Ugrás a fő tartalomra

Filmekről röviden

Az olvasás mellett - főleg a betegség alatt - most is sikerült megnézni pár filmet. Itt vannak a "szokásos" pár szavas gondolatok röviden, hogy mennyire tetszettek (vagy nem).




Cowboys And Aliens (Cowboyok és űrlények)
Bár ez a fajta műfajkavalkád nincs elenemre, és a western a gyengém, igazán nem tudtam jól szórakozni rajta, mert a társaság akivel volt szerencsém "műélvezni" egész végig csak röhögött és káromkodott (és sokszor elaludt) a film hiányosságain. Mellesleg tényleg volt benne jócskán. Han Solo maradt nagy kedvenc azért! Sci-fi-western-akció.
5/10
   
Young Adult (Pszichoszingli)
 Charlize Theron jó volt benne, mint kb. minden filmjében, meg mondanivaló is volt benne, mégse maradt meg semmi belőle szinte, csak, hogy a végén a tanulság, az igen, azért megérte. Vígjáték, kicsit dráma, de semmi komoly.
6/10
  

Killer Elite (Válogatott gyilkosok)
Teljesen korrekt akciófilm volt de Niróval, Clide Owenssel és Jason Stathemmel. Azért lett ennyi pontos, mert az akciójelenetek is rendben voltak, a sztori meg igaz történet volt. (Elvileg) Akció.
7/10
  

Paranormal Activity 3 (Parajelenségek 3.)
Nem gondoltam, hogy megváltja a világot, de hogy ennyire TÖK ugyanaz legyen, mint az első két rész, az cseppet szánalmas, MÉGIS, szerintem jobb lett, mint a második (az első az azért még újdonság volt, meg minden, az nem volt rossz.) Horror (az unalmasabb fajtából).
6/10


Tinker, Taylor, Soldier, Spy (Suszter, szabó, baka, kém)
Meglepően unalmas film volt, még a magyar jelenetek sem tudták fenntartani az érdeklődésünket annyira, hogy ne csak másodszorra sikerüljön végignéznem, először 30 percet bírtam. Talán majd ha mind a három rész kész lesz filmen is, akkor majd újra, egyben. Thriller.
5/10

Ironclad (Ironclad)
Gondolom Magyarországon forgatott film lehetett, ezért beszéltek magyarul a dán/viking fosztogatók ebben az Angliában játszódó moziban. Ezen a baro...gon felülemelkedve meglepően jó kis filmet kaptam. Volt benne sok kamerába fröccsenő vér meg csata és ostromjelenetek igen jó trükkökkel - mármint a láthatóan alacsony költségvetéshez mérten, de tényleg nem volt gáz. A történetet kb. 1000x látta mindenki, túlerő ellen kell tartania magát a kiválasztott keveseknek. A románc sem maradhatott el, bár totálisan fölösleges volt (és értelmetlen is, [de szerencsére 2 perc alatt vége is volt]). Paul Giamatti elsőrangú seggdugasz János királyt alakított. Mindig is kedveltem őt. Akció, kaland.
7/10

A zseniális magyar címmel ellentétben persze senki nem akar felhőkarcolót ellopni senkitől, egyszerűen csak belőle egy kis pénzt. Csodálkoztam, hogy viszonylag normálisabb Ben Stiller filmet is gyártanak. Nem szeretem különösebben a "heist" filmeket, mert nem igazán tudok teljes szívemből drukkolni egy tolvajbandának - (az Ocean's filmeket is utáltam, igen) -, ez annyiban volt jobb, mint bármelyik, hogy az alkalmi tolvajok itt sima közemberek voltak, akik a saját járandóságukat akarták visszaszerezni a cégük főnökétől. Így már nekem is sokkal emészthetőbb volt, bár ebben a filmben meg az volt "kicsit" buta, ahogy végrehajtják a TERV-et. Akció, krimi, (vígjáték?).
6/10

Johnny English Reborn (Johnny English Újratöltve)
Mr. Fekete Vipera nagyon jó, hiába, hogy csak egy karaktert játszik minden filmjében. Itt is jó - lenne -, de sajnos a film annyira rossz, hogy alig lehet rajta elmosolyodni - (nagyjából úgy, ahogy emlékszek rá, mint az első részen). Dana Sculli ügynök sosem tetszett, de cirka 15 évvel öregebben kb. 15x jobban néz ki Gillian Anderson néni. Főleg miatta néztem végig, ha már egyszer elkezdtem. Vígjáték.
4/10


Moneyball (Pénzcsináló)
Igaz történet, sportfilm (baseball). Nem is igazán ismerem a szabályait, de a sportfilmek tetszeni szoktak. Ebben ráadásul az igazi középpontban a sport mögött húzódó statisztikai számítások állnak, amikhez szintúgy semmi közöm, szóval nem is értem, miért tetszett ez a film. Talán mert jó volt és a több mint két órás játékidő elrepült? Mondjuk tuti nem Brad Pitt miatt. A kis dagi színész (Jonah Hill) jobbat alakított... mint kis dagi statisztikus. Sport.
8/10

Shark Night 3D (Cápák éjszakája 3D)
Én csak egy könnyed kis éjszakai borzongásra (vérfürdőre) vágytam, de még ezt sem kaptam meg. A film első felében annyi sok sz.r zene ment (bulizós), hogy olyan volt, mintha valami béna zenésfilmet néznék. Mikor a cápák is jobban belekezdtek, ott egy kicst "feljavult" a film (kevesebb irritáló zene volt), de már messziről szaglott, hogy "de lesz ám még 1-2 csavar - amivel egyre lejjebb fogjuk vinni a film különben sem túl magas értékét", és a szimatom nem csalt meg (horror klisé horror klisé hátán). A végére meg mégegy - szintén várható - sz.r lezárás. Az opening tetszett. Horror.
3/10

Win Win (Win Win)
Nem is vettem észre, hogy mégegy Paul Giamatti film kerül terítékre egy hónapon belül (nem mintha ezt külön figyelném azért). Ebben a filmben is jó volt, mint ahogy tetszett az egész lassú, kisvárosi drámázás is. Kicsit az emberekről szólt, kicsit a sportról, a kapcsolatokról. Sok jó színész volt benne PG-n kívül is (Amy Ryan, Jeffrey Tambor - na ő nagy kedvenc az Arrested Development óta), sőt a kissrác is aranyos volt. Sport, dráma, vígjáték.
7/10

The Company Men (The Company Men)
Ennyi tényleg jó színészi alakítás mellett (Tommy Lee Jones, Ben Affleck, Kevin Costner) nem tudom jobban lehúzni a filmet, de ez a téma most túl mindennaposan aktuális, hogy igazán élvezni lehessen. EZENKÍVÜL nem igazán sikerült megsajnálnom a bemutatott 3 amerikai vállalati dolgozót, akit a nagy 2008-as leépítések alatt hirtelen utcára tettek és fél évig munka nélkül voltak. Szegények 12-30 év között kaptak 160.000 dollár/hó fizetést (a legkisebb beosztású (legfiatalabb) fizetése volt ennyi). Nos talán nem kellett volna 3 kocsi (persze Porsche) meg nagyonnagyház/palota, meg golfbérlet, 500 dolláros ebéd és 5000 dolláros hotel állandóan és stb..., hanem ki kellett volna fizetni a házat gyorsan. Ebből a fizuból még ott is ment volna egy-két év alatt. Akkor fél év munkanélküli (ja, 3 hónapra még kapott fizetést) alatt nem ment volna el minden szőröstül-bőröstül. A középvezető csávóról nem is beszélve, aki ennél is több fizut vitt haza (kb.) 30 évig! A harmadik, aki az igazán nagy pénzt kereste 30 évig szintén, legalább nem ment tönkre totál, igaz ő nem is volt teljes fél évig munkanélküli járadékon.
Szóval, ezen a filmen a Wall Street-i öltönykék tuti bőgnek, én azt mondom, ezt idegeskedés nélkül itthon nem nézi végig senki! :D - Dráma. (Az, a javából.)
5/10

The Beaver (A hódkóros)
Mel Gibson miatt tuti nézős volt, most gyorsan besűrítettem, bár gondoltam, hogy egy tr.gya lesz, nos az is lett. Az eleje a narrálással jó volt, azt hittem valami Amerikai szépség-light lesz talán, hát az lett, csak nagyon light és a mondanivalója is nyögvenyelős. A gyógyulásról meg jobb nem is beszélni. A színészekkel sem voltam igazán kibékülve. Igazán rossz nem volt egyik se, de jó se (ja, de a pszicho-hód, ő eléggé elszállt volt). Gibson tuti valami vezeklésféleség miatt vállalta el a szerepet, hogy bemutassa, hogy ő is azért csinálta a hülyeségeit, mert depis volt, vagy ilyesmi, mert a Rettenthetetlen ezt tuti nem vállalta volna el! :P Dráma.
4/10


No Strings Attached (Csak szexre kellesz)

Hogy ezt minek néztem meg egyáltalán? Mert Amidala hercegnő a főszereplő, és miatta még pár évig megnézek valószínű 1-2 szemetet. Csak őmiatta ért el egyáltalán pontot a film, más igazán jó nem volt benne.
4/10

Megjegyzések