Ugrás a fő tartalomra

Mark Lawrence - Tövisek királya


Mark Lawrence - Tövisek Királya
(A Széthullott Birodalom 02.)

Mark Lawrence - King of Thorns
(The Broken Empire 02.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2013
Műfaj: dark fantasy, poszt-apokalipszis, sci-fi, szépirodalom
Fordította: Gy. Horváth László
Vásárlás:
BOOKER
Részlet a könyvből: [ITT]

Tartalom:
A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…
Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.
Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.
Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt.





Mark Lawrence (1950-)
Van egy listám azokról a könyvekről, amiket a blog elindítása óta olvastam. Ezen – szigorúan szubjektíven, nem nézve semmi mást, csak a szórakoztatási faktort, amit a könyv nyújtott nekem – látom egymáshoz viszonyítva, melyik könyv a „legjobb”, hiszen eme dinamikusan változó listán könnyű követni, hogy X könyvhöz képest Y jobban tetszett-e, vagy sem. Az egésznek persze szinte semmi értelme, de az éves TOP X-es listák elkészítését nagyban segíti ez a kis belsős mankó.

Mark Lawrence nálunk tavaly megjelent első könyve, a Tövisek Hercege a harmadik legjobb – helyesebben: a harmadik számú, nekem legjobban tetsző – regény volt 2011 óta. Csak Orson Scott Card A kegyelem ára és Justin Cronin A szabadulás című könyve „előzte” be. Alig bírtam kivárni, hogy a folytatása is megjelenjen végre. Szerencsére idén tavasszal már a kezembe is vehettem a tetszetős kiadású kötetet, de minden akaraterőmet összeszedve nem vetettem rá magam rögvest, hanem hagytam még pár hónapig érlelődni. Gondoltam, így majd nem kell olyan sokáig várni a harmadik rész megjelenéséig, ami egyébként várhatóan idén augusztus elsején meg is történik, szóval egy kis esély van az idei magyar kiadásra is (a kézirat már a kiadónál van, ők reménykednek a november körüli megjelenésben), bár valószínűleg inkább csak 2014-re ér el hozzánk a FuMax kiadó jóvoltából.

"Maical testvér bölcsessége abban áll, hogy tudja, mennyire hülye, és hagyja, hogy mások vezessék. Az emberiség ostobasága abban áll, hogy nem cselekszünk hasonlóképp."

Igazából az első rész annyira jól sikerült, érett írás volt, hogy nehezen tudtam volna elképzelni, hogy Lawrence-nek komoly problémát jelentene hasonlóan magas színvonalon megírnia regényfolyamának következő részét. Szerencsére az orrom ezúttal sem csalt meg, és az első résszel megegyező minőségű írást kapunk, ami azonban jelentősen vaskosabbra sikerült – ami nálam újabb plusz pont. Ebben az irtózatos melegben, amikor olvasni sem nagyon van erőm, nem még írni, további szószaporítás helyett nézzük meg, miért A Széthullott Birodalom trilógia az egyik legjobb kortárs fantasy a boltokban.

"...Uralkodói igazságtételért folyamodott hozzám egy „falu”, ahogy a Renar-felföldön nevezik az ilyesmit, habár másutt csak három háznak meg pár csűrnek titulálnák. Fenn van valahol a hegycsúcsok között. Úgy hívják, hogy Belezd. Állítólag valamivel följebb van egy Kisbelezd is, de az nem lehet több egy nagyobbacska hordónál. Azon ment a disputa, hogy hol a nyavalyában végződik az egyik rühös paraszt sziklamezeje, és hol kezdődik a másiké. Na, felvonszoltam magamat meg Makint vagy ezerméternyi hegyoldalon, hogy egy kis királykodást előadjak. A jelentés szerint máris több falusi férfi vesztette életét ebben a vendettában, de közelebbi szemrevételezéskor kiderült, hogy a veszteségek mindössze egy disznóra meg egy asszony bal fülére rúgnak. Még nem is olyan régen ott helyben kinyírtam volna mindenkit, és lándzsára tűzött fejekkel jöttem volna le a hegyről, de úgy látszik, kifáradhattam a gyaloglásban. Mindenesetre tűrtem, hogy a rühös parasztok előterjesszék a tényállást, amit ők nagy vehemenciával és még nagyobb szószátyársággal meg is tettek. Már sötétedett, munkához láttak a helyi bolhák, úgyhogy végül közbevágtam...."

Nem mintha a könyv történetével bármi baj lenne, de most újra bebizonyosodott a számomra, hogy egy mű legfontosabb alkotóeleme nem a sztori maga, hanem a hangulat, az írói stílus. Ebbe vagy azonnal beleszeretünk, és innentől felőlünk bármi történhet a szereplőkkel, vagy abbahagyjuk a könyvet, mint nem nekünk valót. Lawrence stílusa lenyűgöző! Azt sajnos nem tudom megítélni, hogy a már-már szépirodalmi igényességű szóhasználat inkább a József Attila-díjas műfordító – Gy. Horváth László – érdeme-e vagy eredeti nyelven is ennyire az átlag fantasy irodalom fölé tornyosul az írás. Nagy valószínűséggel mindkettő megállapítás igaz lehet, és a könyv magyar kiadója jó érzékkel választotta meg, ki ültesse át nyelvünkre a regényt. Nem kell azonban megijedni attól sem, hogy szépirodalmat merek említeni egy mondatban a fantasyvel! Nem több oldalt felölelő, unalmas tájleírásokkal vagy érthetetlen gondolat-futamokkal keresztül-kasul átszőtt szöveggel van teli a könyv, inkább apróságok garmadájára gondolok – nem hétköznapi, hirtelen meghökkentőnek ható szavak használatára inkább -, amik az olvasási élményt fokozzák. Nehéz megfogalmazni ezt, bele kell olvasni, hogy érthető legyen, de azonnal látszik, hogy egyszerűen magasabb minőségű a szöveg, mint a nagy átlag. Patrick Rothfuss (fordította Bihari György) könyvei ilyenek még egyébként, ha már valakihez hasonlítani szeretném a zsáneren belül.

"...Ahol három ország összeér, ott mindig jó a termés. A véráztatta föld dúsabb talaj..."

De nem is a nyelvezettel kellett volna kezdenem, hiszen az önmagában mit sem ér, ha közben a könyv hangulata lapos és a szereplők érdektelenek, üresek. A fantasy irodalom nagy masszájából nekem az epikus és a dark vonal a kedvencem. Itt ennek a kettőnek a szerencsés ötvözetével találkozhatunk – nyakon öntve egy jó adag poszt-apokalipszises sci-fi-vel. Most komolyan, kell ennél több? Nekem tutira nem. Ezt egészítsük még ki Jorg herceg nem-igazán-szerethető – mégis sokszor roppant humoros - karakterével és hasonló attitűdű társainak seregével, és máris megkaptunk egy gyakorlatilag hibátlan regényt. Bátor és karakán dolog volt a szerzőtől, hogy a szereplők végig hűek maradtak személyiségükhöz - egy kis jellemfejlődés és lelkiismeret-kezdemény néhol azért már látszik -, és talán egy jelenetben sem cselekedtek másként, mint ahogy várható volt tőlük. (Spoiler: A kedvencem volt, mikor mégis kiengedi az oroszlánt.)

"Réges-régen, nyájasabb időkben, Grumlow testvér fát faragott, fűrésszel és vésővel dolgozott. De ha rossz idők járnak, az ácsokat keresztre feszítik. Grumlow kést fogott hát, és embereket kezdett faragni. Puhánynak látszik ez az én pengetársam, vékony, sápadt, csapott állú, szomorú szemű, olyan kajla az egész ember, mint a bajsza az orra alatt. De a keze gyors, és nem fél az éles vastól. Ha egy szál tőrrel mégy ellene, kivágja belőled a tévedésed."

A második rész története egyébként négy évvel az első után játszódik – egy nap alatt -, de sokszor visszapillantunk majd az elmúlt négy év alatt történtekre is. A két idősík – és a naplóbejegyzések – ellenére is könnyen követhetőek az események. Nagy volumenű csaták, váratlan fordulatok (például a nagyszerű vége!!!), cinikus dumák, nagyon komor hangulat, (megszámlálhatatlan idézhető rész) és egyéni kalandok sorozata a mű – pillanatnyi megállás nélkül. [A világ hátteréről, történelméről részletesebben az első résznél olvashattok!]

"...Ha eléggé megszorongatják, előbb-utóbb minden férfi a sarkára áll. Minden férfi elér egy olyan pontra, ahol akkor is azt mondja, hogy „nem”, ha semmi más oka nincs rá, mint hogy szépen lehet megformálni a szót, és jó az íze..."

Természetesen kedvenc lett, mint ahogy az első rész is! Várom a folytatást, valamint jó egészséget – és egy soha el nem romló számítógépet – kívánok Mark Lawrence-nek, remélem rengeteg könyvet fog még írni nekünk!

"...Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad."

A könyvért köszönet a FuMax Kiadónak!

"Sok férfi nem olyan, amilyennek látszik. Bölcsesség lappanghat egy bárgyú vigyor mögött, bátorság tekinthet ki egy rémült szempárból. De Rike testvér ritka ember: az ő arca mindent elárul. Durva vonások a csapott homlok alatt, régi sebek ronda forradásai, kurta, sűrű, mocskos fekete haj, mely tüskésen meredezik a világ legkeményebb koponyáján. S ha Isten kisebb testet ad neki az eszelős mennyiségű izomköteggel megpakolt óriás váz helyett, gyengeséget az ökörfogat teherbírása helyett, Rike akkor is a keresztény világ legfélelmetesebb törpéje volna. [...] Rike testvér ereje nem csak a csontjaira pakolódott izomzatból ered, sokkal inkább abból, hogy képes gyűlölni még az élettelent is."

"...Természetesen igaza volt atyámnak. Volt mit tanulnom azon az éjszakán. A kutya gyengeség volt, márpedig egy gyenge ember sohasem nyerheti meg a Százak Háborúját. És az sem nyerheti meg, aki enged a kisebbik rossznak. Ha csak a kisujjadat is odanyújtod, azt fogod hallani: „Na még egyet, Jorg, na még egyet.” És a végén megég, amit szerettél. Atyám leckéje helyes volt, de hiába tudom ezt, akkor sem bocsáthatom meg neki, ahogyan megtanított rá..."

Megjegyzések

  1. Én is most olvasom, kb. a felénél járok.
    Abban egyetértünk, hogy ugyanaz a színvonala, mint az elsőnek, de mivel nekem már az sem jött be... :)
    Jorg karaktere számomra teljesen érdektelen. Sem pozitívan sem negatívan nem tudok viszonyulni hozzá. A sztori meg össze-vissza ugrál, de haladni szinte nem halad semmit.
    Csak a háttérvilág miatt adtam neki bizalmat, mert az első kötetből igazán csak az fogott meg. Lehet, hogy kár volt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bizony! Kinek a pap, kinek a papné! :D
      Pont ennél a posztnál írtam:
      "...most újra bebizonyosodott a számomra, hogy egy mű legfontosabb alkotóeleme nem a sztori maga, hanem a hangulat, az írói stílus. Ebbe vagy azonnal beleszeretünk, és innentől felőlünk bármi történhet a szereplőkkel, vagy abbahagyjuk a könyvet, mint nem nekünk valót."

      Neked abba kellett volna hagyni már az elején. Szerintem a harmadik részt már ne olvasd el... én meg alig várom már, hogy megjelenjen.
      Nem tetszhet minden mindenkinek. :)

      Törlés
  2. Èn imádtam a második rész lázálom szerü idösikváltásait! Rég olvastam már olyan könyvet ami ennyire lekötött volna!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése