örüljünk annak, hogy egyáltalán szépen lassan, de jelennek meg a műveik. Mindenesetre az már biztos, hogy a közeli jövőben megnézem a filmet is. [Gyors update: Közben megnéztem a filmet és... borzasztó volt. Nem csak annyi, hogy könyvben minden jobb, de a film fele teljesen át volt írva, gondolom, hogy még a könyvnél is izgalmasabb legyen, de nem lett az. Statham színészileg (omg!) még hozta is a karakterét, nem az ő hibája volt, hogy a forgatókönyvírók teljesen átírták Parker és az ellenfelei karakterisztikáit, így a könyv egyik óriási húzását - nevezetesen, hogy Parker sokkal de sokkal ádázabb, veszélyesebb, mint ellenfelei - tették teljesen tönkre. Hagyjátok ki nyugodtan.]

„…A többiek mind Uzit fogtak a kezükben, egyes lövésre állítva, mert azt nem tiltja a törvény, de természetesen azonnal át lehet állítani õket sorozatlövésre, ha kitör az armageddon.”

A létező legjobb érzés volt olvasás közben rájönni, hogy az első és a 19. rész között eltelt harmincnyolc év alatt Richard Stark (alias…) mindvégig megtartotta összetéveszthetetlen, nekem roppantmód szórakoztató stílusát, és Parker sem öregedett egy percet sem. Még mindig sötét karakterű, rigorózusan hajthatatlan, és nem tűri, ha az előzőleg megbeszélteken akár egy betűt is meg akarnak változtatni. Három alkalmi társa – ellentétben az első rész kegyetlen, mindent behálózó maffia-hálózatával – ráadásul, már ha az ember bankrablókkal haverkodik, még kellemes társaságnak is mondható. Parkert sem akarják átverni, egyszerűen nem tetszenek neki a következő balhé esélyei – amiben ráadásul nincs is igaza, hiszen a „nagy dobás” is könnyedén sikerül a triónak –, ezért mondhatjuk „behisztizik” és átkapcsol bosszúálló terminátor üzemmódba. Szokásommal ellentétben még egy békés kiegyezésbe torkolló befejezésnek is drukkoltam, ami Parker jellemét ismerve nem volt teljesen hamvába holt ötlet, hiszen egy-két neki véletlenül bekavaró szereplőnek végül is nem jutott azonnal golyó. Stark viszont nem volt ennyire lágyszívű, mint én. A krimiből hamar bosszútörténetté váló könyvben Parker azért, hogy célját elérje, szokásához híven átgázol minden szembejövő nehézségen. Az üldözés két hónapja alatt pedig vár rá veszély nem is kevés. Az előre látható nehézségeken kívül egy olyan rejtett ellenség is elkezd rá vadászni, akinek személye akár – nem tudom, hiszen nem jelent még meg a többi rész – köteteken is átívelhet, mindenesetre ebben a részben nem kerül megnyugtatóan lezárásra közös száluk.

Az író lényegre törő, mindig a feszültség magas szinten tartását célul kitűző stílusának köszönhetően az olvasó nemcsak hogy képtelen lesz unatkozni a könyvön, hanem gyorsabban végez is az olvasásával, mint ahogy Parker golyót ereszt egy gyanútlan sofőrbe – pedig az is pikk-pakk megy ám! A párbeszédes részek nagy aránya, a rövid, minden díszítést nélkülöző tőmondatok és a sűrűn tagolt fejezetek mind ezt az egy célt szolgálják. …és a recept persze működik is, hiszen a könyvet egyszerűen jó volt olvasni.

„…Memphisnek ezen a részén teljes volt az egyenjogúság. Pont ugyanannyi fehér drogos lakott a környéken, mint fekete.”

A történet során Parker, miután keresztülvág fél Amerikán, Palm Beachen találja magát – aminek csillogása elé Stark kitűnően állít görbe tükröt! –, ahol a közhiedelemmel ellentétben nem a pénz a minden, hanem a látszat. Ha csak olyan pénzed van, amiért megdolgozol, ne is költözz Palm Beachre, hiszen a munkával megkeresett pénz ott egyenesen szégyen. A legjobb, ha örökölted a vagyonod, vagy ha ez nem megy, akkor legalább egy agyonhallgatott törvényszegés legyen a háttérben – lehetőleg sikkasztás –, különben még kiutálnak maguk közül az elképzelhetetlen vagyonokat felhalmozó, mindazonáltal nem kicsit furcsa Palm Beach-i őslakosok.

„…A páncélterem melletti helyiségekben elhelyezett speciális tükrök, a hétköznapi tükrökkel ellentétben, szürke árnyalatúak voltak, ezért amikor a csorda hölgytagjai felvették az ékszereket, és megcsodálták magukat, nem láttak annyi ráncot és egyéb kellemetlen dolgot, mint amennyit egy átlagos tükör érzéketlenül megmutatott volna.”


Bár az első és eme rész közötti 17 kötet eddig kimaradt, de a könyvben okosan elhelyezett, pár Parker múltjára való visszautalás segítségével megtudhatjuk, hogy a már-már emberfeletti kitartással és elszántsággal megáldott főhős nem sűrűn szokott olyan helyzetekbe kerülni, ahonnan nem tud saját erejéből kivergődni valahogy. Most ilyen helyzetbe kerül és két olyan valószínűtlen szövetséget is kénytelen kötni, amin még önmaga is elcsodálkozik, sőt egy alkalommal még az írói deus-ex-machinának is a segítségére kell sietnie egy pár Keresztény Megújulás Védelmi Erők tag képében – igen, annyira gáz arcok egyébként, mint amit a nevük sugall. Nem vagyok az „isteni beavatkozás” nagy híve, sőőőt, de Elvis Clagg redneck-csapata legalább egyedi volt és valahol nagyon is vicces, szóval ezzel most kiegyeztem döntetlenben.

Nem akartam ilyen hosszan írni erről a rövidke kis könyvről, szóval zárszóként, annyit, hogy kicsit elmarad ugyan a Visszavágótól, de csak azért, mert az abban lévő ellenfelek nagyobb volumenek, egyébként stílusban, minőségben, olvasási élményben ez a rész is nagyszerű volt. Akinek tetszenek az akciódúsabb, magas fordulatszámon pörgő krimik, amiben a hangsúly nem annak a kitalálásán van, hogy hogyan is követhettek el valami gazságot, hanem a „sötét oldal” szemszögéből – már ha egyáltalán Parker a sötét oldal, ami egyébként ilyen formában nem is állja meg a helyét –, annak ajánlom Richard Stark könyvét. Nem igazán lehet benne csalódni. Hamarosan jelentkezem a 21. résszel.

Esetleg akkor, ha még nem olvastad a könyvet, de inkább akkor sem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése