Ugrás a fő tartalomra

Rukkola (Update)

Pár hete hangos az internet még könyveket olvasó társadalma, mert megnyitott a Rukkola, amiről pár dicsérő szóval én is megemlékeztem kb. két hete. Sok jó könyvet adtam és kaptam, hiszen azóta túl vagyok tizenhat könyv átadásán (rukk) - ebből 6 kiemelt volt - és tizenkilenc átvételén (happ) - közülük egy kiemelt -, és jelenleg is még hét másik folyamatban van. Azóta egy olyan felhasználóval futottam össze, akivel nem sikerült felvenni a kapcsolatot, de végül ő is jelentkezett, szóval ilyen téren sincs semmilyen panaszom. Egy olyan felhasználóval is sikerült összefutnom - Kecskés Zsolt, óvakodjatok tőle -, aki felrakott egy olyan könyvet, amit pont szerettem volna, de mikor happoltam, le is vette azonnal, és ezt kétszer is eljátszotta egy-két perc alatt, amivel úgy megzavarta a Rukkola rendszerét, hogy se a happolás 5 pontját nem írta vissza az accountomra a rendszer, se a zöld kockámat nem kaptam vissza (szerencsére a Rukkola csapata ezt megoldotta 2 napon belül). Túl durva, hogy kiírom a nevét annak, aki - bár nem értem, hogyan gondolta - megpróbálja átverni a többi felhasználót? Szerintem pedig nyilvános szégyenfal járna nekik! Ezen az egy kis bökkenőn kívül minden rendben volt.
Vagy mégsem???


Ezen 40-50 könyv csere-beréjével szerintem a középmezőnybe tartozom - már ha ez számítana persze. Láttam sokkal több cserét végrehajtó felhasználókat és szinte friss rukkolázókat is.
De lássuk csak, hogyan is sikerült a valóságban elhappolnom ezt a kb. 20 könyvet?
- Először is egész nap és fél éjjel a monitor előtt ülök, ott olvasok, eszek, hogy el ne szalasszak valami jó könyvet - hiszen még van egy csomó HAPP-pontom ugyebár.
- Az email ablak állandóan nyitva, 5 sor olvasása után már pillantok is fel, hogy jött-e értesítés valami rukkolásról.
- Hangjelzés figyelmeztet az új emailre.
- A telefonom is rá van gerjesztve, hogy mindig online legyen és valós időben figyelje az email üzeneteket.
- 50 mbit/sec-es net van otthon (azért nem a Rukkola miatt) és majdnem a leggyorsabb számítógép, ami boltban kapható (szintén nem a Rukkola miatt)
Az egész már - szinte - beteges és együtt nevetünk, mikor Librarius látja, hogy már megint a képernyőre pillantottam, jött-e valami értesítés.
Viszont ezt nem hencegésből írom, csak tényként közlöm, ugyanis EZ SEM ELÉG!

A következőket kérlek benneteket ne egy "olcsójános" pampogásának vegyétek!
Igaz, hogy rukkoltam 20 könyvet, de ezek 95%-át pár forintért (max 1000) az antikváriumból is megvehetném, ha nagyon akarnám, viszont igenis én is, mint mindenki más, olyan könyveket is szeretnék, amik kicsit újabbak, vagy ha nem, akkor olyanokat, amiket antikváriumban egyszerűen nem lehet megkapni (Neil Gaiman például), ezért - hogy nála maradjunk -, a happolási kívánságlistámba beraktam a még hiányzó könyveit.
Szóval ott ülök 20 órán keresztül a gép előtt, figyelem a rukkolásokat és hirtelen megjelenik egy Gaiman könyv! Ugrok a linkre, ami a Rukkolára vezet és mi történik?
Általában két dolog szokott:
1. Nem jön be a Rukkola pár percig.
vagy / illetve utána
2. Üzenet vár, miszerint: "Jaj, a könyvet valaki már elvitte előled! Ne keseredj el, majd legközelebb!"

Ez véletlen is lehet, de mikor egymás után ez megtörténik ötször, kezd elszakadni a cérna. Aztán másnap is megtörténik nyolcszor. Az elmúlt két hétben számtalanszor megtörtént - ezért írok róla most, mert elég volt.

Mert nézzük át tételesen, mi történhetett (itt most kifejezetten olyan rosszmájú dolgokat is írok majd, amik valószínűleg nincsenek így, de ugye a kisördög dolgozik):
- A legjobb lehetőség, hogy sok-sok-sok olyan felhasználó van, mint én, akik éjjel-nappal ott ülnek a gép előtt és reakcióidejük jobb, mint az enyém
- A Rukkola szervere még mindig kevés a felhasználók zökkenőmentes kiszolgálásához (ez egyébként TUTI!) -- Update: Ezt épp tesztelik (és remélem javítják is valahogy!)
- Nem mindegy, hogy milyen email szolgáltatóval vagyunk beregisztrálva. Előfordulhat, hogy egy gmail-es fiók később kapja meg akár percekkel a könyvről szóló értékes emailt, mint egy freemail-es vagy hotmail-es. (Kíváncsi vagyok, valóban van-e csúszás.) Annyi biztos, hogy a hotmail-es emailcímemre átirányított gmail-es levelek sokszor fél-egy óra múlva érkeznek meg, szóval szerintem igenis van különbség. Azért gondolom, hogy a freemail vagy a citromail esetleg előnyben lehet a gmail-el szemben, mert magyar szerverről fut, mint a Rukkola is (gondolom), de lehet, hogy ez hülyeség. - Én erre gyanakszok!

Innen jönnek a megalapozatlan, rosszindulatúbb találgatások minden alap nélkül:
- Lehet, hogy vannak olyan kiemelt emailcímek - el tudom képzelni például a Moly PRO tagok email-címjegyzéke alapján -, akik előbb kapják meg az értesítést a könyvről, és higgyétek el, TUDOM, hogy itt egy perc is nagyon sokat számít (még fél is!)
- Mikor kiemelt könyvet rukkol valaki, a szerver direkt vált tetszhalott állapotba, amíg valaki, aki ott ül a szerver mellett (rendszergazda) eldönti, hogy valakinek (molybolt) szüksége van-e erre a példányra, vagy sem és ha igen, akkor ráhappol. (Ebben ugyanis már pénz is van, nem csak pontok.)

Lehet más magyarázat?

Sok átgondolás után is jónak tűnik ez az "aki kapja marja" rendszer, de úgy látom, hogy a gyakorlatban vagy megöli a való életemet, mert ott kell ülnöm a gép előtt ha akarok ha nem, vagy sosem lesz egy kiemelt könyvem sem.
Megoldás?
Igaz, hogy a kiemelt könyvek azért kiemeltek, mert több mint 20 ember happolná őket (van amelyiket több mint 100 is), viszont mivel igazából nem számít, hogy mit és mikor kapok meg ingyen, ÉN sokkal szívesebben várnám ki a soromat szépen rendben, és kapnám meg majd egyszer egy év múlva a 26. felajánlott Coraline-t, mint hogy a monitor előtt üljek miatta hetekig és idegeskedjek végig, mikor már a 30-at is más viszi el előttem! (Persze azt se szabadna megengedni, hogy a meg sem jelent könyvekre happoljanak már előre a felhasználók, hiszen akkor egy új versenyfutás kezdődne el!) Így nem is kellene felmennem az oldalra, csak ha rukkolni akarok könyvet, vagy ha jön az értesítés, hogy valaki feltette a "nekem szánt" példányát az oldalra. (Ha már nem kéne azóta, akkor lenne a passz és az utánam következő kapná meg.)

Elnézést az üzemeltetőktől, ha valami olyat is írtam, ami nem úgy van - ebben nagyjából biztos vagyok -, de sajnos ez így még nem az igazi. Reménykedve várom az oldal minden fejlesztéséről szóló hírt!
Az is biztos, hogy sokan nem értenek egyet velem, és szerintük jó az "aki kapja marja" módszer, de ők azok lehetnek, akiknek majd minden happolásuk - milyen csodálatos véletlen - pont kiemelt könyv lett (sok ilyen felhasználóval is találkoztam ugyanis)!
A véleményemet pedig addig is fenntartom!
Jó happolást kívánok mindenkinek!

Megjegyzések

  1. teljesen egyetértek azzal, amit írsz. nálam is van fenn kívánságlistán kiemelt könyv, de nem igazán hajtok rájuk, mint ahogy nem adok kiemelt könyvet sem. inkább elcserélem olyannal, akit ismerek.
    a rukkola nekem arra jó, hogy olyan könyveket szerezzek be, amit vagy nem lehet kapni, vagy nem akarok értük pénzt adni.

    viszont ezek, amiket írsz, elég elgondolkodtatóak. ha belegondolok, hogy a rukkolán nincs reklám, csak a molyra mutat vissza, felmerül bennem a kérdés, hogy ki és miért feccölt bele pénzt és energiát, hogy fenntartson egy ilyen oldalt. és a panaszokból ítélve ez nem olyan, hogy a sorsára lehet hagyni, és időnként ránézni, bár ha a reakcióidejüket nézem, olyan nagyon nem szaggatják szét magukat azzal, hogy a júzerek gondjait megoldják.
    szóval nagyon is el tudom képzelni, hogy meg lehet azt oldani seperc alatt, hogy a könyvek visszajussanak a véráramba, ami pénzt is hoz, merthogy a molyon most minden a pénznek van alárendelve. nem is kell messzire nézni, hogy kicsit kombinálni kezdjünk.

    én azért vagyok az 'aki kapja, marja' mellett, mert elég sokan egyszerűen nem hajlandóak reagálni, fel sem néznek az oldalra, csak kéthetente egyszer. ha nagyon kell valami, akkor üldögéljen csak a gép előtt.:)) tudom, goinosz dolog, de nem lenne ebből probléma, ha nem pont mindig akkor fagyna le a rendszer, ha akció van, és akkor már be is zárult a kör.

    sztem a jótékonység nagyon nem jellemző erre a világra, úgyhogy itt is van valami stikli a rukkolánál, ez elég nyilvánvaló abból, hogy szinte mindenki ugyanarra panaszkodik.
    azért, mert egy kiemelt könyv felkerül, nem kellene össze is omlania a rendszernek. hacsak nem áll ez érdekében valaki(k)nek.
    és igen, mindehhez egy marha gyönge szerver társul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt azért hozzá kell tenni, hogy különösebb csalás nélkül is van ám forintosított bevétel a Rukkolán a fenntartóknak. Méghozzá a Facebook-os felületű reklámokon, ami annál több pénzt fizet adott oldal/magánszemély üzemeltetőjének, minél többször kattintanak rá a reklámokra. Tehát minél több felhasználó (jelenleg 2613), annál nagyobb esély a reklámra kattintásra és a dollár-bevételre.
      Ez forintban - egy ekkora oldalnál - több tízezer ft/hó, amit egyáltalán nem sajnálok az üzemeltetőktől, egyrészt van mire költeni (szerver), másrészt azért az oldal ötlete nagyon jó, csak csiszolni kellene még rajta.

      Törlés
    2. jah, tényleg, elfelejtettem, hogy ma már levegőt sem lehet venni a fb nélkül.:)

      Törlés
    3. Tudnád, mekkora az élet ott! :)
      Huhuhuu!

      Törlés
  2. Szerintem a 40-50 könyv nem középmezőny, 10 happom lesz a hétvégén rukkolás pályafutásom alatt, nekem sajnos nem sok olyan könyvem van amitől megválnék (általában pont azért veszem meg őket, mert kellenek, vaktában nem vásárolok, túl sokat gyűjtök rájuk :) , édesanyámék könyvei felett meg nem igazán rendelkezem).Én is gondoltam olyanra hogy lehet valami összeesküvés amiből kimaradtam, de ma két kiemelt könyvet happoltam úgy, hogy sem moly PRO-tag nem vagyok, egy éve lassan aktív tag sem, pedig nagyon szeretem az oldalt és az ott lévő embereket is, csak nincs időm nézelődni ott. Gmailes fiókom van, van a beállítások között egy olyan lehetőség, hogy akármit csinálsz, a képernyő jobb alsó sarkában felugrik egy kis ablak, hogy új e-mail, nagyon hasznos. Eddig mondjuk mindig elkéstem, ma kétszer is sikerült, olvastam közben, csak hirtelen megjelent a kis ablak én meg ugrottam is, pedig azt hittem megint úgy járok, mint az előző harminc alkalommal.
    Remélem sikerül majd jó könyveket happolnod, szerintem semmi aljasság nincs a dologban, csak sokan ülnek a képernyő előtt. Én is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó könyveket happoltam én is, azzal nincs is baj, csak nem kiemelteket. Nem nagy művészet elhozni valamit, ami csak nekem kell! :)
      Örülök, hogy sikerült két kiemelt könyvet is elhoznod ma, ha tényleg csak arról van szó, hogy a 30.000 felhasználó ott ül a gépe előtt két hete, akkor minden rendben van!
      A felbukkanó emailértesítő csak chrome alatt működik.

      Törlés
  3. Bár a marha gyönge szerverrel egyetértek, de az minden kezdő és hirtelen felfutó oldal problémája, én sem ruháznék be egy bikaerős szerverre egy olyan oldalhoz, amiről lövésem sincs, hogy bejön-e.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha olyan oldalt próbálnék létrehozni, amin két hét alatt 30.000 tag lesz, akik állandó forgalmat is produkálnak, ráadásul kvázi versenyeztetem őket valamiért az oldalon, akkor sajnos nem lehet megúszni a komolyabb szerver/sávszélesség bérlését.

      Persze nem tudhatták, hogy ekkor sikerük lesz az oldalukkal ez érthető, de azért már egy hete sejthetik, szóval van hová fejleszteni még. (Egyébként most is épp tesztelik, ezért nem jönnek a happokról az emailek.)

      Törlés
  4. Engem nem zavar az sem ha van egy kis svindli a dologban, és az adminok munkájukért cserébe valamiféle prioritással lepik meg magukat.
    Az már jobban, hogy valahogy nem nő a létszám, egyre kevesebb a felpakolt könyv. Ott van 8 lehetőségem is arra, hogy könyvet vigyek, de mást szeretnék (és itt most szó sincs kiemelt könyvekről!!!). Elkótyavetyélhetném...de hátha...
    Szóval ha nem duplázódunk/triplázódunk meg, nézhetjük egymás vackait. Remélem van valami kampányuk a jövőre nézve.

    Ami szintén gáz, de erre szerintem a Rukkola adminok rá fognak csapni. Úgy látom sorra kerülnek fel a Trixi füzetkék. Ennek azért útját kéne állni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, amit írtam csak egy probléma volt. Ezen kívül azért bőven lehet még találni egyéb, kisebb-nagyobb hibákat!

      Törlés
    2. Ahogy látom, azért megint sikerült elhappolnod egy mesekönyvet... :)

      Törlés
  5. aranyos az összeesküvéselméletetek :) karácsonyra kérjetek ajándékba Occamtól egy borotvát és használjátok naponta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ahol előjönnek ezek a mondatok, ott az ember biztos lehet benne, hogy nem véletlenül terelik a témát.:>

      Törlés
    2. Bár az egész poszt belátom nem erről tanúskodik, de nem vagyok egy nagy összeesküvéselmélet-gyártó. :)
      Viszont sajnos néha - nem feltétlenül itt és most -, nem a legegyszerűbb magyarázat az igaz, bármilyen kényelmes is lenne ebben hinni.
      Célom se a mocskolódás volt, szerintem a Rukkola nagyon jó!!!!
      Csak nem így.

      Törlés
  6. Az is biztos, hogy a legfrissebb rukkolások közt nincs benne minden könyv. És nem azért, mert azonnal elviszik, mert kiemelt. A happolni vágyó könyveink közt volt egy pszichológiai témájú könyv, amiről megjött az értesítés, de nem vittük el, inkább vártunk másra, de a könyv nem jelent meg a legfrissebb rukkolások közt - szeritem azóta sem -, és erre mások is panaszkodtak már több helyen.

    VálaszTörlés
  7. Megmondom őszintén nem találtam olyat ami számomra jó lenne, még elgondolkodni se gondolkodtam rajta, hogy bármit is megszerezzek innen.Jóformán (erősen fogalmazva) a "retek" kategória található meg könyvekben :( ami számomra igen nagy csalódás.
    Igazából mindenki happolna és kevés az elérhető könyv, ez itt a probléma, és valószínű, hogy ezek között sok az antikvárius felhasználó aki beönti ide a "szemetet" hátha tud utána ebből egy "gyöngyszemet" vinni és jó pénzért eladni. Én csak ezért nem rakom fel a könyveimet, nincs mit elvinnem innen :(

    üdv
    smile

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok a jó cucc fenn, azért nem találod, mert mindenki azokra vadászik, szóval a TOP könyvek "átlagos élettartama" az oldalon 10-20 másodperc. Gyakorlatilag fel se kerül, valaki már happolja is. Ezek a könyvek utána már nem kerülnek listázásra, ezért látod te csak a "szemetet" már!

      Törlés
  8. A happolt könyveim fele kiemelt, de ez nem jelent semmit, mert mikor én happoltam, csak 3 volt az és ebből kettő, amit több mint 30 ember elől vittem el. Valamint volt még egy happolásom, amire 30-40 ember várt, de ott nem jelentkezett a rukkoló.

    Lehet, hogy igazad van, de akkor nincsenek minden könyvre ráállva.

    VálaszTörlés
  9. hogy gyarapítsam az összeesküvés elméletedet, van, aki scriptet ír, ami 30 mp-nként frissíti az oldalt, és így folyamatosan frissítgetve még azelőtt látja, hogy van elérhető példány, hogy az értesítőlevél egyáltalán elindulna.
    ilyen happolta el előlem az egyik könyvet. szerencséje, hogy a barátom, és majd kölcsön tudom kérni :D
    a levelekben mindenképp van késlekedés. egyrészt a kiküldés sem feltétlen egyidejű (bár inkább csak másodpercekben mérhető ekkora számoknál, de többszáz/ezer levélnél már nagyobb időeltérés is lehet, attól függően milyen emailküldőt használnak.)
    illetve a fogadóóoldalon is lehet eltérés.

    az pedig erős túlzásnak érzem, hogy belepiszkálnának a rendszerbe, hogy "haverok" vagy a molybolt kapja meg a könyvet...
    a rukkola hobbiprojektnek indult, a fejlesztőinek van rendes állása, amellett dolgoznak rajta, és próbálnak a lehetőségekhez mérten egy jó és működő rendszert összetenni. ami értelemszerűen idő, na meg a puding próbája az evés, és amit te is leírsz olyan dolog, ami nem biztos hogy látszott vagy eszükbe jutott az elején. mindenre nem lehet gondolni :)
    egyébként egyetértek, ahogy a rukkolások is sorba mennek több példány esetén, a happolásnál is illene előnyt biztosítani a régebb óta várakozónak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre írtam egy szép hosszú választ, de elszállt a blogger. :S

      Ülj le a legfrissebb rukkolások oldal elé, és nyomogasd az f5 gombot (frissítés). Látni fogod, hogy megjelenik egy kiemelt könyv (percenként egy majdnem biztos, hogy kerül fel az oldalra), és mindegy, hogy mi a témája, mi a műfaja, akármi, 5 másodpercen belül elviszik. Mire megjön az értesítő róla, már BIZTOSAN nincs fenn az oldalon a könyv.
      Nyugodtan ki lehet próbálni, én többször is kipróbáltam. Minden kiemeltet a felkerülése pillanatában elvisz valaki. (5 könyv fér a rukkola legfrissebb rukkolások oldalán egy sorban, eddig 1 kiemeltet láttam, ami megérte a 3. sorba kerülést!)

      Sok unatkozó kismama, munkanélküli - esetleg egyetemista - töltheti mostanában az f5 gomb nyomogatásával a szabadidejét.
      Már - majdnem - teljesen biztos vagyok benne, hogy az üzemeltetőknek nincs benne a kezük az össznépi könyvvadászatban!

      Törlés

Megjegyzés küldése