Ugrás a fő tartalomra

Justified - Season I-III.

Justified - Season I-III.

A múlt héten újabb FX-es (Sons Of Anarchy, Rescue Me, Wilfred, American Horror Story) sorozatot fejeztem be, méghozzá egy modern környezetben játszódó westernt - vagy ha jobban tetszik, akkor egy krimibe bújtatott akció-drámát. Ez már a sorozat harmadik évada volt és előre bocsátom, hogy messze nem volt annyira izgalmas, mint az első de egy kicsit a másodiktól is elmaradt, viszont ez betudható annak is, hogy az újdonság varázsa vált három év után már megszokottá, sőt elvárttá.


A történet azzal nyit, hogy egy régivágású rendőrbíró hosszú idő után visszatér szülővároskájába, Kelet-Kentucky - "Redneck Land" - egy kis bányászvárosába, ahol a régi ismerősei (akikkel sihederkorában ő is "csintalankodott") jórészt nem becsületes munkával tartják fenn magukat. Itt kellene rendet vágnia - törvényes eszközökkel. Ezek a régi ismerősök esélyt látnak abban, hogy a rendőrbíró gyermekkori barátjuk és megpróbálják kihasználni a helyzetet a legjobban. De főhősünk réges rég megcsömörlött ettől a fajta élettől, bűnöző apjától és a városkától - ahol sokszor úgy tűnik, mintha a rendőrökön kívül mindenki gyilkos, kábszeres, kurva, díler vagy strici lenne -, és szívének kedves fegyverével katonás rendbe fekteti a hullákat bárkivel is akad össze.

Elmore Leonard (1925 - )
Mit sem sejtve a sorozat hátteréről ültem le megnézni, és csak a készítők kiírásakor vettem észre, hogy bizony ennek a sorozatnak is egy könyv az alapja, méghozzá a legendás Elmore Leonard - a "krimikirály" - magyarul sajnos még nem olvasható [MIÉÉÉRT?????] Fire in the Hole című 2001-es könyve. Elmore Leonard neve talán kevésbé ismerős itthon, hiába írt kismillió könyvet (Glanc, Stick, Mint szamár a szürke ködben, Szóljatok a köpcösnek!, Simlis fiúk) és jópár filmforgatókönyvet (Get Shorty, Jackie Brown, 3:10 to Yuma, Out of Sight), de a címek magukért beszélnek. Életműve magyarul nemhogy nem teljes, jószerével alig van a fentieken kiadva még egy-kettő, pedig talán sokunknak öröme telhetne bennük.

Lehetséges, hogy kicsit túlságosan is értékelem, ha egy film olyan környezetben játszódik, ahol akcentussal beszélik az angolt (lehet az brit, ír, skót vagy mucsai déli), de tény, hogy ezt a Kentucky-i akcentust is nagyon bírtam. Annyira ízes, mézgás, hogy öröm hallgatni - bár megérteni már más kérdés persze. (Simán azt gondoltam egyébként, hogy déliek, de most ahogy nézem Kentucky az USA közepén van.)

A tökéletes alap tehát megvolt, hogy egy jó sorozatot kotyvasszanak össze az FX-nél, már csak a színészek a kérdésesek. A főhős Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró, aki mintha egyenesen csak a Deadwoodból sétált volna át. Arcizmait ez a szerep sem fárasztja el a kelleténél jobban. A fapofa mellett itt néha egy kicsit lenéző, sajnálkozó arcot is kell vágnia, ami megy neki. Én meg egyre jobban kedvelem őt. Olyan, mint Kevin Costner például, akinek a westerneken kívül normális szerepe nem nagyon volt, azokban viszont jól muzsikált.

"Outlaw life's hard, ain't it?"

Givens gyermekkori legjobb barátja - a most épp fasiszta gengszter - Boyd (Walton Goggins), aki a Shield hét évadán keresztül már bemutatta, hogy nagyszerű színész, itt is könnyedén hozza a tőle elvárt szintet. Bűnözőtársai megmosolyogtatóan klisés karakterek (Givens apja, Arlo a bűnözésben megőszült vén róka, a totál idióta épp a bűnözési rangsorba felkapaszkodni készülő redneck fiatalok (Dickie, Dewey, Devil)), akik arra jók, hogy segítségükkel könnyedén sikerül felvázolni azt a genetikai állóvizet, ami Harlan-ban várja az esetlegesen odalátogató turistát. A színészek zavaróan meggyőzőek szerepeikben. :)


Natalie Zea
A nagyobb gengszterek, például Wynn Duffy (Jere Burns) vagy Robert Quarles (Neal McDonough) szintén kimagasló karakterszínésznek bizonyultak. Minden jelenetükben uralják a vásznat. Két említésre méltó hölgyemény van a sorozatban (külsőleg), mégpedig Joelle Carter és Natalie Zea - igaz, őt az Arrested Development óta mindenben kedvelem -, akiknek vannak fontos pillanataik is, sőt néhány részben főszereplővé is vállnak, az esetek túlnyomó többségében inkább azért vannak, hogy a családi szál se hiányozzon a sorozatból / jól mutassanak a képernyőn.

A Justified, bár igaz ami igaz, évadról évadra egyre "gyengébb", mégis az egyik legtökösebb, kemény-fiús sorozat most is laza dumákkal, vérrel, lőporfüsttel és váratlan húzásokkal, meglepetésekkel és kisvárosi taplókkal tele. Nekem az opening zenéje is nagyon adja, de az Emmy-díjait (2011, 2012) és a további jelöléseket sem a zenéjéért kapta, hanem a színészek játéka miatt, ami ismételten garancia a jó szórakozáshoz. Én mindenesetre már elkezdtem felhajtani Elmore Leonard könyveit, pedig nem is vagyok az a kimondott krimirajongó.
Jön a negyedik évad! Várós!

Értékelés: 8/10



Linkek:

Megjegyzések

  1. Ez igen gyorsan ment... A JAFFA kiadó 2012 októberében jön ki a könyvvel! :)
    Én tutira megveszem!

    http://www.libri.hu/konyv/raylan.html

    VálaszTörlés
  2. Lassan vége a 4. évadnak is. Nézzed meg jól.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése