2013. április 15., hétfő

Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj


Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj
(Jean le Flambeur 01.)

Hannu Rajaniemi - The Quantum Thief
(Jean le Flambeur 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 392 oldal
Műfaj: sci-fi, cyberpunk
Fordította: Juhász Viktor
Linkek:
A Jean le Flambeur sorozatba tartozó szereplők listája és egy rövid kis magyarázata/értelmezése is néhány történet-szilánknak [Érdemes ránézni!]
Díjak:
Tähtivaeltaja-díj győztes, 2012
(Adott évben a legjobb Finnországban megjelenő sci-fi könyvért járó díj.)
Locus-díj jelölt, 2011 [Legjobb elsőkönyves szerző]
John W. Campbell emlékdíj jelölt, 2011

Tartalom:
Jean le Flambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli Naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Élő legenda, aki egyszer mégis rajtaveszt, és utána hosszú időn át egy virtuális börtönben kénytelen saját másolataival halálos párbajokat vívni.
Egészen addig, amíg egy titokzatos lány és még rejtélyesebb megbízója ki nem szabadítja… azonban a jótettnek ára is van, és ezzel kezdetét veszi Jean le Flambeur eddig legnagyobbnak ígérkező kalandja. Irány a Mars, ahol egy vándorló városban egyszerre kell felkutatnia régi önmagát és kicseleznie egy zseniális ifjú mesterdetektívet, a tét pedig sokkal nagyobb, mint elsőre azt bárki gondolná.







Hannu Rajaniemi (1978 - )
Az alig kimondható nevű fiatal Hannu Rajaniemi 1978-ban Finnországban született. Foglalkozását tekintve kutató-matematikus, a fizika doktora, akinek kedvenc témája - és kutatási területe - a húrelmélet. Jelenleg is tudományos területen dolgozik, hiszen saját cége, az Edinburgh-i székhelyű ThinkTank Maths vezetője. Novellái 2003 óta jelennek meg hazájában, de első regénye csak 2010-ben jelent meg (angolul). Ismert fabulának számít már, miszerint irodalmi ügynöke a regény első 24 oldalának elolvasása után ajánlott neki három kötetre szóló szerződést. A Jean le Flambeur mestertolvaj kalandjairól szóló trilógia második része - A fraktálherceg - tavaly jelent meg külföldön, hozzánk pedig áprilisra hozta el az Ad Astra Kiadó.

Tavaly, majdnem pontosan egy évvel ezelőtt (hogy repül az idő) még nem sikerült beszuszakolnom a frissen alakult Ad Astra Kiadó debütáló kötetét az elolvasott könyvek közé, de ettől függetlenül nagyon is érdekelt, milyen kalamajkákba is kerül a magabiztos zsivány a Marson. A második rész közelgő megjelenése pedig újra időszerűvé tette mihamarabbi elolvasását. Arra is kíváncsi voltam, hogy Greg Egan Diaszpórájának olvasása után az a bizonyos bűvös "kvantum" szócska vajon végleg káromkodásként kerül-e be a szótáramba, vagy kibékülünk. ;-)

Az elején finoman szólva sem indult a kapcsolatunk valami biztatóan. Az első huszonnégy oldal elolvasása után én bizony nem adtam volna szerződést az írónak. Van egy pár olyan mozzanat - nevezzük írói fogásnak -, amit általában egy könyvben sem szoktam szeretni. Kiemelt helyen szerepelnek az álomjelenetek, amikor bármi megtörténhet, semmi nem az aminek látszik, ha meg mégis igen, akkor az író egy tollvonással meg nem történté teheti az egész részt. Olcsónak tartom ezt, és a könyv elején, a Börtönben - vagy később és/illetve más könyvekben a cyberspaceben - játszódó jelenetek sokszor tipikusan ilyenek, csak pepitában. Érthetetlenek, elképzelhetetlenek - de persze nem pont ilyennek kellene lenniük? (A Börtön például egy anyagi hely volt a Trojan Neptun övben, egy konkrét Börtön-börtön, vagy egy programba volt bezárva ugyan ott - mintegy loopolva - az agya a tolvajnak? - és - Egyáltalán hogy szöktették meg?)

A kvantumok tehát feladták a leckét most is, nem mondhatom, hogy felfogtam mindent. Az arkhónok leírása és működése - citromos sörbet ízű börtön, pekándiós jégkrém ízű defektálás-minta valamint fahéj ízű Mieli (aki néhol Meili) - viszont visszaadta a lelkesedésem. Beláttam, hogy nem kell mindent azonnal megérteni, ez - sem - az a könyv lesz, ami olvasás közben azonnal érthető. Azonban amíg Egan könyve a matematika és a reáltudományok szépségét akarta nekem megmutatni - Ha, ha, ha - erre semmi esélye sem volt! -, addig Hannu úr könyve költészet. Kicsit mint Ian McDonald A dervisház című könyve (hogy az Ad Astra könyveitől ne szakadjak messzire). Nem próbáltam a folyamatosan feltűnő idegen szavak jelentését - gevulot, gogol, exomemória, pellegrini, szobornoszt (vagy ha már itt tartunk, kvantumcsomókból készült szárnyak, amik tükörfelülete gyémántkemény tűzfallá alakul - WTF is this?) - azonnal megfejteni, hanem hagytam magam a könyvvel sodortatni.

Valóságos felüdülés volt a kvantum-jelenetes részek után, mikor megismerkedünk Isidore-al, a gevoult-álca mögött rejtőzködő tíz éves mesterdetektívvel - aki civilben építészetet tanul az egyetemen -, és a cádikokkal, akik a marsi mozgó város, Labirintus önjelölt igazságosztói. Nem tudom miért van így, de attól még tény, hogyha lehet választani, hogy kinek szorítsak, a törvény őreinek-e, vagy egy öntörvényű tolvajnak, én mindig a rend erőit választom (ezért se szeretem például az Ocean's Eleven-hez hasonló, simlis, heist-alaphelyzetű filmeket). Talán ennek is köszönhető, hogy bár a szívtipró Jean le Flambeur karakterét is sikerült maradéktalanul megkedvelnem - nagy segítség volt ebben a neve, amit nem igazán bírtam mosolygás nélkül olvasni - a könyv vége felé, de az Isidore-os részek már sokkal hamarabb beszippantottak. A könyv többi szereplője közül a beszélő hajó és a Hallgatagok csoportja emlékezetes marad, de sajnos például Mieli és Pixil, a zoku lány nem igazán ragadta meg a figyelmemet.

Jean és Isidore karaktere viszont szerencsére volt annyira érdekes és elvarázsoló, hogy villámgyorsan én is a marsi események közepében találtam magam, és a szemben álló felek - a jók és a gonosz kriptaktőrök - között dúló titkos "cyber"-háború fokozatosan feltárulhatott előttem. A hol lírai finomságú, hol sci-fi regénynél talán valahol el is várt bonyolultságú tech-szöveg mellett szerencsére a történet sem szenvedett csorbát. Ugyan alig tudunk meg valamit a szobornoszt Alapítóiról, és a konfliktus eszkalálódása előtti eseményekről, de amennyi átsejlik az eddig elcsepegtetett információmorzsák mögül, itt még valami nagyon epikus dolog is történhet. Valahol persze már történt is, elég ha csak arra gondolunk, hogy mi is igazából a Labirintus. Ki ne maradjon véletlen, hogy a könyv zseniális ötletek egész tárháza. Kezdve az Idő pénznemként való használatától - elfogy, meghalsz (melyik filmben is volt ez, ja igen, a 2011-es In Time-ban) -, a nemesként majd Hallgatagként leélt életek folyamatos körforgásáról vagy a zokuk (ami egyébként japánul klánt jelent) transzhumán  frakciója, akik tudatukat feltöltve a hálózatba, a jó öreg hálózati játékok utódjaként, kvantum-raideken játszanak és emellett a szobornoszt ellenfelei - hogy csak a legfontosabbakat említsem. A végére igazából egy dolog nem volt a számomra csak meggyőző a könyvben, méghozzá a detektív-szál azon aspektusa, hogy Isidore olyan iszonyú nagy detektív-koponya lenne. Konkrétan rájött, hogy ki követett el egy gyilkosságot, de az elkövető személye annyira egyértelmű volt, hogy még én is rájöttem azonnal, pedig ez nem feltétlenül jellemző rám. Utána meg inkább csak sodródott az eseményekkel. Ettől persze még kedveltem őt, de Sherlock Holmes pozíciója azért nem került veszélybe az űrdetektívtől.

Bár sok minden a helyére kerül végül, azért szép számmal maradtak lezáratlan kérdések, érthetetlen jelenetek. (Mi volt a végén az a rész a kilenc Atlasz típusú Hallgataggal és a kilenc pisztolygolyóval? A múltbeli tudata lőtt, vagy mi?) Ezen kívül a Kvantumtolvaj világának minden technikai szakkifejezése sem adta meg magát lankadatlan figyelmemnek, de hát ez még csak a trilógia első része volt, a folytatásokban valószínűleg sok mindenről lekerül majd a lepel. (Bár ahogy olvasom, abban - jó második részhez méltóan - inkább csak a nyitott kérdések száma nő.) Bár az írónak nem volt kifejezett szándéka, hogy hard sci-fit írjon, ez azért valahogy mégis összejött neki. Ezért is ajánlom a könyvet a nem kifejezetten karakterközpontú könyveket is kedvelő, kitartó, figyelmes olvasóknak, akik nem rettennek meg attól, hogy maguknak kell rájönniük, hogy egyes kifejezések mit is jelentenek, Rajaniemi ugyanis nem fog sok mindent elmagyarázni. Jutalmuk viszont egy szédítő utazás lesz a Marsra... vagy a cybertérbe... és az Alapítókhoz... és a phobosokhoz... és a zokukhoz... és egy Dilemmabörtönbe... és a Jupiterre (ja, nem, az elpusztult)... egyszóval jó pár helyre, ahol nem fognak unatkozni. Én maradok a következő részre is!

A 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (04.18-21.) a szerzővel személyesen is találkozhattok, hiszen az Ad Astra Kiadó jóvoltából most hazánkban dedikálja a könyveit! A dedikálás 04.20-án 15:30 és 16:30 között lesz a B36 standon, míg ELŐTTE ugyan azon a napon 10:30 és 11:30 között a Hess András teremben lesz Poszthumánok és kvantumtolvajok címen egy kötetlen (?) beszélgetés a szerzővel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése