Ugrás a fő tartalomra

Kérdezz - felelek

Biztos, hogy én vagyok az utolsó, aki válaszol a 11-es díj kérdéseire. Sokáig nem is akartam feltétlen kitölteni, igazság szerint meg is feledkeztem róla - és biztos, hogy nem is fogok 11 másik személyt felkérni, hogy válaszoljon, biztos, hogy már mindenki volt jelölve egyszer, akit ismerek -, de ma felkeltem, és úgy gondoltam, ezt a posztot ma megírom.
Miről szól ez az egész (van még olyan valaki, aki nem futott bele?)
Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról; a jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell; 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek; 11 embert meg kell jelölni és linkelni; nincs visszaadás/visszajelölés.
A díjat Librarius-tól kaptam - pedig direkt mondtam neki, hogy ne piszkáljon már ilyen szorgalmi feladatokkal! :)

Tizenegy dolog magamról:

- Két kislányom van, még nem tudnak olvasni
- Nagycsoportos óvodásként már könyvtári tag voltam, és egyedül válogattam a házunk mögött álló könyvtár kötetei közül
- Bár kedvenc olvasmányaim a fantasy műfajához kötődnek, mégis, kedvenc filmes műfajom a western
- Amikor kicsi voltam, "komboj" akartam lenni
- Végül nem lettem "komboj", hanem a szociális szférában dolgozó kicsi méhecskévé váltam
- Nagyon fontos számomra a barátság, gyerekkori barátaimmal járunk össze azóta is rendszeresen, lakjunk bármilyen messze is egymástól (Anglia)
- Optimális esetben minden második csütörtökön összejövünk. Ilyenkor főzünk, iszunk, sztorizgatunk és társasozunk (esetleg videózunk) kipurcanásig - Szeretem ezeket a napokat.
- Kedvenc kajám a "kínai" - aminek semmi köze a kínaiak ételeihez. (Végy egy csomó pulykamellet, kockára vágva pirítsd meg [ne disznót, mert zsíros lesz], keverd össze egy NAGY rakás dinsztelt káposztával [ne savanyú káposztával, mert azzal nem jó], és egy csomó főtt rizzsel 1/3-1/3-1/3-ad arányban kb.). Hidegen, citromlével ízesítve az igazi. Mennyei eledel! :D
- Naponta 4-kor, 5-kor kelek, azért, hogy legyenek posztok. Mostanában ezt hanyagolom sajnos, mert a melegben nincs kedvem olvasni, inkább videózok, azt meg éjjel teszem, így nem tudok felkelni. Őssztől szerintem visszaáll minden a normális mederbe, de ez az időjárás engem kiakaszt.
- Nem szeretek sehová sem utazni - nyaralni se.
- A macskák szerintem nem valók a lakásba. Nekünk persze kettő is van benn, ezért tapasztalatból beszélek. De nem lesz több benti macskánk az biztos!

A nekem feltett kérdések:
 
1. Ha ki kéne választanod egy idézetet, mely jellemezné a mostani céljaidat, értékeidet, melyik lenne az?
Pont az ilyen kérdések miatt nem szeretem a hasonló "játékokat". Nem idézetek szerint élek, csak úgy, bele a világba! :)

2. Van-e olyan könyv/könyvek, amik meghatározták életutadat, illetve pályaválasztásod?
A pályaválasztást segítő könyv nem volt, olyan könyv, ami meghatározta, hogy milyen könyveket fogok olvasni, olyan több is. Gyerekkorom kedvenc írói Karl May, Jules Verne és Komáromi Zoltán - Bátrak hajója című műve miatt szeretem a kaland és a western történeteket, a fantasy elkötelezett híve később lettem - 13 évesen 1990-ben -, méghozzá Jeffrey Stone (Nemes István) - Harc az Éj Kövéért című könyve olvasása után - emlékszem, a piaci árusnál vettük, mert könyvesbolt nem is volt még talán Hatvanban akkor.

3. Mikor, és mi motivált arra, hogy blogot indíts?
Pont szeptember elsején lesz a blog egy éves. Magamnak indítottam el, mert rájöttem, hogy a könyvek olvasása után pár évvel már csak halványan emlékszek arra, miről is szólt pontosan. Szerettem volna egy emlékeztetőt minden könyvről, amit elolvasok, de nem akartam a számítógépen egy mappában tárolni őket txt-ben, hogy csak én olvashassam el, gondoltam, akkor legyen publikus. Erre pont jó módszer egy blog. Utána azon gondolkoztam, hogy vajon miért nem kezdtem ezt JÓVAL - 10 évvel - hamarabb el. Igazság szerint azért, mert eszembe se jutott, hogy csinálhatnám.

4. Milyen volt a fogadtatása?
Itthon a családban mindenki örült, a barátok is - bár még mindig van köztük olyan, aki el nem olvasná -, a net ismeretlen ismerősei is szépen gyarapodnak. Kilenc hónapig minden hónapban megduplázódott a látogatók száma az előző hónaphoz viszonyítva (ez az exponenciális növekedés ugye?), mostanában inkább azt mondanám, stagnál, de remélem ez csak a nyár miatt van, valamint azért, mert ebben a hőségben nekem sincs kedvem írni, de még olvasni sem nagyon. 

5. Van-e személyes élményed a blogos olvasóközönségeddel?
A barátokat leszámítva személyes élményeim inkább a kiadókkal alakultak ki. Sok emberrel találkoztam többször is személyesen és ismertem meg kicsit jobban ebből a számomra érdekes csoportból. Jó dolog arcot társítani néhány íróhoz, fordítóhoz, grafikushoz, szerkesztőhöz vagy PR-menedzserhez, akik a kedvenc könyveink mögött állnak. A - bocsánat, hogy így írom - "átlagos" olvasókkal egy-egy véletlen találkozást leszámítva - például az Ad Astra közönségtalálkozóján -, sajnos nem volt még közös élményem, de nem is nagyon tudom, hogyan lehetne. Bár vannak olyanok a kommentelők közt, akikkel szívesen összefutnék egy beszélgetésre a könyvekről egy sör mellett.

6. Ismerőseid/barátaid/kollégáid tudják, hogy a neten publikálsz?
Aki olvasni szeret, az tudja, a többiek nem. Nem reklámozom, de nem is titkolom. 

7. Melyik országba utaznál legszivesebben?
Anglia, és az attól északabbra fekvő országok (Izland, Norvégia, Svédország, Kanada, Finnország, [Alaszka]) és a Déli-sark.

8. Ha ide magaddal vihetnél egy írót/költőt 1 hétre, ki lenne az?
Kedvenc költőm halott, írót mindenképp magyart vinnék, aki több nyelven tud, például Lőrincz L. Lászlót.

9. Melyik az a könyv amit minden fenntartás nélkül ajánlani tudnál nekünk?
Egy csomót tudnék fenntartás nélkül ajánlani, de a fele se tetszene ugyanannyira mindenkinek, mint nekem. Legyen mondjuk Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz-a!

10. Ha van példaképed, és publikus a személye, oszd meg velünk, és azt is, miért épp rá esett a választásod.
Nem igazán klasszikus példakép, hiszen nem is feltétlenül szeretnék olyan lenni, mint ő, de mindenképpen felnézek rá emberi nagysága és hajlíthatatlan igazságszeretete miatt. Kedvenc költőm, íróm, Hollós Korvin Lajos.

11. Ha teljesülhetne egy kívánságod, mi lenne az? (csak magadra vonatkozhatna, világbékét, és az éhezés megszűnését nem kérheted).
Egyszerű!
Jó lenne, ha 40 fokban is lenne kedvem olvasni (és írni), nem csak heverészni az árnyékban és videózni, valamint ha az összes általam kiválasztott könyv ingyen az enyém lehetne, és mindig elférnének mindannyian rendszerezve, kategorizálva, sorba rakva szépen a könyvespolcokon, és nem kéne a könyvkupacokat kerülgetni mindenfelé.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése