Ugrás a fő tartalomra

Robert A. Heinlein - A Hold börtönében


Robert A. Heinlein - A Hold börtönében

Robert A. Heinlein - The Moon Is A Harsh Mistress
Eredeti megjelenés: 1966
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2010
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Hossz: 422 oldal
Fordította: Bihari György
Vásárlás:
BOOKER
Díjak: 
HUGO-díj, 1967
Nebula-díj jelölt, 1966

Tartalom:
„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra.
A „holdlakók” felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak.
Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.







Robert A. Heinlein (1907-1988)
Robert A. Heinlein amerikai sci-fi szerző legalább akkora jelentőségű író, mint Isaac Asimov – aki egyszer egyenesen azt mondta, hogy Heinlein volt a valaha élt legnagyobb sci-fi szerző a világon – vagy Arthur C. Clarke volt. Oly sok írótársához hasonlóan ő sem írással foglalkozott először. Fiatalkorában mérnök és katona volt – kommunikációs tiszt – a haditengerészetnél, ahonnan egészségügyi okokból kellett távoznia. Ez után politikai karrierről álmodott, és csak ennek az álomnak a meghiúsulása után kezdett írni. Eleinte – sikeres – ifjúsági történeteket, novellákat és ismeretterjesztő cikkeket írt. 1959-ben érkezett el számára a kitörés, mikor kiadója elutasította a Csillagközi invázió kiadását, mert túlságosan militarista hangvételűnek tartotta. Innentől kezdve Heinlein csak felnőtteknek szóló könyveket írt, amelyek sikert sikerre, díjat díjra halmoztak - bár nem mindegyik jelent meg még életében.

"Ahogy a Biblia mondja: Isten a legerősebb tüzérség mellett harcol."

There Ain't No Such Thing As A Free Lunch
(Nincs ingyen ebéd!)
A Csillagközi invázió az egyik legjobb háborús sci-fi, amit valaha írtak – talán egyszerűen „A” legjobb, hiszen úttörő pozícióját sosem fogja már „fenyegetni” más könyv –, filmváltozatát, ha tucatnyiszor nem láttam, akkor egyszer sem. Még a jóval gyengébb folytatások is megőriztek valamit az eredeti hangulatából. Mikor 2010-ben a Metropolis Media kiadta az A Hold börtönében című művet, azóta szemezek vele. Most, hogy túl vagyok az elolvasásán, az érzéseim felemások. Először is el kell mondjam, hogy nem azt kaptam, amit vártam. Úgy gondoltam egy jövőben játszódó „börtön-regény”-nek valami hasonlónak kell lennie, mint a Menekülés New Yorkból/Los Angelesből páros, vagy a Fortress duológia – csak hogy a már klasszikusnak számító börtön sci-fiknél maradjak. Kilátástalan helyzet, disztópikus hangulat, tervezés, menekülés, egyszóval a szokásos klisék, sablonok. Szívesen olvastam volna egy ilyen könyvet is, de mint kiderült, ez most messze nem ilyen volt.

"Nem fogok vitatkozni arról, hogy egy gép képes-e "igazán" élni, lehet-e "igazán" öntudata. Van egy vírusnak öntudata? Nyet. Hát az osztrigának? Kétlem. Egy macskának? Csaknem biztosan van. Egy embernek? Rólad nem mondhatok véleményt, tovaris, de nekem van."

Várakozásommal szemben viszont nem kevesebbet kaptam, mint a forradalmárok kiskátéját! A figyelmes és érdeklődő olvasó pár háborús regényben (vagy a már pár évtizede mindenki számára könnyedén hozzáférhető, lassan underground klasszikussá váló 1971-es The Anarchist Cookbook-ban) azonnal megtalálhatja, hogyan kell például Molotov-koktélt készíteni, vagy éppen a gerillataktikára alapuló harcmodor trükkjeit is gyorsan el lehet lesni. Ebből a könyvből viszont minden talmi mismásolás – és túlzás – nélkül, az alapoktól tanulhatjuk meg, hogyan építhető ki egy forradalom megnyeréséhez szükséges tömegbázis, vagy – sajnálatos módon, de ez is benne van - egy komplett terrorista sejthálózat. Bár Heinlein stílusa könnyed, olvasmányos, sőt rendkívül humoros is, a könyv egész első harmada erről szól. Vicc nélkül. Az, hogy a könyvben ehhez egy (unatkozó, barátkozni, játszani vágyó) Mesterséges Intelligencia is a szereplők segítségére volt, csak a könyvbeli forradalmárok életét könnyítette meg, de a valóságban akár nélküle is működhetnek a könyvből szerzett ismeretek, módszerek. A hadseregnél tanultak igazán jól jöttek Heinleinnek a könyv ezen részeinek megírásához. [Ezért roppant fontos, hogy olvasás közben ne ragadjanak el forradalmi képzelgéseink és maradjunk meg valamennyire a valóság talaján. :-D]

Gondolom, az olvasók többsége nem a kormánydöntögető technikák tanulmányozása miatt szeretné elolvasni a könyvet, ezért sietve szeretném tisztázni – kicsit komolyabban –, hogy a könyv kitűnő! Sőt, kedvenc! A helyszín – a Hold börtönvilága –, és a jövő társadalmában szép számmal jelen lévő furcsaságok garanciát jelentenek arra, hogy a mű a legvéresebb szájú sci-fi fanatikus ízlésének is meg fog felelni. Semmi véletlen nincs abban, hogy a regényt háromszor is beszavazták az olvasók a valaha írt tíz legfontosabb sci-fi mű közé. A szereplők hitelesek, emberiek – talán meglepő, de még az öntudatra kelt szuperszámítógép is! A történet fordulatos, de mindvégig logikus, érthető. A könyv második harmadában a hangsúly a politikára, azon belül a gazdaságpolitikára és egy működő kormány felállítása jelentette probléma megoldása felé tolódik át, és ez leírva megint olyan lelombozóan hangzik, hogy újra jelzem: ekkor is JÓ, ÉRDEKES, sőt IZGALMAS marad a könyv, sehol nem érzünk majd tankönyvszagot. Sőt, konkrétan megvilágosodtam, mikor Bernardo de la Paz professzor egyik eszmefuttatása közben VÉGRE rájöttem, hogy én is – mint ő – racionális anarchista vagyok! Eddig nem tudtam ugyanis nevet társítani a világnézetemhez. „…nem számít, milyen törvények vesznek körül. Ha tűrhetőnek találom, eltűröm őket; ha túlságosan ellenszenvesek, akkor megszegem őket.” [Azért ez persze így leírva durvábbnak tűnik, mint a valóságban! :D]

"Nekem nem is a delnő által utált dolgok listája ütött szöget a fejembe, hiszen egyértelmű, hogy olyan bolond volt, mint aki az ablakfával elszaladt, hanem az, hogy mindig akadt valaki, aki egyetértett a tilalmaival. Ez valami ősi ösztön lehet az emberben: megakadályozni másokat abban, amiben örömüket lelnék. Szabályok, törvények - mindig másoknak!"

A Hold börtöntöltelékeiről szóló disztópia szinte utópiába fordul, miközben egyre többet kezdünk meglátni a száműzöttek holdbéli mindennapjaiból, érzéseiből, gondolataiból. A Hold lakosai a jókora kisebbségben lévő nők felé annyi tiszteletet mutatnak, hogy egy harcos feminista is elsírná magát gyönyörűségében közöttük. Gavallérok, alázatosak, mindent a nők érdekeinek rendelnek alá az életükben. A Holdon lévő szokatlanul liberális családmodellek - amelyek egyébként Heinlein kedvenc témáinak egyike - is ebből adódnak – klánházasság, lineáris házasság, többférjűség (poliandria). Ezek között az űrbéli törvényenkívüliek között – akiknek sokszor hetedíziglen bűnöző volt minden felmenője – az illedelmesség az alapállapot. Kicsit árnyalja ezt a romantikus idilli képet, ha hozzáteszem, hogy egy gyanútlan, tudatlan, földi turista bizony gyorsan a vákuumban találhatja magát űrruha nélkül, ha engedély nélkül hozzá mer érni egy női lakos kezéhez. Ide kívánkozik még egy gyors megjegyzés a könyv stílusához igazítva: nyálas romantika – természetesen: null program!

"Az első szállítmány elítélt érkezése óta az első dolog, amit az ember megtanul a Holdon, hogy zéró nyomáson kötelező a jómodor."

A könyv harmadik része izgalmakban a leginkább bővelkedő, de más, nagy társadalmi kérdéseket már nem boncolgat. Mondhatni, hogy „tipikus háborús sci-fi” lesz belőle, nagyszerű lezárással. Viszont bámultra méltó, hogy a mondanivalója mennyire időszerű még ma is, nálunk is (ami pedig nem, azt jó lenne, ha sürgősen alkalmaznánk) – és igen, ezt még úgy is fenntartom, hogy a Holdon eléneklik az Internacionálét, ami manapság azért „nem annyira menő” itthon, vagy hogy a szerző szimpátiája enyhén szólva sem a ma is uralkodó, elnyomó, kapitalista világrend mellett van. Ha semmi másra nem gondolunk, csak a forradalmárok jelmondatára – Nincs ingyen ebéd! –, ez még akkor is igaz. Megszívlelendő egysoros – még ha sokaknak esetleg nem is tetszik, amit sugalmaz…

Heinlein könyve nagyszerű sci-fi klasszikus – rengeteg orosz (szláv?) kifejezéssel tarkítva –, ami többszöri (sokszori) olvasásra méltó! Dávid és Góliát harca hipermodern köntösbe bújtatva. Kifejezetten NEM csak sci-fi rajongóknak, hanem politológusoknak, különféle társadalomtudományok után érdeklődőknek, (politikai radikálisoknak/politikusoknak/kezdő diktátoroknak) egyaránt kötelező olvasmány. Heinlein több könyve is elérhető magyarul, de igazán jó lenne legalább az Angyali üdvözletből és a Csillagközi invázióból egy utánnyomás....


A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadónak!

Megjegyzések

  1. Ez a könyv 2011-ben a kedvencem volt, de az utóbbi 4-5 évben is bőven ott van a top 10-ben.
    Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet a nemrég megjelent Ajtó a nyárba, mert Heinlein még nagyon sok jó dolgot írt. A regényei közül pl. az általad említett Csillagközi invázió és az Angyali üdvözlet is nagyon jó volt, ahogy a - leginkább fekete borítós Galaktikákban található - novellái is zseniálisak. És a szintén egy olyan számban olvasható, Az ember, aki eladta a Holdat c. kisregénye is pörgött, mint a motolla! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 34. oldalon tartok még csak, de eddig nagyon jó. Az eddigi stílusa miatt biztos vagyok benne, hogy végig tetszeni fog. A sztorijáról még nem tudok nyilatkozni. ;)

      Törlés

Megjegyzés küldése