2012. október 17., szerda

Ian McDonald - A dervisház

Ian McDonald - A dervisház

Ian McDonald - The Dervish House
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 576 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Tamás Gábor
Díjak:
John W. Campbell-díj, 2011
BSFA-díj, 2010
HUGO-díj jelölt, 2011
Locus-díj jelölt, 2011
Arthur C. Clarke-díj jelölt, 2011

Tartalom:
Bomba robban egy isztambuli villamoson – egy átlagos nap, egy mindennapos merénylet a 2027-es év Törökországában, amely az Európai Unió legfiatalabb, legsokszínűbb, ugyanakkor legszegényebb tagja: Közép-Ázsia bazárja, a földgázkincsek kapuja, a nanotechnológiai fejlődés műhelye.
Ez a robbanás azonban az Adem Dede téri dervisház minden lakójának életét felforgatja: a katasztrófákra fogadásokat kötő, nyugalmazott közgazdászprofesszorét, az országos földgázcsalással élete legnagyobb dobására készülő brókerét, a legendás, mézzé lett ember nyomába eredő régiségkereskedőét, a nanotechnológiai újítást eladni próbáló marketingesét, a szívbeteg kisfiúét és a házban bujkáló férfiét, aki a merényletet követően dzsinneket kezd el látni. Olyan veszély nyomára bukkannak, amely nem csak Törökországot, hanem Európa többi részét is fenyegeti…


Ian McDonald angol nyelvterületen jónevű sci-fi szerzőnek számít. Erről már a Locus-díjat nyert debütáló regénye a Desolation Road (1988) gondoskodott. A magyar olvasóközönség előtt viszont teljesen ismeretlen volt, amíg A dervisház című könyvét ki nem adta az Ad Astra Kiadó.  

Az 1960-ban született McDonald skót és ír szülők gyermeke, jelenleg is Belfastban lakik. 27 éves kora óta él csak az írásból. Az Észak-Írországban uralkodó "harmadik világbeli" állapotok miatt már gyerekkora óta érdeklődéssel fordult más fejlődő országok problémai felé is. Számos könyvének témájául és helyszínéül (Afrika, Dél-Amerika, India) is szolgáltak ezek a gyermekkori tapasztalatok.

A dervisház című könyvében sincs ez másként. A helyszín Törökország, az időpont 2027, a Galatasaray-Arsenal BL elődöntő odavágója (ugye már ebből is minden focidrukker számára tisztán látszik, hogy a mű sci-fi - sőt, inkább csak sima "fi"!!! :-D ), nem sokkal a törökök EU-s csatlakozása után.

Ebben a forró, fülledt, fűszerszagú közegben éli egyhangúnak addig sem nevezhető életét az egykori dervisház - és az előtte lévő kis terecske - sokszínű török-görög lakóközössége. Az emberek és kultúrák eme olvasztótégelyébe - ami Törökországra és főleg Isztambulra egyébként is jellemző -, a legkülönfélébb szerzeteket fújta össze a történelem sirokkója.

Ian McDonald (1960- )
Itt lakik többek közt a könyv tartalmában már felsorolt hat ember is, akik bár mindannyian legalább látásból ismerik egymást, közös múlttal nem rendelkeznek. Ők annyira különbözőek, hogy útjaik a bombatámadás után sem keresztezhetik egymást, így egy nagy, közös, összefonódó történetről sem igazán beszélhetünk. A dervisház eme hat ember (és persze a mézbe mártott ember és Isten nevének keresésének) külön kis története, akik néha rövid időre megpillantják a másikat vagy épp egy tea mellett elbeszélgetnek egy harmadikról. A hat történet egymás mellett, egymást óvatosan kiegészítve, támogatva halad a végkifejlet felé. Mind a hat külön kis történet kap lezárást, de sehol nem fognak mind EGYSZERRE összeérni a többivel.

A történetek közül a mézzé lett ember utáni keresés - de főleg a mítosz leírása [Ennek vajon történet az alapja, vagy csak kitalált?] - tetszett a legjobban. A pár oldalas leírás több volt, mint nagyszerű, a keresés pedig kicsit Da Vinci kódos, de sajnos már messze nem annyira izgalmas (vagy inkább hangsúlyos?). Ezért is sajnáltam, hogy erre jutott a legkevesebb hely a könyvben. 

A regény feléig szinte csak azért nevezhetjük sci-fi-nek a könyvet, mert a - közeli - jövőben játszódott, de ebből igazán sok mindent nem láthattunk. Mert voltak ugyan nano-robotok meg ceptep-ek, de a történések akár 1980-ban is játszódhattak volna Isztambulban. A sci-fi-s cuccoknak a szerepe úgy éreztem sokáig csak annyi volt, hogy a "kirakat rendben legyen". Egyedül a szívproblémája miatt süketségre kárhoztatott kisfiú használta rendszeresen a robotjátékait, a többiek inkább vallási látomásaikkal, pályakezdő interjúikkal, műkincsekkel, terrorista fogadási-játékkal és a múltjukba való révedezéssel [Itt van egy kis történelmi összefoglaló a sokat emlegetett 1980-as katonai hatalomátvételről.] töltötték el a könyv első felét (volt, aki a kétharmadát). A thrillert szót is jó, hogy nem erőltették a könyv marketingjével foglalkozók, mert dacára annak, hogy terroristákról meg merényletekről (is) szólt, a feszültség bizony szerintem jórészt hiányzott belőle.

Kicsit túlírtnak éreztem a leíró részeknél. Minimum egy jó ötven (száz) oldalt ki lehetett volna húzni még belőle. A szerző gondolatai ide-oda csapongtak, bele-belekaptak ebbe-abba... majd amabba, míg nagy nehezen visszakanyarodott végre a bekezdés kiindulópontjára és újra felvette az ideig-óráig eldobott eredeti témáját.
Az elején, ahogy a gólyák szemén keresztül mutatja be Isztambul városát az szinte már költői, de bevallom, nekem a hasonszőrű részek hiánya fel sem tűnt volna, sőt.
Megvan a maga szépsége az ilyen stílusú történetmesélésnek is, mikor a könyvben is fontos szerepet kapó mikrográfia módján a nagy történetbe "kicsi-kisebb-legkisebb" történetek vannak beleágyazva - ha innen nézzük, virtuóz módon sikerült ezt megoldania McDonaldnak -, nekem mégsem tetszett annyira. Egyszerűen túl részletes és aprólékos volt.

A könyv másik fele már sokkal jobban tetszett. A történet maga ugyan nem sok meglepetéssel szolgált akkor sem, hiszen majdnem mindig tudni lehetett, hogy mi fog történni - logikus volt a könyvben szinte minden -, de ott végre már néha-néha volt interakció a történetek közt, és akkor már persze a legtöbb szál szereplőit meg is kedveltem (az univerzum ultraurait is, pedig azok Cimbom szurkolók, szóval eleve hátrányból indultak! :) ) Egyedüli kivétel talán a pályakezdő marketing-tanácsadó hölgy és családi vállalkozásának története lehetett, ami eléggé hangsúlytalan volt egészen a végéig, de ugyebár akkor meg már mindegy, a könyvnek vége volt.

A könyvben van ám magyar (palimadár) jelenlét is, amit mindig keresek!

A könyv erényei közé tartozik még a karakterek precíz mozgatása a lapokon. A mozgatást a sok szereplő miatt érzem fontosnak, akik mindannyian egymástól jól megkülönböztethető karakterrel rendelkeznek, ezért az olvasónak nem kell azon görcsölnie, hogy visszaemlékezzen, hogy akiről épp olvas, az kinek is a kije - ezen egyébként még a sok, magyar szemnek furcsának ható török (görög) név sem tud rontani (igaz elsőre nem is könnyíti meg az olvasók dolgát). A szerző előszeretettel használja a könyvében a legkülönfélébb dolgok eredeti török nevét (a török és a magyar ábécé közötti különbségek magyarázatával kezdődik a könyv - ami nagyon jó!), ezért eleinte bizony meg kellett állni, és átgondolni, hogy vajon egy sima törölközőt kanyarított maga köré a szereplő, vagy valami hi-tech nanotech kütyüt, ami csak eme könyv lapjain létezik még. Bár ez nem hangzik valami jól, de igazából nagyon is jópofa dolog.

"...Az ezan mindig is rémülettel töltötte el. Nem az emberi hang egyszerű szépsége - még a felvételről szóló, kihangosított változatban sem, ahogy ezekben a degenerált időkben használják -, vagy a város különböző pontjairól, különböző távolságokból felhangzó, hanghullámokban egymáson áttörő számos másik imára hívás ellenpontozása miatt. Azért ijesztő, mert egyáltalán nem tiszteli őt. Azt mondja, ez nem az ember városa, és nem az ember ideje. Ez Isten városa és Isten ideje és Isten ideje abszolút. Az emberek jövése meg menése meg ténykedése mind ezen az öt pilléren nyugszik, erre van felaggatva. Naponta öt alkalommal abba kell hagyni, amivel foglalatoskodik és Istenhez kell fordulni. Azért fél az ezantól, mert atavizmus hangját hallja benne. Megtagadja a változást és a változás reményét. Azt mondja, bárminemű kezek munkája ideiglenes, a haladásba vetett minden remény hiábavaló. Ami csak szükséges, az itt van. Ez a tökéletes út. Gyertek és imádkozzatok! Azért tart tőle, mert azt mondja, Isztambul, a Városok Királynője, a Boldogság Lakhelye férfinak épült város. Az ezan azt állítja, Ayşe Erkoçnak nincs itt semmi."

A skizofrén, európai-ázsiai, nyugati-keleti, de hamisítatlanul (?) törökös hangulat megteremtéséért csillagos ötös jár az írónak. Felkészültsége a a helyszínből, a török történelemből, a fundamentalista vallásosságból, közgazdaságtanból, építészetből vagy a kapitalista üzletpolitikából vitán felül áll, mint ahogy írói vénáját sem kérdőjelezheti meg senki. Sokakat elborzasztó jövőképét tisztán tudja olvasói elé tárni. Annyira tisztán - és még épp jókor -, hogy elgondolkozhatunk azon, hogy biztosan akarunk-e majd ilyen "nano-jövőt" magunknak. Ilyen típusú hátulütőkkel és veszélyekkel együtt. A könyv elolvasása után a többség szerintem akarna - mert látszólag olyan simán oldódik meg minden benne.

Isztambulban, a Lopott Csirke köz és Cinóberfesték-gyártó sokak által közrezárt Adam Dede tér cayhanéjában egymásnak adják a kilincset az urak, a sejkek, a bejek, a bégek és a pasák. A konakok és caddesik útvesztőjében mindent szabad, ami nem haram. A téren élő hanimok épségére a saría vigyáz (akár akarják, akár nem). Talán nincs még egy város a világon, ahol ennyiféle tarikat talált volna táptalajt magának, mint Isztambul. 

Tetszett, hogy nem lett minden szó lefordítva. (Bár talán egy szószedet azért elfért volna még a könyv végén.)

Ian McDonald író kvalitásait egyáltalán nem megkérdőjelezve, de ezért most nem sikerült annyira lelkesednem olvasás közben, mint a bloggerek többségének. A török kultúrától nem esek azonnal hasra - Ejh, nehezen felejtődik az a fránya 192 év, amikor elhozták a barbár magyaroknak is a csodás kultúrájukat végre! ( Na jó, ez csak vicc volt! :-P ) -, és a vallásos mondanivaló sem feltétlenül szólt nekem (a muzulmán vagy az iszlám meg aztán végképp nem), és a könyv sebességével és izgalmi fokával is voltak problémáim. Viszont bámulatosan hangulatos volt és teljesen egyedi. Kuriózum a maga nemében, de könnyű olvasmánynak semmiképpen sem nevezném.

Leiterjakabok:
- A caddesi utcát jelent (a Google fordító szerint, amit néhol bizony használatba vettem az olvasás közben), de a cadessi, ahogy a könyvben végig szerepel, nos, az nem jelent semmit. (Elvileg.) Csak a jövőbeni elektromos változat kiadása miatt szólok, mert egyébként szinte mindegy.
- A Galatasaray-Arsenal visszavágó viszont nem az Emirátusokban lesz természetesen, hanem az Emirates Stadionban, Londonban! :D Ezen biztos, hogy minden foci-őrült fenn fog akadni, mint ahogy én is! :)
(Ezeken kívül a fordítás szerintem tökéletes volt. Tutira hatalmas munka lehetett még a korrektúrája is a szövegnek.)


A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 7/10

Wallpaper (1920x1080)

6 megjegyzés :

  1. Valahogy én is így értékeltem magamban a könyvet. Volt még egy dolog ami nekem nem tetszett, bár másokat ez fogott meg annyira. Van egy szerző aki szépen belemerül egy idegen ország kultúrájába, mivel próbál minél hitelesebb lenni. De én úgy érzem, hogy pl. McDonald is annyira "törökösre" akarta megírni a könyvet, hogy a végén ez már zavaró lett a rengeteg idegen kifejezés miatt. Ilyenkor elgondolkodom, hogy egy török író (aki azt akarja, hogy a könyve világszerte sikeres legyen) ennyire telezsúfolná mások számára érthetetlen és nehéz szavakkal??? Szerintem nem és ezért túlírtnak, mesterkéltnek érzem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, én is így gondolom, de a könyv végül is világsiker lett, szóval ő mégiscsak jobban tudta! :D

      Törlés
  2. Hát én meg a 100. oldal után belefulladtam. :( Egyszerűen nem érdekelt a sztori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jópofa dolgok voltak azért benne, én nem untam, bár ahogy írtam is, az adrenalin nem tengett túl bennem közben! :P

      Törlés
  3. Nekem elég sokat számított a könyv olvasásakor, hogy két éve ősszel egy szűk, de igen intenzív hetet sikerült eltöltenem Isztambulban, az megdobta 2 ponttal az olvasási élményt számomra, szóval részemről akár 9/10-es értékelés is mehet rá. (Illetve én emiatt nem csak a google translate-et, hanem a google map-et is sokszor igénybe vettem, bár nem mindenhol működik az olyan hű-de-jól, pl. Isztambulban nem egyszerű bármit is megtalálni annak a segítségével... ;) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is próbáltam a google map-et, de nem nagyon találtam semmit. Testközeli élményekkel persze sokkal jobb minden.

      Törlés